Fülszöveg: 

2074-ben kifejlesztenek egy mikrochipet, amely kizárólag szerves anyagot tartalmaz. Ezáltal kompatibilisebb az emberi szervezettel, mint bármilyen szintetikus implantátum. Ezzel a technológiával három évvel később már komplett emberi szerveket képesek létrehozni. Nem kell többé donorra várni a transzplantációnál. A szerveket egyszerűen legyártják, akár a gépalkatrészeket.
2100-ban megalkotják az első szerves anyagokból álló androidot, azaz embernek látszó robotot. Mivel a lény minden alkatrésze szerves és élő, így valójában nem is minősül gépnek. Ez egy új faj, új törvények vonatkoznak rájuk. Az élő robotokat először veszélyes munkákra, életmentésre használják, mivel ugyanarra képesek, mint az ember, ám életük „mégsem ér annyit”. Egyre nagyobb számban gyártják az olcsó, feláldozható munkaerőt, egészen addig, amíg számuk már elér egy veszélyes szintet. Mire az emberiség észbe kap, háború tör ki. A robotok fellázadnak teremtőik ellen. Az első robotháborút az emberiség nyeri. Ám egyvalamivel nem számoltak: A robotoknak nincs szükségük húsz évre ahhoz, hogy csecsemőből felnőtté fejlődjenek. Néhány nap alatt újragyártják magukat, és pótolják veszteségeiket. Ekkor tör ki a második robotháború. Ezt már a gépek nyerik. Az emberiség kipusztul. A legendák szerint legalábbis.
2500-ban senki sem biztos benne többé, hogy mi is történt pontosan négyszáz évvel azelőtt. A több milliárd ember és robot harcának és megsemmisülésének senki sem ismeri a pontos eredményét. A Föld lakossága elvileg robotokból áll. Azonban mivel nincs műszer, ami képes lenne kimutatni bármilyen különbséget is a robot és az ember között, így senki sem tudja egymásról, hogy micsoda. Sőt, még önmagukról sem.
A robottársadalom paranoiásan keresi az emberiség utolsó túlélőit, és nyomoz önmaga után. Többé senki sem biztos semmiben.
Egyetlen dologra emlékeznek csak az emberekkel kapcsolatban: arra, hogy mind őrültek voltak. Vagy lehet, hogy inkább a robotok azok?

Szerintem: 

Antológia, és a téma már a címben meg van jelölve. Robot és ember kapcsolata a

főszereplő, de szinte a mesterséges intelligenciát is ide tudnám venni.

5 történet került be a válogatásba, és már a terjedelem is elég más. Pl. a címadó darab több fejezetre oszlik, hosszabb és komplexebb, mint a következők. Nem számoltam le, hogy a legrövidebb melyik, valószínűsítem, az utolsó két darab egyike. Ennek megvan az előnye, hogy attól függően, az olvasónak mennyi ideje van, lehet válogatni.

A történetek maguk is vegyesek. Annyira, hogy mindegyik esetében nem is értem, miért került be egy robotos antológiába. A Távoli csillagot szerettem, de nincs benne robot. Az emberiség harcol benne egy másik értelmes és nem szintetikus fajjal. Az Örvényhatás fantasy történetnek is teljesen kerek, ha nem sci-fi antológiába olvasom, én portal fantasynek soroltam volna be. Talán írnom se kellene, de abban sincs robot. Ahogy a záró darabban sem. Abban egy drog vegyülettel lendítik fel Pokolisztán exportját. Az egyik legutóbbi Marvel animációban nem az volt a robotos diktatúra? Pokolisztán? Mindegy, nem is az a lényeg.
Ha viszont elvetem, hogy robotok kötik össze a kötet darabjait, nem találom a szervező elvet. Ok, sci-fik. De nekem az nem éppen kielégítő rendezési elv.

Vegyesek abban is a történetek, hogy mit emelnek ki, mennyi mondanivalót akartak beletenni. A páratlanokban különben találtam tartalmat is. Az első az érzelmek viszonyában arról is szól, mi teszi az embert emberré. Ha vannak olyan szintetikus lények, amelyeknek a fiziológiája teljesen egyezik, éppen csak nem anya szülte őket, akkor miben másak? A harmadikban szintén az a téma, hogy mivel több/más az ember, mint a gép. Itt az akaraterő van kiemelve. Az ember képes lehet önmagán túlmutató teljesítményre, változhat és fejlődhet. Neki ott az akaratereje. A záró darab meg szatíra, jó vaskosan beszólva a trendeknek, népbutatásnak és a modern kornak.
A párosak viszont szimpla szórakoztató történetek.

Bár nem használnám összekötő elemnek, de én elszórakoztattam magam azzal is, hogy milyen közismert sci-fi vagy egyenesen klasszikus alapelemeit fedezem fel bennük.
A Robot/emberben sokat látok K.Dick Álmodnak-e az androidok elektronikus bárányokkal? (filmen ez a Szárnyas fejvadász) történetének világából. Csak meg van fordítva az alaphelyzet: itt az embereket vadásszák le és likvidálják, nem a szintetikusakat. Esetleg még némi Battlestar Galactica.

A Távoli csillag az inváziós – űrháborús sci-fik egy kalandregényes változata. Meglepően jól szórakoztam rajta. Ok, azért itt is van egy. A Styx. A nevéből már tudtam, hogy mi az a hajó és mi a feladata. Pláne, hogy felemlegetik a Karib-tengerből ismerős motívumot is a holtakkal és hajózással. Ez annak űr verziója.

A negyedik menet ugyan a Rocky filmekből használ sok elemet, az előre vetített jövőképe meg a Vasököl című film, de valami másnak az alapjait találtam meg benne. Hemingway. Annyira passzol hozzá sok tekintetben. Ahogy a magányos férfi kiáll az elemek – itt a robot – ellen és az esélyek ellenére, akár halálig küzd. Mert akkor már nem ember, nem férfi, ha nem teszi. Így még a bukás is lehet dicsőséges. Mert Hemingway ilyen szempontból pesszimista, az ő szereplőire nem vár a napnyugta és ellovaglás a Nap felé. De ebben a világban sincs remény arra, hogy jobb és emberibb lesz.

Az Örvényhatás nem igazán másokra emlékeztet, inkább csak a zsáner ismerős. Valami kapun új helyre kerülsz, ahol igyekszel életben maradni. Legutóbb az Ajtók könyvében olvastam ilyet, de több mindenben előfordul. A gyíkemberek? Arról meg HG Wells öröksége rémlik fel lelki szemeim előtt.

Kauppinen meg annyira a saját stílusát és világát hozza, hogy a saját regényeit idézte fel bennem. Ha nagyon párhuzamokat akarok keresni, akkor a keleti blokk világa kapcsán a The Regime, de csak a hangulat miatt. Történetre teljesen más a kettő, csak az él, ahogy látszólag szórakoztatva belénk mártják a nagykést, az ismerős onnan.

A 4-ket leszámítva mindenben találtam valamit, amin jól szórakoztam vagy intellektuálisan lekötött. Dawkins és Etchinson beszélgetése, a rendszer szabályainak folyamatos felfejtése és a világ megértésének mély vágya. Maga Andrew Dawkins alakja, aki a kedvenc szereplőm lett a kötetből. Hiába, nekem a zsenik a gyengéim… Mark kalandjai, ahogy a halált megvető csempészből és bajkeverőből hős lesz és életek tucatját menti meg. Robi, a maga lehetetlen küzdelmével és az edzés, felkészülés leírásokkal. Sportfilmben nekem mindig is az volt a kedvencem, ahogy felkészülnek a nagy megmérettetésre. Itt nagyrészt azt olvastam, maga a meccs gyorsan lemegy a végén. Azt talán kevésbé élveztem, ahogy Kauppinen mélyeszti a körmét, de találónak éreztem.

Ötből négy tetszett, az jó arány. Ahogy az is megnyert, hogy szórakoztatás és csepegtetett gondolkodnivaló is akadt benne. Még azt is díjaztam, hogy nem jött Terminátor :)

Idézet: 

Az állatokat valamiért sokkal többre értékelem, mint a saját fajtámat.