Királyi családos, botrányos, történelmet áttekintő.

Úgy érzem, maga a szerző megfogalmazta, mi a legnagyobb baj a könyvvel – a témából adódóan: II. Erzsébet annyira egy arcot mutat az emberek felé, hogy fogalmunk sincs ki ő, milyen ember. Így meg elég nehéz életrajzot írni róla.
A tények azok, amelyekkel tisztában vagyunk. Hogyan mondott le Edward a szerelemért a koronáról, és lett király a dadogós Albert, György néven király. Hogyan készítették fel az elsőszülött lányt, Erzsébetet az uralkodásra, aki már 70 éve igyekszik egyfajta méltóságot sugározni az alattvalóinak. Mikor szülte a gyerekeit, kinek mit néz el. Hogyan kezelt válságokat, botrányokat. De mindezek mögött az ember továbbra is egy nagy kérdőjel.

Akkor mégis, miről tud szólni ez a kötet?

Van egy erős gyanúm, hogy bár nem The Crown kötetnek adja el magát, mégis az. Folyamatosan reflektál a Netflix sorozatra, hogy mit mutattak meg benne hitelesen, és egyes politikusok portréja hogyan siklott ki. Még talán azt is hozzátenném, hogy van benne sorozatkritika: ami a valóságot összemossa a fantáziával, és így akaratlanul is hamisít. De ami miatt az amerikaiak simán azt látják Meghan és Harry kaliforniai költözésében, hogy ők a 'következő évad'.
Megkapónak tartom azt is, hogy bár elkülöníti magát a sorozattól, mégis azokat az eseményeket és botrányokat emeli ki, amelyek a sorozatban is benne voltak. A legutóbbi évad még erősen él az emlékezetemben, így nem egyszer kaptam magam azon, hogy ugyanazt olvasom, amit abban láttam. Legfeljebb több az évszám itt.

Ha már a botrányokat említettem és a központi problémát. Erzsébet marad a háttérben, ellenben a családról színes portrékat kapunk. Margit és Tony, Diana, Dicky gróf, Thatcher sokkal élénkebb és erősebb karakterek. Róluk sokféle történetet kapunk, megérthetjük őket és emberiek. Miközben próbálja megmutatni, vajon miért mutatja magát a királynő semlegesnek, érzéketlennek, igazából csak találgathatunk. Nagyon finoman a sorok között még abba az irányba is terel, hogy mennyire szociopata ez a viselkedés és van-e létjogosultsága a mai világban.

A mai világ – a modern igények felől közelítve több személy kapcsán is rámutat arra, mennyire nem mai a gondolkozásuk és mennyire nem tudnak mit kezdeni a hatalmukkal, vagyonukkal és a környezetükkel. II. Erzsébet, de fia, Károly is olyan embereknek tűnnek itt, akik nem illenek ebbe a századba.
Károly nagyon erős kritikát kap itt, és nem a szerelmi élete miatt. Ugyan Camilla megkapja a maga ostorcsapásait, de sokkal inkább az merül fel itt, hogy milyen káros, ahogy Károly pl. London modern épületeit megfúrta, vagy ahogy egy mintatelepülést létrehozott, aminek semmi létjogosultsága a XXI. században. Ezzel szemben Tony mennyire józanul látta, hogy lehet valamit megőrizni úgy, hogy modernebb is legyen.

A királyi család különben is megkapja a magáét: nagyon részletesen kitér arra, hogy mennyire kihasználják a nemesi privilégiumokat sokan. A már emlegetett gróf, Dicky. Miközben Angliában nagyon sokáig börtön és kitaszítás járt a homoszexualitásért, ő simán biszex életmódot folytatott, fiatal matrózokkal orgiázott és védte az embereit. De nem ő az egyetlen királyi példa ilyesmire – miközben az egyik legjelentősebb angol koponyát, Turingot tulajdonképpen öngyilkosságba hajszolták kevesebbért.
De említhetném azt is, ahogy Károly nyerészkedik nagyon durván, és kihasználja az adótörvényeket a maga javára.

Bár Irving nyíltan nem fogalmaz meg véleményt, a sorok közül sok mindent kiérezni. Mennyire nem tartja Károlyt jó örökösnek, milyen problémákkal küzd a monarchia. Amit a szerző magából beletesz, magyarázatok mit honnan tud, és a saját szakmai életrajza párhuzamosan fut a megmutatott eseményekkel, amelyeket gyakran nyomozott maga is újságíróként.

Olvasmányos, valamennyire szórakoztató is, és ha tetszik a szerzőnek, ha nem, nekem tökéletes kiegészítő a The Crown mellé. Ebben még több mocsok és botrány elfért, árnyalja az ott látottakat. A saját életét leszámító részeket olyan, mint egy bulvárlap – több évszámmal, de abban a stílusban.

Zárszónak talán azt emelném ki, amin jót mosolyogtam a kötetben: hogy Erzsébet alakjáról se mi, se ő nem tud többet. Hogy arra a szerepre van kárhoztatva, hogy próbálja meg magához hasonlóan unalmassá tenni a családját, de ők erre nem hajlandóak, így nő a botrányszám, amiről lehet írni.

Irving: Az utolsó királynő - Mint életrajz: 65% szórakoztató, próbál a botrányok mögé belátni – Erzsébet marad enigma.

Szubjektíven: 75% a The Crown kiegészítőjeként simán lekötött, és árnyalta a történeteket.