Fülszöveg: 
Ebben a számban Ålesundbe, Norvégiába érkeznek a hőseink, ahol egy réges-régi szállodában, a 13-as szobában folytatódik a cselekmény. Lesz szó a végítélet freskójáról, egy feliratról, amelyet semmiképp se olvassunk fel és Magnus Oland grófról, Krisztina, svéd királynő esküdt ellenségéről, aki már évszázadok óta halott.
A második részben megismerhetjük Musurakát, a híres horrorfilm-rendezőt, aki Harlan, Tesla és Kurjak ellenfele lesz a történetben. És egyszer csak a színre kerül Lugosi Béla, Christopher Lee és Gwynplane is, a nevető ember, de vonakodnak autogramot adni.
Szerintem:
Szokás szerint egy kötetbe két történet került be – az első a
Magnus gróf, a második a címadó Az ördögi vászon. Meglepetés, most tetszett mindkettő és jól elszórakoztam mindkét képregényen.
Talán azért, mert mindkettő olyan sablonokra alapoz, amelyeket szeretek egy horrorban. Az elsőben egy hotelszoba van, a balszerencsés 13-as számú, és jaj annak, aki oda beteszi a lábát. A másikban pedig egy mozi, ahol a vámpírok nem maradnak meg a vásznon. Lehetne sorolni, melyik mit juttatott eszembe. Pl. King is írt pár baljós hotelszobát, a mozis epizódban meg ott a rengeteg horrorfilmes utalás, és nem csak a vámpíros filmekből. Feltűnik Freddy, de vannak náci zombi katonák meg a texasi láncfűrészes alteregója is beköszön. Azt még bírtam is, ahogy Boselli ügyködik, hogy mi megismerjük a figurát, de véletlenül se legyen leírva, hogy texasi láncfűrészes, nehogy a szerzői jogokkal gond legyen…
A szerkezete mindkettőnek hasonló. Először megismerjük az amszterdami és a norvég helyi legendát, látjuk tombolni a gonoszt, majd érkezik Harlan és a csapattal lecsapnak, hogy a nagy csatában legyőzzék az aktuális Éjurat. Egyes mellékszereplők nem élik túl, másokat sikerül megmenteni. Van tragédia, önfeláldozás, régi átok…
Vagyis, ebben a két történetben sikerült összehozni, hogy új történet legyen, de olyan elemekből gyúrva, amelyek ismerősek és megidézik a horror klasszikusokat, vagy a történelmet értelmezik kicsit át. Bírtam, ahogy Krisztina királynő alakját használták, vagy ahogy a mozis részben megszületett a Fekete Dália gyilkosság helyi változata, itt a Skarlát Rózsa néven.
Jól sikerültek a kerettörténetek – mivel modern kor, és lőnek, a harci jelenetek soha nem fogtak meg annyira, de ahogy célba jutnak, és a mellékszereplők történetei kibomlanak, elvitték a részeket. Nagy kedvencem lett az öreg rendező, aki a felesége gyilkosán állt bosszút a második történetben. Ő mesél is, cselekszik is, és a küzdelemben is kiveszi a részét – nem is pisztollyal vonul, hanem van egy látványos botja.
Megvan a kötet humora, bár attól tartok, fekete és nem is biztos, hogy mindenki humornak érzi, amin én jókat mosolyogtam. Pl. amikor a texasi mészárlást nézik, és az egyik néző megjegyzi, hogy mennyire lükék az áldozatok, ő aztán könnyen elmenekülne. És akkor lelép a vászonról a láncfűrészes… Vagy, ahogy a fentebb emlegetett rendező az első bosszút állta a nejéért, és megölte a vámpír 'gyerekeit'.
A kivitelezés a szokott. Fekete-fehér és a szereplők is pont úgy néznek ki, ahogy ebben a sorozatban szoktak. Amit meg lehet jegyezni, hogy az ismert horrorok úgy lettek megidézve, hogy fel lehessen őket ismerni akkor is, ha nem lehet kiírni, hogy melyik horror is az pontosan.
Összefoglalva, ez egy jól sikerült része a sorozatnak, a történetek és az utalások is működtek bennük.
Idézet:
Filmrajongó turista: Terence Fisher Draculája! Eddig csak tizenkétszer láttam!
Barátnője: És nincs még eleged belőle?
