Minden napra egy könyv

Minden napra egy könyv

Hendon: Korcsok

Overtoun 1.

2021. november 08. - BBerni86

Jövőben játszódó, emlékekért küzdő, társadalmi viszályos.

Rany nem egy átlagos kislány Overtoun városában. Itt az a megszokott, hogy minden élőlény az emberen kívül veszélyes. Az állatok kifejezetten tiltottnak számítanak, és a kutyák sem jelentenek többet célpontnál. Rany nem tud így érezni, és amikor a sors összehozza egy kutyával, amikor felfedezi a városon túli világot is, ő más útra korcsok.jpglépne. Még csak gyermek, de különleges árva. Olyan emlékei vannak, amelyek nem a sajátjai. Emlékei egy más korról és olyan tudományról, amiért Overtoun vezetői messze elmennének. Akaratán kívül csöppen bele a világ jövőjét formáló harcokba és próbál ő maga is tenni egy jobb világért. Azonban még meg kell tanulnia a játék szabályait, és rá kell jönnie, hogy a tudása miképpen vértezi fel arra, hogy belülről tegye majd tönkre a rossz rendszert.

Még merengek, jó ötlet volt-e, hogy az előzménykötettel kezdtem. Az már hozott egy elvárást, és ez a könyv más, mint az volt. Minimális utalások kötik össze a kettőt – az ott megismert szereplő leszármazottjáról olvashatunk most. DE a világ egészen más – akár külön regényekként is kezelhetném őket.

Overtoun nem egy szívderítő hely. A szerző rétegről rétegre halad beljebb, és feltárja, milyen játszmák vannak a felszín alatt. Tetszett, hogy egyszerre kaptunk pörgést – még egy lázadás is kirobban a cselekményben – és társadalmi, gondolkozást lekövető alapozást. Lentről indulunk, hogy a végére a vezető réteg fejébe lássunk bele.

Hendon szépen hozza a misztikusabb/tudományos szálat is, hogy egyesek mire képesek és ezt miképpen használják fel. Azért nem olyan az emlékezés itt, mint pl. Az emlékek őrében, de bőven érzek még abban lehetőséget, hogy mit lehet ezzel kezdeni. Az emlékek itt hatalmi játszmák elemei, és soha nem lehet tudni, mi bukkan éppen fel. Még akár komoly disztópia felé is hajolhat azzal, ahogy a vérvonalat igyekeznek fenntartani. Nem csak Lowry jutott éppen ezért eszembe, de A szolgálólány meséje is pl. De ez azért még nem keményvonalas, ha van is egy-egy sötétebb jelenete, nem vált még túl drámaivá és vészjóslóvá.

Még izgalmas és lehetőségeket rejt, hogy az emlékekkel milyenné alakulna ez a világ. Mondjuk, nem mindegy, kinek a kezébe jut a tudás. Egy borzalmas diktátor, de akár egy élhetőbb világ kiépítése is elképzelhető. Különben e két elképzelés összecsapására számítok a folytatásban – az előzménykötet inkább csak magyarázza, hogy alakultak ki a képességek és miképpen lettek az állatok ellenségek.

Rany azért érdekes főszereplő, mert egyszerre gyermek is, de koravén is. Az emlékek miatt érettebb, nem is könnyű élete volt. Ugyanakkor még nagyon fiatal, most csöppen bele az egész játszmába. Van még benne idealizmus, és nyitottabb. Akaratlanul is szembe kell hogy álljon a vezető rendszerrel, csak még rá kell lelnie az útjára. Nem mindig éreztem gyereknek, de van annyira különleges helyzetben, hogy ez nem zavart. Azért, azt nem tudom nem megjegyezni, hogy jó hamar bele akarják húzni nyomorultat a képesség örökösítési láncába. Még csak gyerek, de már itt a konkrét terv is, hogy kihez kellene hozzámennie, hogy a képesség a legnagyobb eséllyel öröklődjön. (Mondtam, A szolgálólány meséje.)
A kutya nézőpontját is szerettem, egy jó plusz szín volt a cselekményben.

Alapozásnak jó volt, innen lesz érdekes, hogyan tovább. (Azért megjegyzem, az előzménykötetet jobban szerettem. Az emlékezetesebb volt számomra szereplőkben és cselekményben is.)

 

Hendon: Korcsok – Mint disztópia: 65% jól alapozza a világot, hagy teret a folytatásnak, agyas, de kalandos is.

Szubjektíven: 50% az előzményt jobban mainak éreztem, ez túl sok más sztorit idézett fel.

A bejegyzés trackback címe:

https://regenyvilag.blog.hu/api/trackback/id/tr4916729092

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása