Fülszöveg: 

Callypso ​Lillis, a szirén és az Éjszaka Királyának lelki társa kiszabadult Karnon, az őrült király karmaiból és bizarr börtönéből. Ám a rémálom itt nem ért véget. Callie magán viseli a fogságban töltött idő fizikai nyomait, és egyre több bizonyíték utal arra, hogy a Lélektolvaj még mindig szabadon kószál.

Amikor egy árnyünnep a Flóra Királyságába szólítja Callie-t és társát, Desmond Flynnt, a nyomozásukat ott folytatják. Ám a birodalom ragyogó fényei és káprázatos virágai között sokkal sürgetőbb problémákkal találják szembe magukat. A hatalmas árnycsarnokoknál nem létezik könyörtelenebb hely a világon, és nincs annyi alku, ami megmenthetné Callie-t a királyi intrikától.

A tündérek veszélyes játékot játszanak. Egyesek szerelemre vágynak, mások bosszúra vagy szexre, de akadnak olyanok is, akik kimondhatatlan szörnyűségekre. Egy dolog azonban biztos: senki nem az, aminek látszik. Még Des sem, aki minden egyes újabb titokkal egyre sejtelmesebbé válik.

Ám a Flóra Királyságának is megvannak a maga titkai, a vérző fáktól a megbélyegzett rabszolgákon át a felszívódó katonákig. Valami készülődik a növények földjén, és ha Callie nem vigyáz, ez a veszedelem elpusztít mindent és mindenkit, akit Callie szeret. Sőt, talán őt magát is…

Szerintem: 

A sorozat második kötete, és

van benne fejlődés, de visszalépés is. Vagyis, nem szerettem meg jobban, de meg sem utáltam. Továbbra is csak várom, milyenné válik.

Kezdjük azzal, ami idegesített benne. Callie, meg az ő aggályai. Olyannak tűnik most, akinek soha semmi nem elég jó. Vagy, mintha maga sem tudná, mit akar. Egész eddigi életében Des után ette a penész, most megkapta. Erre mi a legnagyobb gondja-baja? Hogy elmehessen, ha el akar. Mintha el is akarna köteleződni, meg nem is. De az sem tetszett, hogy miközben magában mindent kitalál, hogyan szabotálja a kapcsolatát, amint szexuális terepre érnek, már veti si magát Des karjaiba. Eldönthetné, mit akar.
Annyira agybajos, csajos, mindent túlagyaló a szirén, hogy az simán fájdalmas. De ez nem csak a kapcsolatára igaz: a külsejére, az erejére, a családalapításra, mindenre.

Pedig Thalassa igyekszik többé írni őket, mint két fantasylényt, akik egymásra kattantak. Beszélteti Dest, megnyílik Callie előtt és vannak közös kalandjaik azon túl is, hogy szexuálisan túlfűtöttek.

Ami tetszett benne, az, hogy most a szerző a Másvilágot is jobban megmutatja. Des körbevezeti a párját, és mennek más tündérudvarba is. A cselekmény talán az elején kevesebb, de az világépítésre volt használva, és ott voltak ötletek. Királyságként kezeli Des birodalmát, aminek különféle részei vannak és ez még érdekes is volt.

A nagyobb történetet, hogy ki vadászi rájuk és miért, a végére hozza jobban mozgásba. Megint ott az összecsapás, a tényleges cselekmény, és azért elég agyament, amikor kiderül, ki a főellenség. Des apja, akit maga Des gyilkolt meg. Az még meg is lepett.

Kicsivel több mellékszereplőt is mozgat. Nagyobb teret kap Temper, akiről különben kiderült számomra, hogy varázslónő. Áttör a Másvilágra, és nem is tűnik úgy, hogy távozni akar. Van barátnős beszélgetés, meg elkezdi a tündéreket is szédíteni. Sok értelmét nem látom a megjelenésének, és a könyv nyelvezetének se tett jót. Temper jó barátnő, de olyan mocskos a nyelve, mintha nem a természetfeletti lények akadémiáján, hanem a csatornában töltötte volna a kamaszkorát.
Jön Mara, a növények tündérkirálynője és az ő udvartartása. Van botrány ott is – a királynő szó szerint mindenkivel inkább hentereg, mint a férjével – és titkok is.

Vagyis, Thalassa építette tovább a tündérkirályságokat. Elmesélte Des történetét, és hozott új szereplőket. Megrajzolta a szemben álló feleket, akik még háborúskodhatnak a következőkben is. Most is bőven volt erotika meg romantika.
Viszont, Callie nem fejlődött. Ahogy túlagyal meg bonyolít mindent, én kifejezetten idegesítőnek találom. Hiányzott a korábbi hangulatból is valami. A humora, talán. Most nem voltak olyan, a maga módján humoros elemek benne, amelyek az elsőben igen, amiken jókat mosolyogtam. Végül, a nyelvezet. Miért kell alpárinak lennie többször is?

Hogy ismételjem magam, kis lépésekben ment előre a cselekmény. Egyes elemei – világépítés főleg – javultak, mások – Callie – nem. Folytatása pedig létezik, vagyis, még alakulhat az összkép.

Idézet: 

Napfordulós elképzelés: erre a hétre mindenki félreteszi a civódásait, kézen fogva sétálgatunk, és befonjuk egymást haját.
Napfordulós valóság: mindenki legalább egyszer közel kerül ahhoz, hogy kinyiffantsák.