Kosztümös, anyaságot megélő, gyermekért küzdő.

Bess édesanyja korán meghalt, és az özvegyen maradt apa nem tudott mást kitalálni, minthogy gyermekeit korán munkára fogta és magába temette a gyászát. A lánya segít, dolgozik, a fia azonban egyre inkább züllik. Mégis, egy napon Bess vallja be, hogy gyermeket vár. Nem mondja el, ki az apja. Megszüli a kislányt, de nincs módjában meg is tartani. Beviszi az árvaházba, be is veszik a kicsit, és felírják az adataikat. Ha az anyagi helyzete lehetővé teszi, haza viheti majd a kicsit, akinél az egyetlen emléket hagyja, amit a lány apjától kapott: egy fél bálnacsont szívet. Bess 6 évig spórol és tervez, hogy hazavihesse Clarát, és együtt dolgozhassanak tovább. Az árvaházban azonban döbbenten közlik, hogy már a beadása másnapján kiváltotta a kislányt. Bess a lánya nyomába ered – a véletlen is a segítségére van, de a kislánya hazatérte nem olyan egyszerű.

Ha választanom kellene, mi az, ami nekem egy könyvet olvasmányossá tesz, nagy valószínűséggel azt mondanám, hogy pereg a cselekménye, vannak meglepetések. Az, hogy ez krimi, romantikus vagy egyéb, már annyira nem lényeg. Egy jó sztori eladja magát.

Néha azonban rábukkanok olyan könyvekre is, amelyeket úgy érzek nagyon tartalmasnak és cselekményben gazdagnak, hogy nem is sok minden történik benne. Halls előző könyvében is volt már valami, de A lelenc nagyon jól tudta hozni ezt. A cselekményt össze lehet fogni 2-3 mondatban, mégis, megírva nagyon olvastatta magát.

Jól működik a kettős nézőpont: Bess, akivel nagyon könnyű azonosulni. Egy szegény, de rendes lány, aki mindent megtesz, hogy a családjának jó legyen és szereti a kislányát. Érzelemben gazdag, nőies nő. A másik oldalon pedig ott áll Alexandra, aki sok tekintetben az ellentéte. Az első jelző, ami eszembe jutna róla, a hideg. Bezárva tartja az életét – frappáns is a borítón a kalitka, valóban abban él. Szép, jómódú, de mintha meg lenne fagyva. Ahogy megy előre a történet, kiderül miért lett ilyenné, de vele még így is nehezebb azonosulni. Mintha érzelmi sivárságra ítélné magát – még akár hosszabban is elolvastam volna, ahogy erre rádöbben, és meg meri próbálni, hogy másképpen lehet-e.

Kevés dolog történik velük, talán 3 nagyobb irányváltás és cselekmény van az egész kötetben – mégis, ahogy megismerjük őket és a világukat, az kitölti és izgalmassá tudja tenni ezt a kevesebbet is. Nem éreztem úgy, hogy Halls keveset mondana.

Elsőre azt lehet leszűrni, hogy az anyaságról szól. Hányféleképpen lehet szeretni, és mi az, ami igazán kell egy gyereknek. Eszembe is jutott egy kísérlet, amiről tanultam egykor. A kis majomnak két drótanyja van: az egyik egy sima cső, de azon keresztül kap enni. A másik a szőranya, semmit nem nyújt neki, de szőrrel van bevonva. Hozzá lehet bújni. Mit gondoltok, a kicsi majom melyikhez ragaszkodott? Itt olyan volt, mintha Alexandra lenne a tápláló. Ami pénzért kaphatna, mindent megad Charlotte-nak. De egy érintés, egy ölelés? Kizárt. Bess szegény, de megéli és kifejezi az érzéseit és a lányát imádja. Persze, a regény ennél összetettebb képet ad, mert Alexandra sérült. Ő is szeret, nem érzéketlen, mint egy cső, csak éppen kifejezni nem képes.

De mesél ez a regény a korról is, szegény és gazdag ellentétéről. Nagyon szemléletes, amikor a doktor tart egy kis leckét a valóságból a lakásból ki se lépő Alexandrának. Nagyon érezni benne, hogy a gazdagok tesznek, amit akarnak. A pénz védőhálót jelent.

Halls jól is ír, át lehet élni a szereplők vívódásait vagy örömeit. Pl. Bess esetében, hogy az egykor szeretett és kedves, jólelkű bátyja milyen sebeket tud ejteni az árulásával, hogy meddig tud süllyedni egy ember és milyen rossz az is, hogy nem lehet segíteni neki, csak nézni. Érzelmileg bőven benne az a plusz, amit a cselekményből hiányolhatnék.

Kellemes meglepetés volt a regény, és Halls felkerült azon írók listájára, akiknek figyelek majd a megjelenéseire.

Halls: A lelenc – Mint női: 90% érzelmekben gazdag, erőteljes történet, ami bő cselekmény nélkül tartalmas.

Szubjektíven: 95% Bess és Charlotte a szívemhez nőttek, a végére Alexandrát is meg tudtam kedvelni, és mindenki helyzetét át lehetett élni.