Fülszöveg: 

Mire Featherstone-ba érkezik, Leora már nagyon sok viszontagságon ment keresztül. Rengeteg valós és hamis tényt tudott meg, és egyre növekvo zavar és félelem uralkodik el a fejében. Kénytelen megkérdőjelezni azokat az értékeket, amelyekre társadalma épül, még ha nagy árat is kell fizetnie érte, és súlyos következményekkel kell szembenéznie. A barátai vagy eltűntek, vagy börtönben ülnek, vagy épp nem azok, akiknek látszanak. Így rá hárul a feladat, hogy leleplezze a város alattomos vezetőinek gonosz tervét, égbekiáltó árulását és arcátlan hazugságait. Leora nem veszíti el az önmagába vetett hitét, és bár élete legsötétebb pillanatait éli át, mégis reményre talál.

Szerintem: 

Kicsit olyan érzésem van most ezzel a sorozattal, mint egy tétellel. Először megnéztük

egy oldalról, majd megvizsgáltuk az antitézisét, aztán a végére levonjuk a tanulságokat. Erre a történetre lefordítva Leora először a tetováltak világában létezett, a másodikban megismerte a tisztákat, most meg egy középutat kell találnia.

Még mindig a mesélés ereje, amit a legjobban el tudott kapni Broadway. Leora erre a részre ismeri a történelmüket mindkét oldalról. Vagyis, ugyanazt mennyire másképpen mondta el a két oldal. Vannak olyan szereplők is mellette, akik ebből rá tudják vezetni arra, hogy az igazságnak valahol félúton kellene lennie.
De ennél fontosabbnak érzem azt, hogy az emberek a történeteiken keresztül magyarázzák magukat és az életmódjukat. Ezek pedig szubjektívek és alakíthatók, éppen olyan veszélyesek lehetnek, mint amilyen hasznosak.

Sajnos, a történet nincs olyan érdekes, mint amit végig tudok gondolni általa. Kevés dolog történik, és túl szélsőségesek az oldalak. Miközben a tiszták rég a homokba dugják a fejüket, a tetováltak a teljes kipusztításukat szeretnék elérni – vagy pontosabb, ha egy-egy vezetőt értek ez alatt, akik félelemkeltéssel elérik, hogy a tömeg is ezt akarja. Nagyon egyszerű még mindig a világképe, ez az alapkonfliktus és a történet világa is csak ennyi. Két község, akik közös őstől erednek, és nem bírnak meglenni egymás mellett.

Még mindig bajban vagyok azzal, hogy mennyire butaságnak érzem innen a konfliktusokat is. Hozzá kell tenni, hogy érdemes mögé nézni, vagy behelyettesíteni. A való életben is voltak olyan vallásháborúk, amelyek hasonlóan minimális dolgok miatt dúltak. Így nézve nem annyira röhejes, de tényleg annak hangzik. Nincs tetoválásod? Pusztulj!

Kevés a cselekmény, az is lassan halad. A megoldás is túlzottan egyszerű. Meg merném kockáztatni azt is, hogy a végére értek az ötletek. Már olyan mesés betéteket sem lehetett beletenni, mint korábban. Legfeljebb Leora elmesélhette, hogy mennyire másképp mondja a két oldal ugyanazt a történetet, és ezen merenghetnek.

Miért Leora a különleges? Itt is áll, hogy butaságnak érzem, hogy a szerző úgy igyekezett megírni, hogy egyszerre tartozzon mindkét oldalhoz. Neki van tetoválása, de az anyja tiszta volt. Mintha azzal, hogy tetovált, nem lenne máris nem tiszta bőrű. Igen, éppen annyira butaság, mint amennyire furcsa ezt leírni.
Hősnővé inkább az teszi, hogy ő mer rugalmasan gondolkozni, és mindkét oldal érveit meghallgatni. Nem a származása, ez a gondolkodásmód emeli ki. Más extra dolgot nem tudnék elmondani róla. Egy sima átlaglány, aki ügyesen rajzol és jószívű.

A szöveg is olyan semmilyen. A mesék nélkül már szimplább, hiába igyekszik másféle beékelést beletenni helyette. Nekem már nagyon az érződött ebben a kötetben, hogy kifogyott a mondandóból, és csak húzza feleslegesen még 300 oldalt.

Több vele a bajom, mint ami tetszett benne, de azért akad olyasmi is, amire szívesen fogok visszaemlékezni belőle. Elsősorban az, hogy a történeteink mennyire formálnak minket, illetve hogyan lehet profin és gyűlöletet keltve uralkodni egy csoporton. Az túlzottan ismerős a mindennapokból is.

Idézet: 

A méreg lehet olyan édes, akár a méz, attól még ugyanúgy megöl