Történelmi, háborús, tények mögötti emberes.

Németország vezető nagyvállalatainak vezérei gyülekeznek, a náci párt vezetősége kérette be őket. A választások közel, üres a kassza – a kenőpénzek azonnal áramolni kezdenek. A háború után pedig maradnak nekik az árnyak: ezrek és százezrek, akiket kihasználtak és elpusztítottak, míg a bevételek csak dőltek. Ausztria elnöke Hitlerhez tart megbeszélésre – döntési lehetősége nem sok van, de próbál visszaszúrni, legalább kis győzelmet szerezni. A náci hadigépezet megindul, de az angol kormány nem tud azonnal reagálni. Hiszen hivatalos búcsúztatót tartanak, ahol a német nagykövetnek: Ribbentrop pedig lelőhetetlenül fecseg teniszről és süteményt eszik. A náci érzelmű osztrákok Bécsbe lettek csődítve, hogy üdvözöljék az érkező Hitlert. A náci hadigépezet azonban megakad az úton, az emberek pedig csak várnak és várnak…

A Goncourt-díj irodalmi elismerés, amelynek most kicsit utána is néztem. A XX. század eleje óta adják ki francia íróknak, egy jelképes összeg jár mellé. Viszont, Franciaországban annyira neves díjnak számít, hogy ismertté teszi a szerzőt és a művet is. Olyan szerzők kapták meg többek közt, mint Proust, Druon, Merle, Simone de Beauvoir. Vagyis, neves társasághoz csatlakozott 2017-ben Eric Vuillard.

A Napirend a II. világháború regénye. Pontosabban, a kezdeteké. Hogyan szerezték meg a nácik a hatalmat, az Anschluss, a villámháború kezdete. Tanuljuk történelemből, sokan foglalkoztak a témával. Mivel tud többet Vuillard?

Nem a tényeket meséli újra. Azok adottak. Viszont, közel hozza a történet fontos szereplőit, az embereket. Őket mutatja meg, mit tettek és kis lépések is hogyan vezettek el a világháborúhoz. Már szinte anekdoták, csak éppen nagyon komoly tények vannak mögöttük. Vegyük csak a német sereg Ausztriába vonulását! Lehet azon mosolyogni, hogy egy-egy gép meghibásodott, és a tankokat vonatra kellett rakni, mert nem tudtak az úton haladni szerelési gondok miatt. De attól még ott a kikezdhetetlen tény, hogy a nácik jöttek, láttak és győztek.

Összetett élmény a kötetet olvasni, keverednek a benyomások és hatások. Vuillard visz bele humort, és ez egy szórakoztató, nagyon olvasmányos, könnyed és egyedi stílusú kötet. Csak éppen mindaz, amit így elmond, nagyon is tragikus. El tudja érni azt, hogy nevetünk azon, amin sírni kellene, és nagyon oda is vág, amikor igazán felfogjuk, milyen játszmába lettünk itt beavatva. Mennyire álszent, számító és gyakran kabaréba illő is az egész történet. Ha eddig nem tudtuk, mennyi bőr volt a náci rezsim vezetői képén, itt megbizonyosodhatunk a vastagságáról. Birodalmi méretű az is.

Nem kapcsol direkt a jelenhez semmit. A legtávolibb kép, amit konkrétan megmutat, a nürnbergi perekről való. Viszont, meg lehet találni azokat a pontokat, amelyekkel mégis maivá válik. Egyrészt azt, hogy mennyire hazug és csalfa játék is a politika. Mert naiv dolog lenne azt hinni, hogy azóta nem élnek ilyen trükkökkel. Még talán szemnyitó is lehet, hogy legközelebb belegondoljunk, mi van a színfalak mögött. Másrészt, az nagyot bök, ahogy rámutat arra, a gazdasági elit hogyan járult hozzá a náci rezsimhez, mennyi hasznot húzott belőle. Ott pedig nem működik a felelősségre vonás elve. Volt, aki fizetett – nagy nehezen, évekig tartó pereskedés után – jóvátételt, de az Opel, Siemens, Allianz és társaik neve nem kapott olyan szégyenbélyeget, mint pl. a németek kollektívan.

Élmény volt olvasni – fogom is ajánlani, nem csak azoknak, akiket a II. VH érdekel.

Vuillard: Napirend - Mint történelmi: 100% stílusos és informatív, humort is becsempészve kemény témát tárgyal.

Szubjektíven: 100% hátteret és emberi nézőpontot adott a történelmi tényeknek egyéni ízzel.