Fülszöveg: 

Sun olyan ajánlatot kap az Ördögtől, amire nem mondhat nemet. Emberek, démonok és angyalok sorsa múlik a döntésein, de már ő maga sem tudja, kinek az oldalán áll valójában. Nefrába érve azonban olyan titkok rebbennek fel előtte, amik alapjaiban változtatják meg az önmagáról alkotott képét. A rémálom többé már nem csupán álom, és már csak a rém marad, ami az ő belsejében várakozik a szabadulásra. Végül pedig csak egy fontos kérdés marad: Képes lesz-e Sun Whiscost maradni?

Deron megaláztatásai folytatódnak. Nefrába érve Sun alárendeltjeként kénytelen tanácsadóként szolgálni. Az erejétől megfosztott herceg teljesen védtelen az emberek és a démonok között, miközben a harmadik szíve az egyetlen fegyvere. De vajon képes lesz uralni azt az egy szívet, aminek sohasem tudott igazán parancsolni?

Szerintem: 

Kezdjük talán ott, ahol egy könyv az első benyomást teszi. Nálam ez két dolog: a

szerző és a borító. Az utóbbi egyértelmű – kézbe veszem, vagy e-book esetén megnyitom, és milyen képpel akarnak megnyerni?

Az Ördög Szíve design-ja pedig remek. Sokkal szebb, mint az első kötet volt. Ízléses, kellően sötét és mégis esztétikus. Mi több, még a történetre is utal. Bírom a megoldást, ahogy a szív körül az angyali és a démoni oldalra is van utaló elem. Ezt fel merném vállalni, és nem húznék rá védőborítót, hogy más ne lássa, mit olvasok. E-book esetén persze ez nem téma, de az elv attól még megvan. Ez egy olyan borító, ami tetszett.

A szerző kapcsán meg egyelőre annyit, hogy beugrana, hogy már olvastam tőle. Mivel az a könyv tetszett is, a folytatás is érdekelne. Én különben is nehezen hagyok félbe sorozatot, kellemes emlékeim is vannak, így a kellő érdeklődésem is megvolt.

Ezzel átlépünk a következő vizsgálandó ponthoz. Ez bizony a Sunderon folytatása. És meg kell kérdeznem, aki olvasta, emlékeztek a cselekményre? Bevallom, nekem főleg az maradt meg, hogy alapvetően jól szórakoztam rajta. Ha el kellene mesélnem a történetét, már jönnek a bajok. Egy sorozat esetében, pláne, ha nem gyorsan érkezik a folytatás, kellenek a kapaszkodók. Így azt néztem másodszor, a borító után, hogy segít-e nekem a kötet emlékezni a korábbiakra.
Amit kapunk: a fejezetek címei, beköszönő és egy szószedet. Ez utóbbi érdemel egy kis magyarázatot. Fantasy történet, és vannak benne olyan elemek, varázstárgyak és lények, amelyek a mi világunknak nem részei. Itt ezekből találunk egy gyűjteményt és kiejtési segédletet. Egy kis magyarázat, egy kis ráhangolódás a világra. De bevallom, nekem ennek itt nem sok funkciója volt. A történet előtt nem leszek okosabb attól, hogy tudom, mi az a sepzon. A szószedeteket különben is az oldal alján szeretem, vagy csillagozva és inkább a történet végére betéve. Ha értékelem is az ötletet, én bizony jobban örültem volna egy 'Ez történt korábban' fejezetnek. Több szerző nyilatkozatában találkoztam már azzal, hogy nem szeretik és komolytalannak érzik, de az olvasónak bizony jól jön. Most én kifejezetten örültem volna neki. Vagy, még egy ötletem lenne, ha nem akarják összefoglalni nekünk az előző részt: Szereplők. Megjelenik több kötetben, akár csoportosítva is. Itt adná magát, hogy csoportok szerint össze legyenek szedve a démonok, angyalok és emberek. A nevük, és 2-3 mondatban, kik ők. Ez jó az elején, vissza lehet ide lapozni, és megadja a mankót annak is, aki hozzám hasonlóan évekkel korábban olvasta az első részt.

A történet sem kényeztet el a mankókkal. Pedig, főleg a történet elején kerestem, hogy mennyire idéznek vissza korábban történt eseményeket, és mennyire jönnek vissza az emlékeim. Az túlzás lenne, hogy nincsenek. A cselekmény annyira a korábban történtekre épül, hiszen egyenes folytatás, hogy nem lehet csak úgy átlépni rajta. De olyan rész, ahol ténylegesen elmesélnék a korábbi eseményeket, nem igazán van benne és nem is a regény elején.
Pedig, ez nem az a regény, amit csak úgy, itt is el lehet kezdeni. Hiszen sorozatrész, kell tudni, mire építkezett a szerző. Honnan jönnek a szereplők, milyen viszonyok vannak köztük? Nem kezdünk semmit a nulláról, hogy könnyű lenne itt beleugrani mindenbe. Lehetetlennek nem érzem, van annyi váltás benne, hogy lehet próbálkozni. Csak akkor kisebb az élmény.

Mert az építkezés megvan. Az Ördög Szívének végére érve érezni a két rész közötti nagy különbséget. Az első kötet egy nagy alapozás, éppen csak elindultak a szereplők és meghúzza a kapcsolatrendszereik alapjait.
Itt nőnek a tétek, több minden kiderül a múltból és a történet mitológiájából. Építkezik. Nagyobb szabású. Érzem abban a fejlődést, hogy ami egy lány küzdelme volt egy számára megfelelőbb életért és fiúért, itt már halad az epikus vonal felé. Már súlya van annak, hogy a szereplők kicsodák, mit tehetnek, hiszen minden döntésük három világ sorsát befolyásolja. Amit fokoz, hogy ősi lények/istenek is beavatkoznak az eseményekbe.

A fülszöveg szerint nem leszünk elkényeztetve azzal, hogy kiderüljön, ki a jó vagy a rossz. Egyértelműen szemben álló felek vannak, és az, ki kerül hatalomra, meghatározza majd a világok sorsát. Ennek ellenére én nem szívesen használnám a jó – rossz besorolást. Hatalmi rendszerek vannak, és azok irányítói. Mindnek elég szilárd meggyőződése van és hagyományrendszere, amihez ragaszkodik. Mindben van negatív elem, ami fakad a kultúrából, hatalmi berendezkedésből. A szereplők egy része ezt védené, mások hajlanak a reformokra. Ha jó és rosszat keresek a történetben, én inkább abban látom a tragikumot, hogy a szereplők jó része képtelen nyíltan kommunikálni. A démonok természete alapvetően olyan, hogy alkudnak és mesterkednek, senki nem fedné fel nyíltan, mit is akar elérni. Ebből aztán jönnek a félreértések és tragédiák. Ha az Ördög ahelyett, hogy rejtett üzenetet hagy a fiának, amit életében nem olvashat el, amiben felfedi az érzéseit és a céljait, hanem beavatja, szövetségeske lehettek volna és együtt dolgozhattak volna, a rész egyik tragédiája is simán elkerülhető lett volna.

De ez az egész világra igaz. Mindenki titkolózik, és alig osztanak meg valami információt. A kis szereplőkre, de az isteni lényekre is igaz ez. Megtévesztenek, akár hazudnak is, mesterkednek. Az olvasó se lát bele a lapokba, ezzel van rejtély a történetben és lehet várni, mikor mi derül ki.
Ugyanakkor ezt kétélű fegyvernek is érzem. Nem egyszer volt olyan pont, hogy én bizony ideges lettem azon, hogy morzsákat kapunk csak. A szereplők próbálnak boldogulni, kideríteni dolgokat, aztán a főszereplőkkel együtt meglepődhetünk, hogy éppen malmozunk, amikor mindenki más sakkozik köröttünk. Olyan idegesítő, amikor elolvasol 700 oldalt, aztán igazából azt sem tudni, hogy milyen oldalak vannak, kinek mi a célja és miért küzd. Főleg az a felső szint, az isteni lényekkel és minden eredetével, az a zavaros. Annyit értek csak ki belőle, hogy ottani entitások máig mesterkednek és hatni akarnak a jelenre. De ehhez is 700 oldalt le kellett most olvasnom.
Majd mindenki maga dönti el, neki tetszenek-e az ilyesmi meglepetések. A magam részéről én a Gyűrűk Ura epikusságát szeretem: amikor van a nagy cél, amiért a hősök küzdenek és amin a világ sorsa múlik. Amikor tudom, mi a tét és miért megy a harc. Itt viszont még csak tippelni lehet ilyesmikre, és ilyenkor bennem fel szokott merülni az is, hogy van-e minden mögött egy terv, hova érkezünk, vagy csak ránk vannak dobva ötletek, aztán majd lesz valami?

Ebben érzem különben azt, ahova van még fejlődési út. Most félúton vagyunk egy nagyobb, epikusabb fantasy és egy YA történet között. Én az elsőt szeretem jobban. Amikor a szereplőkön túlmutat a cél, amikor nagy kaland és ármányok vannak, összetett világ.
Bőven van itt erre kezdemény. Ki vannak találva a fajok, a történetük, a szokásaik és tárgyaik. Főleg a démonok oldalát ismerjük meg alaposabban, és az ételektől kezdve a lakhelyükön át a társas és hatalmi kapcsolataikon át sok mindenre fény derül. Van itt munka és világépítés. Ahogy az ármányok is szépen ráhúzhatók arra, hogy ki lesz a következő Ördög.

Még az is tetszik, hogy Deron és Arez a legjobb barátokból, szinte testvérekből hogyan válnak egy-egy oldal királyjelöltjévé, és ellenségekké, noha a szívük mélyén szeretik egymást. Nem is akarnának rosszat egymásnak, de a világok kikényszerítik a szembenállást. Ez olyan rajtuk túlmutató, történetépítő ötlet, amit kifejezetten szerettem.

Egy másik ötlet, ami megnyert, a bibliai eredetmítosz újraértelmezése. Ugyan még nem tiszta teljesen, mert a fentebb már említett és szerintem túlzott titokzatosság miatt akad még homályos folt, de megvannak a motívumok. Lucifer, édenkert, emberek és megrontás. Itt benne van, miből mi és hogyan jön ebben a világban.

Viszont, a YA vonal is maradt erős, ami nekem kevésbé tetszik. Az egyik legerősebb pont, hogy visszatérő és folyton elővett cselekményszál Deron és Sun közti szerelmi kapcsolat. Itt kb. az a helyzet, hogy szerelmesek, ezt mindenki látja rajtuk, ők meg nem hajlandók beismerni és marják egymást. Aztán nem egyszer belső monológban merengenek az érzéseiken és menekülnek az öntagadásba.
Az annyira tinis, hogy semmiképpen nem illik többszáz vagy ezer éves lényekhez. Az agyamra is ment.

És itt érkezünk el oda, hogy a történetekben általában a fiú szereplőket bírom jobban, míg a lányok általában a szerelmi szálak miatt idegesítenek. Itt halmozottan ezt vettem észre magamon.
Korábban Arez volt az egyik kedvenc szereplőm, és most is azt olvastam leginkább érdeklődve, hogy az ő útja miképpen alakul. Az szerintem nagyon izgalmas, ahogy a szánalmas korcsnak tartott, megvetett fiúról kiderül, hogy övé az egyik legnagyobb hatalom a történetben. Ahogy befolyásolják, lökdösik, és ahogy ő maga is változik. Még nem tudom eldönteni, hogy antihőssé emelkedik-e, talán majd kiderül.
Deron esetében meg azt bírtam, ahogy megjátssza magát és egy normarendszer szerint él, amikor belül másmilyen. Van egy elképzelése, milyennek kell lennie egy démonnak, így aszerint cselekszik, ha egy-egy esetben nem is lelkesen. Ezért is annyira tragikus, ahogy az apja bánt vele. Deron főleg miatta nyomná el magában azt, amiért az apja úgymond életre hívta, amiért a fiú a jövő lehetne. Mert nála nem csak arról van szó, hogy megjátssza magát, hogy a démonok elfogadják. Ő tényleg olyan akar lenni, hibának váli magában és kiírtaná, ami mássá és jobbá teszi.
Így érünk Sunhoz, aki talán a legtöbb fókuszt kapta a regényben. Aki nyavalyog, gyötrődik, kamaszos és nem egyszer hisztis. Az egyik leginkább utált tulajdonság számomra az, amikor valaki tudja, hogy ő gondolja rosszul, hallgatnia kellene másra, de csak azért sem. Belefut a bajba, másokat is bajba kever, meg kell menteni – de akkor sem enged. Neki kell igaza legyen és mennie kell a feje után, ha jól be is veri azt. Bennem ez kiváltja, hogy azért drukkoljak, üsse csak meg jól a bokáját. Ok, nagy hatalma van, de még csak használni sem tudja rendesen. Ahogy kiáll az elveiért, bátran tud viselkedni, az tetszik benne, de túl sok más is van benne, amiért nem értem, hogy miért döglik utána annyi lény a történetben. Egy másik utált jellemvonás: amikor valaki különleges, olyat tud, amiért mások ölnének is. Ő meg szenved attól, hogy ilyen, és csak normális akar lenni. A történet nagy részében Sun ebben is bűnös a szememben.

Ha már a szereplők, itt is megvan, hogy a YA és a nagyobb volumenű fantasy határán állunk. Még nagyon a főszereplőkre fókuszál, és adja nekik a YA dilemmákat. A szerelmi nyavalygást, önkeresést, szülőktől való elszakadást.
Ugyanakkor nem csak ők vannak. Tud nagyon jól megfogott mellékszereplőket is beletenni, akik kapnak emlékezetes jeleneteket. Ott van Arez testvére, aki csak átlag démonnő akarna lenni, és a bátyjában keresné, aki ezt lehetővé teszi neki. Amikor Arezzel végre találkozik, és két nagy felismerése lesz egymás után: hogy Arez mi lehetett volna a családjának, és mi lett, mert eldobták és bántották. Vollen motívumrendszere, a fia születése. Az Ördög személyiségváltása, amikor új szívet kap. Sokkal jobb történetek vannak itt, minthogy Sun és Deron összejönnek-e.

Hel tud remek jeleneteket komponálni. Nem egy olyan eseménysor van benne, ami filmszerűen pergett és velem is marad.
Ugyanakkor azért megjegyzem, hogy mások viszont túl vannak írva. Olyan feleslegesnek tűnik, hogy a kiképzést annyit ragozzák, és miért? Komplex szereplők vannak, akik kihullanak a semmibe. Pl. Oliver és a kicsik. De az a szál is szépen elhalt, hogy beépítettek egy belső ügynököt, hogy szerezze meg Sun-t. Megjött, többen felfigyeltek rá, aztán jól el is tűnt az események közepette. Fillernél többnek tűnnek, ugyanakkor meg nem vezettek sehova. Akkor ez nem csak időhúzás?

Szerettem benne, hogy könnyen olvastam. Közérthető, és a világépítésnek is adott, hogy saját szavakat is szépen épít be. Sok a párbeszéd, nincsenek eltúlozva a leírások. Annyira nem, hogy nem is igen jut eszembe, hogy valami különösebben le lett volna írva. Még csak Nefra részei sem. Mivel a cselekmény, a konkrét tettek nekem fontosabbak, ezzel nincs is különösebben bajom.

Szórakoztató regény, így mélyebb tartalmakat elsőre nem is kerestem benne. Aztán azért felmerült bennem, hogy a cselekmény mögött azért elveket lehet találni. Méghozzá az elfogadás kérdésköre nagyon is benne van.
A démonok kapcsán erős pozitív értékként jelenik meg, hogy nincs szexuális alapú megbélyegzés. Nincs nemi erőszak – ha mégis, nagyon komolyan büntetik. Nincs pedofília. Az egynemű és bi beállítottságúak is teljesen elfogadottak, mindenki megélheti a szexualitását.
A fajok közti keveredés témaköre pedig nagyon könnyen áttehető a rasszizmus témájára. Mert, ha egy korábbi gondolatra visszatérek, egy pont azért van, amiben egyértelműen eldönthető, ki a jó és a rossz. A faj tisztántartása végett az egyik csoport képes lenne népírtásra is. Az meg, hogy faji alapon kezdjenek öldöklésbe, amikor senki nem tehet a szüleiről, mondanom se kell, miért rossz. Pláne, hogy hatalmi alapon menne a fajírtás. Ha valaki erősebb lehetne nálad, pusztítsd el.

Én jelen pillanatban ott tartok, hogy sok mindent szerettem ebben a kötetben, és látom az előző részhez képest a fejlődést is. YA elemeket és a cselekmény szempontjából kevésbé fontos tölteléket nem hiányolnék ugyan, de mivel tervezve van a folytatás, reménykedhetek a további epikus fantasy felé haladásban a YA vonallal szemben.
A szerzőnek meg köszönöm a lehetőséget, hogy olvashattam a könyvét így előre. Én várom a folytatást, jó munkát hozzá előre is!

Idézet: 

Ha nem gyakorolsz eleget, sosem fogsz semmiben sem kiemelkedően jó lenni, Sun – dohogta.