Fülszöveg: 

Auschwitzból senki sem jut ki élve.
Mala, a 19880-as számú fogoly abban a pillanatban tudta, hogy a pokol mélyére került, ahogy kilépett a marhavagonból. Az SS tolmácsaként arra használja pozícióját, hogy a lehető legtöbb életet megmentse. Kenyérdarabokat csempész az éhhalál küszöbén állóknak.
Edward, az 531-es számú fogoly tábori veterán és politikai rab. Ugyanúgy néz ki, mint mindenki más: borotvált fej és csíkos egyenruha; ő azonban a földalatti ellenállás egyik harcosa. És van egy terve a szökésre.
Nem más bűnért zárták be őket, csupán azért, mert léteznek. Amikor azonban megismerkednek, Auschwitz sötét árnyékát halvány reménysugár világítja meg. Edward elhiteti Malával, hogy lehetséges a lehetetlen. Hogy a tábor körül húzódó elektromos kerítés, a végtelen számú őrtoronyban járkáló fegyveres őr és a földet pásztázó reflektorok ellenére meg tudnak szökni ebből a haláltáborból.
Ígéretet tesznek, hogy együtt szöknek vagy együtt halnak. Ami ezek után következik, az a történelem egyik legcsodálatosabb szerelmi története…

Szerintem: 

Az elejéből, vagy legalább Midwood munkásságából sejtenem kellett volna, milyen szúrást fog ez a regény bevinni. De nem sejtettem, így aztán a vége…

Nem is akkor

tört el a mécses, amikor Edek és Mala meghaltak, majd a krematóriumba kerültek. Bár ott is közel volt, amikor a rabok leszedik rájuk a virágágyások virágait. Hanem, amikor Edek legjobb barátja 25 évvel később visszamegy. Nehezen is elemzem ki, milyen érzés ennek a kötetnek a vége. A szomorú biztos. Tragédia a vége, de nem csak az. Edek és Mala többé nőnek, jelképek lesznek és példák a többieknek. Katartikus? Emelt fővel mennek a halálba, és amit Mala még megold a végén… Ahogy felpofozza a legfélelmetesebb tisztet és végig kineveti, amíg a férfi halálra veri? Mala hal bele, de ő nyert mégis.

Így belegondolva, végig felkészít erre Midwood. Nem egyszer hallunk arról, hogy jobb emberként meghalni, mint állatként élni. A sikeres szökés után, amikor a páros a határ felé tart, akkor is szó van arról, hogy bármi is lesz, már nem kell bánni semmit. Ők már elértek valamit, együtt lehettek, és így már nem fáj halni sem.

Ezzel kapcsolatban van egy olyan gondolata is, amit még szintén emésztek. Mala és Edek halála, a mártíromságuk ebben a történetben az egyik buzdítója lesz annak, hogy a krematórium zsidó munkásai fellázadnak. Ők is meghalnak, de németeket is visznek magukkal. Felrobbantják az épületet. Annak az ellentmondásával nem tudok mit kezdeni, hogy itt egyértelműen a lázadás, szembenállás és hősi halál mellett teszi le a voksát a narráció és a történet. Akkor mi a válasz arra, hogy milliók mentek csendben a halálba? Ha az érték a szembenállás, akkor a passzív, csak magukkal foglalkozó és a mindennapi nyomorult létet őrzők mik?

Mala és Edek azzal is emelkednek ki a történetből, hogy ők az embertelenség közepette is emberek maradtak. Kockáztattak a náluk gyengébbekért, már a táborban is. Az ellenállás tagjai voltak és megtettek mindent, amit ott lehetett. Edek annyira jó emberismerő volt, hogy még az őket fenyítő tisztek között is megtalálta azt, aki rokonszenvez velük, és ha tud, segít. Mert nem az a hit és emberiség nagy próbája, ha a sorstársadnak bizalmat szavazol, de amikor a fogva tartó németben látod meg az embert, ahhoz lelki nagyság kell. Midwood különben írt külön kötetet Alma Mahlerről is, és ebben a történetben is megjelent az alakja. Ő szintén egyike azoknak, akik vasakarattal, emberként meneteltek végig a poklon, és a többiek hőse lett.

Jó, rossz. Ember és szörny. Lehetne éles és nagyon erős ellentéteket húzni, de azt szerettem ebben a kötetben, hogy sokkal jobban árnyal. A hősei azért is hősök, mert nem ítélkeznek. Még azt is meg tudják érteni, aki elárulja őket, aki gyengének bizonyul. Edek fogalmazza meg szépen, hogy senki nem tudhatja, mi rejlik benne. Volt, aki civil ruhát, segítséget ígért, ha megszöknek. Megtették, de nem mert segíteni. Utólag, az a ruha megmentette volna őket. Akkor átjutnak a határon. De lopott egyenruhában nem. És mi erre a válasz? Megköszönték, amit kaptak. Mert vannak, akik elméletben segítenének, akik jók akarnak lenni, de a cselekvés idejekor gyávának bizonyulnak. Ők pedig ezt elfogadták, beletörődtek és annyira felül tudtak emelkedni, ami már nem is emberi.
Vagy, a németek. Ebben a történetben több olyan németet is látunk, aki együttérez. Van, aki aktív segítséget is nyújt. Igen, megkapjuk a tábori szörnyek rajzát is, de nem ennyire fekete-fehér a kép.

A tényleges cselekmény pedig a csendes felkészülés. Ahogy a táborban élnek, szervezkednek és dolgoznak valami többért. Majd a szökésért is. Az maga csak egy rövid rész a végén, fájdalmasan rövid. A haláluk, a kínzás előtte is hosszabb, mint maga az a kis idő, amíg szabadok. Életképek, portrék sora. Annyi regény született már Auschwitzról, hogy igazán újat nem lehet mesélni, de itt a hősei miatt nem is kell.
Finoman, szinte a sorok között van kezelve a szerelmi szál is. Edek és Mala egymásba szeretnek, és nem kellenek vallomások, lopott csókok, semmi. Midwood valahogy belecsempészte azt a sorsszerűséget, egymásba kapaszkodást, hogy simán elhiszem, ha átjutnak a határon és életben maradtak volna, akkor nem válnak el többé egymástól.

Szépen megfogott, sok párbeszéddel megírt regény ez. Nem érzelgős, inkább azt követi le, mit gondolnak és terveznek a szereplői. Nekem ettől a tragédia is élesebben szúr. Mert nem éreztem, hogy zsebkendőt akarnak a kezembe nyomni, csak elmondják a történetet. Elég fájó az művies pátosz nélkül is.

Szép és fájdalmas történet ez egyszerre. Még emésztem is kicsit, meg egy jó darabig szomorú is leszek a főszereplők miatt. Mivel nálam Tolkien a bölcsességek kútja, szabadon idézve Gandalfot, nem kapja mindenki azt, ami járna neki. Élnek, akik halált érdemelnének. Meghalnak, akiknek még élniük kellett volna. Ezzel a kötettel éreztem is ezt.

Idézet: 

– Nem fogunk meghalni – válaszolta Edek olyan magabiztossággal, amit nem érzett belül.
– Mindenki meghal, szerelmem. – Mala békésen rámosolygott. – A fontos az, hogy hogyan halsz meg.

Én a jellemük miatt szeretem vagy nem szeretem az embereket. Nem a fajuk vagy a vallásuk miatt.

Bebizonyította, hogy az ellenállás igenis lehetséges, és jobb szabad emberként meghalni, mint állatként élni.

Sok ember bátrabbnak gondolja magát, mint amilyen, amíg olyan döntés elé nem kerül, ami megmutatja, hogy mire képes, és mire nem.