Fülszöveg: 

Az esetlen kis „csenő manóból” karizmatikus varázslóvá váló Tom Felton gyerekkora minden volt, csak hétköznapi nem. Korán hírnevet szerzett, és mindössze tizenkét évesen hirtelen a rivaldafényben találta magát, amikor megkapta a Harry Potter-filmek Draco Malfoyának ikonikus szerepét.
Tom őszintén és a védjegyévé vált humorral most először vall arról, milyen is volt a mozivásznon, a varázslóvilág tagjaként felnőni. Mindent elmesél a nagy áttörésről, magáról a forgatásról, a tíz év alatt szerzett tartós barátságokról, de olvashatunk a hírnév előnyeiről és hátrányairól, és arról is, hogyan boldogult felnőttként a forgatás befejezése után.
Készüljünk fel, mert egy hús-vér varázslóval fogunk találkozni!

Szerintem: 

Előzetesen az érdekelt legjobban, hogy

Tom Felton mennyire Harry Potter-filmek könyvet írt. Mert azért valljuk csak be, neki még nincs sem annyi év, sem annyi siker a háta mögött, hogy arról érdemes legyen írni. Meg függőség sem, amit pl. Matthew Perry vallott be a maga könyvében.

A válasz az, hogy nagyon épít ez a kötet a HP rajongókra. Ugyan megvan a körítés: a családdal, az otthoni mindennapokkal, de nagyon hamar az kerül a fókuszba, hogy miért kezdett színészkedni, hogyan került be a HP filmekbe, és azzal kapcsolatban mesél el nagyon sok mindent.

Nem egy lineáris visszaemlékezés, és nem is minden film kapcsán sorolja az anekdotákat, de a nagy pillanatok és a fontos színészek megjelennek benne. Azt kifejezetten bírtam, ahogy átjön a stílusából, hogy mennyire a másikra felnézve lehet olyan színészekkel együtt dolgozni, mint Ralph Fiennes vagy Maggie Smith, vagy Alan Rickman. A kedvenc részeim mind a hozzájuk kapcsolódó történetek és a forgatási történetek. Tudom, sokak kedvence a Draco görénnyé válása, de nekem az volt a kedvenc részem a HP világ e könyvbe betett részéből, amikor Voldemort megöleli Dracót, ahogy ezt Fiennes eljátszotta, ahogy elhűltek az emberek a moziban. A legmókásabb meg az, amikor Felton véletlenül és rendszeresen rálépett Rickman köpenyére a vonuló jelenetben, és a színész már idegbajos volt, annyiszor kellett újra felvenni a jelenetet.

Mesélős, kellemes, anekdotás. Elvoltam vele úgy is, hogy én nem szeretem a HP filmeket. A regényeket igen, de a filmekben a gyerekszereplők nagyon kiakasztanak és kiakasztottak már kamaszként is. Ennek ellenére itt szívesen olvastam a történeteket, és lestem bele általa, milyen egy ilyen szuperprodukciót létrehozni. Aki meg rajongó, szerintem közbe folyt a nyála is. Azt nagyon rutinosan csinálta Felton, hogy húzza a mézes madzagot. Elég csak arra gondolni, ahogy az Emma Watsonnal való barátságát kezeli és meséli a kötetben. Ahogy az ikonikus jeleneteket újrajátssza, ahogy a sztárokká lett társakról ír.

A magánélete mindig kicsit zárójeles ezek mellett, már csak ez is mutatja, hogy itt a HP fontosabb, mint pl. a barátnője, aki a fontossága ellenére elég zárójeles alak a történetben. Nem bulvár, nem teregeti ki a magánéletét, legfeljebb utalgat.

Ami még érdekes volt, hogy a végére tényleg illik A varázslaton túl kifejezés. Egyrészt, röviden elmeséli, mi történt vele a HP filmek után. Messze nem olyan részletesen, pedig van egy filmje, még jól is játszik benne, ami nekem sokkal nagyobb élmény volt, mint bármelyik HP, a 3.-at is számítva. (A regényekben és a filmek közül is az a legjobban sikerült szerintem.) A majmok bolygója nyitánya. De ezen túl a filmvarázslaton túli élet felfedezéséről is szól. Ahogy a színész helyett Tom, az ember vált fontossá a saját fejében is.

Tetszett, ahogy keresi az egyensúlyt a történetek és a saját érzelem- és gondolatvilága között. Nem vagyok benne biztos, mennyire hiteles az a kép, ahogy teljesen átlagos, csak szerencsés angol srácnak mutatja be magát. De akár el is lehetne írni, és egy memoárba ez bele is fér. Nyilvánvaló, aki életében ilyet ír, valamilyennek igyekszik láttatni magát. Ez nem az a kitárulkozás, amiben minden a nyakunkba ömlik. Már csak a sok HP történet miatt sem.

Jut eszembe, ebbe került fénykép melléklet is. Díjazom, egy ilyen kötetben az kötelező kellene legyen. Még akár beolvasható vonalkód is lehetne mozgóképekre rámutatva, amikor egy-egy filmjelenetet magyaráz. De ok, boldog vagyok a fotókkal is.

A választ megkaptam, nem Harry Potter-könyv, de nagyon erősen épít annak a sikerére, rajongóira. Kár is lenne ártatlan bociszemekkel nézni: a cím, a borító sem árul zsákbamacskát, és a kötet legnagyobb része Felton Harry Potter filmélményeinek a gyűjteménye.