Fülszöveg:
Vajon a derű vagy a fájdalom diadalmaskodik?
A 17 éves Amber Appleton egy iskolabuszban lakik anyának alkalmatlan anyjával, mégis javíthatatlan optimista, aki rendszeres látogatója egy idősek otthonának, zene segítségével tanít angolra koreai nőket, és összebarátkozik egy magának való vietnámi veteránnal és annak kutyájával, de aztán olyan csapás éri, amit nem tud feldolgozni. Mély depresszióba süllyed.
Szerintem:
Ez egy nagyon korrekt ifjúsági regény, ami úgy tud
aktuális és magával sodró lenni, hogy nem szerelmi szálakkal operál. Komoly témákat tárgyal, van üzenete és szívhez szóló. Nem véletlenül filmesítette meg a Netflix. Sok jót tudok róla mondani, de azért nem mindent szerettem.
De kezdjük a történettel: adott egy lány, aki végtelenül kedves, hívő és reményteljes. Pedig rettenetes viszonyok között él. Látjuk a mindennapjait, ahogy másokon segít, majd egy csapás majdnem leteríti. De a közösség, egy vészhelyzet visszahozza, és Amber talpra fog tudni állni.
Nem egy körömrágóan izgalmas történet, de lélektanilag úgy össze van rakva, hogy nem hiányoltam több cselekményszálat. Sok ember van Amber körül, mind más-más színt képviselnek mellette. Öregek otthona, a veterán ismerőse, a középiskolai dolgok és a zűrös családi háttere az alkoholista anyjával. Így változatosnak, mondhatni mozgalmasnak éreztem anélkül, hogy ténylegesen sok mindent történt volna. Hiszen folyamatosan új embereket, problémákat ismertünk meg.
Amber sok tekintetben példaértékű hősnő. Idealizált, pozitív jellem, akiből több kellene a világra. Sok barátja hasonlóan túl idilli alak, de Quick ellensúlyozza őket a sérült, segítségre váró alakokkal köröttük. Nagyon sokféle félelem és balsors fogalmazódik meg, és velük kapcsolatban nagyon sok érzékenyítés zajlik. Szó van rasszizmusról, iskolai zaklatásról, életet megtörő traumáról, gyászról. De sikerült mindezt úgy beletenni, hogy olvasmányos marad, nem szájbarágós.
Tele van pozitív üzenettel. Arról, hogyan kell bánni az embertársainkkal. Milyen vigaszt adhat a hit. Állatszeretettel. A barátság és a közösség erejéről. Ha valamibe bele akarnék kötni, talán Amber vallásossága lenne az. Nem tudtam vele azonosulni, de az alapeszmét kedveltem, hogy igazából az lenne a lényeg, hogy kedvesek legyünk egymással.
Bár, még egyet tudok, ami zavart. Jól húz előre a szöveg, érzéssel lett fordítva, de nagyon sokszor átcsúszik alpári nyelvezetbe, vagy belekerült egy-egy durvább kifejezés. Az esetek nagyjában nem éreztem indokoltnak, és ez engem kizökkent. Nem szeretem a történetileg nem indokolt alsóbb nyelvi regiszterek használatát egy regényben.
Sokszínű kötet, és Quick a végére rendezi a dolgokat hősnője életében. Néhol lehet könnyezni, máshol nevetni.
Egy van, amin pedig morogtam. Érzéketlenül fog hangzani, de így gondolom: Amber élete attól került sínre, hogy az anyja gyilkosság áldozata lett. Így Donna lesz a nevelőanyja, aki biztos otthont és anyagi biztonságot is tud nyújtani, míg a lány anyja egy buszban élt a lányával, ételre se tellett, és az volt minden megélhetési lehetősége, hogy eltartatta magát egy férfival. Az anyja halála miatt figyel fel rá a közösség, és adnak viszonzást azért, amit Amber addig tett értük. Ha az anyja életben marad, biztosan nem gyűjtenek neki egy egyetemi alapra és segítik át az egyetem felé anyagilag. Azt leszámítva, hogy meghal az anyja és ez érzelmi trauma, minden színtéren jobb lesz az élete. Ez nekem így zavaró. Főleg, mert Amber nagyon szenvedni fog, miközben nekem már készült a listám, hogy mi minden és pozitív irányba mozdult el körötte.
De mindezzel együtt jó élmény volt, ez egy jól megírt ifjúsági regény sok tartalommal. Már csak az van vissza, hogy megnézzem, milyen filmet készítettek belőle.
Idézet:
Néha megnyugtató az a gondolat, hogy mindig jönnek új pillanatok.
A kutyák jobbak, mint az emberek. Kutyám pedig van. Másra nincs szükségem. A kutyákkal minden egyszerű. Az emberekkel minden bonyolult.
Szóval tudni kell nem megszólalni, amikor a felnőttek annyira felszabadultak, mintha gyerekek lennének, mert az csodálatos tud lenni. Így van? Így van!
