Fülszöveg:
Egy angol úrihölgy útja egy indiai herceg ágyába
Louise Elsfieldnek, ennek a bátor és gyönyörű asszonynak a kalandjai 1685-ben veszik kezdetüket. A II. Jakab, angol király ellen indított felkelés elsodorja főhősnőnk vonzó férjét: Lord Elsfieldet ártatlanul börtönbe vetik, majd Indiába száműzik, ahol a halálnál is rosszabb sors vár rá. De Louise állhatatos szerelmétől hajtva követi férje nyomát a lenyűgöző és ismeretlen országba, s ezzel kezdetét veszi veszélyekkel, csalódással és szenvedéllyel teli utazása. Kalandjai során kalózok rabolják el, majd megismeri a csillogó paloták és a császári háremek világát is. Tanúi lehetünk, mint válik főhősünkből egy bosszúszomjas amazon, vagy ahogyan a régi perzsák harcos asszonyaikat nevezték: Shirzan.
Szerintem:
Shirzan, vagyis Louise története alapvetően három
zsánert igyekszik keverni: romantikus, történelmi és kalandregény. Azért inkább női olvasmány marad, az is igaz.
A legerősebben a romantikus vonal van jelen. Hősnőnk, Louise már túl van nem egy életpróbán. Jelenleg boldog feleség, nemes asszony és két kisgyermek édesanyja. Az határozza meg a tetteit, hogy mi a legjobb a családjának és szeretett férjének. Aki nem mellesleg Jakab király törvénytelen fia, ami a király halála után veszélybe is sodorja őket. Louise lesz az, aki folyamatosan küzd, és végig kitart maguk mellett, akkor is, amikor a férje nem képes ugyanerre.
Bár úgy tűnik, mivel már házasok Williammel és boldogan élnek együtt, nem kellenek bele édes jelenetek, Budai Lotti nem fukarkodik ezekkel. Ez a pár sűrűn elmondja, hogy mit jelentenek egymásnak, és bár évek óta együtt vannak, olyan hatása van a közös jeleneteiknek, mintha még a nászutas korszakban járnának. Louise nagy hévvel és kitartóan szeret, és ez áthatja az egész könyvet.
Viszont, az élet – vagyis az új angol király és egy hatalomra került rosszakaró – közéjük áll és a regény így kaland irányba mehet el. A férjet száműzik és Louise utánaindul Indiába is. Az úton sokféle veszély van, pl. kalózok, de bármerre is sodródik a nő, mindig egy olyan helyzetben találja magát, ahol veszélyben az élete. Igen, még egy háremben is képes rosszul felmérni az erőviszonyokat, és a csendes meghúzódás helyett veszélybe kerülni.
Elég mozgalmas így a regény, sok helyszínt bejárunk és Louise tényleg olyan, mint egy minden lébe merülő kanál. Kicsit talán ez is volt a bajom: olyan lehetetlennek tűnik, hogy mindig mindenbe bele kel folynia, vele kell megtörténnie a dolgoknak.
Történelmi pedig attól, ahogy Budai Lotti használja a korszakot és annak neves szereplőit. Nem csak háttér a korszak – Louise és William ismeri a kor meghatározó embereit, bejárásuk van a felsőbb körökbe és az életükre nagyon is hatással vannak a hatalmi viszonyok. Mivel sokfelé elveti őket a sors, Budai Lotti több helyszínt is meg tud mutatni. A brit királyi udvarból kezdve az indiai uralkodó háreméig jutunk, közben van lázadás és háború is, mely ugyan nem közvetlenül része a cselekménynek, de közvetve igen. Ha nem is az a cél, hogy bemutassa és megismertesse a 17. századot, de fest róla egy olyan képet, hogy el tudjuk képzelni.
A konfliktusrendszere kifejezetten egyszerű: az egyik oldalon van Louise és a szerelme, a másikon azok, akik rosszat akarnak nekik. A cél meg a családi boldogság. Ha pedig az egyes helyzeteket nézzük, ahova Louise vetődik, akkor a pénz és a hatalom lesz a körötte levők motivációja. Ahogy a hárem hölgyei a pozíciójukat őrzik és ezért kegyetlenek, ahogy a kalózok a zsákmányért pusztítanak.
A szereplők közül Louise emelkedik ki, akit a szerző minden erénnyel felruház. Művelt, gyönyörű, hűséges, bátor. Annyival több is, mint a korszakban elvárt nőkép, hogy Louise igyekszik alakítani is a sorsukat. Ő nem vár türelmesen a birtokon, ő a férje után indul. Ő nem várja, hogy megmentsék, amilyen lehetősége csak van, azt megragadja. Túlél mindent, és a szerző nem kényeztette el. Veszít el szerelmet, hűséget, gyermeket. Mondhatni, túl jó is, hogy igaz legyen.
A körötte levők több színt kapnak, és gyarlóságot is. Még William is gyarlónak bizonyul az asszonyához képest.
Nem annyira érzelmesen van megírva, mint a történelmi romantikusok nagy része, de azért van benne érzelmi rész is. Louise nagy szívvel él, átérzi a dolgokat, de nem arra vannak szánva a fejezetek, hogy az érzéseit elemezze Budai Lotti. Annál kalandosabb a cselekmény, és ez előnyére is válik.
Egyértelmű különben, hogy ez egy sorozat része. A vége nyitott, és Louise előtörténete is annyira kalandosnak van festve, amit itt vázolnak belőle, hogy nem meglepő, hogy utólag az a fejezet is megírásra kerül, és lesz belőle újabb sorozat. Ez különben jó kiindulási pont, innen lehet előre és az időben visszafelé is olvasni.
Idézet:
No igen, mi, rideg angolok gyakran veszítjük el a mértéket, ha idegen földre lépünk.
– Egy ígéretet bármikor meg lehet szegni… […]
– Egy angol lord becsületszavánál nem létezik nagyobb biztosíték!