Fülszöveg: 

Jhon Jairo Velasquez, más néven Popeye, a kolumbiai drogbáró, Pablo Escobar bérgyilkosainak a főnöke. Kétszázötvenhét ember megölését, és további háromezerének a megszervezését vallotta be.
Huszonkét évet töltött börtönben. Néhány év szabadság után újra letartóztatták.

Önéletrajza különleges betekintést ad a Narcos c. nagysikerű tv sorozat révén is megismert Pablo Escobar és a Medellin kartell legbelső világába, úgy,ahogy még soha senki.

Szerintem: 

Most nagyon tudtam értékelni benne, hogy ez a könyv nem akart megmagyarázni semmit. Nem keresett összeesküvéseket sem. Egyszerűen csak elbeszélte egy ember történetét, aki

történetesen Escobar bérgyilkosa volt.

Igaz, maradtak bennem kérdések. Hogy jut valaki oda, hogy bérgyilkos legyen? A történet erre nem tér ki, ahogy Popeye felemelkedésére sem a kartellen belül – mert abból kiindulva, hogy nem csak magányos gyilkos volt, csapatot vezetett, nem gyalog volt. Igaz, hozzá tudom képzelni. Kolumbia, mélyszegénység, sokgyerekes család jövő nélküli sarja. Megragadta, amit tudott. De elbeszélve nincs.
Ami van: mit végzett Escobar parancsára.

Felsorolásszerűen, egy-egy történetet részletesebben is kifejtve meséli, kit és hogyan öltek meg. Elég szenvtelen is, érezni belőle, hogy egy olyan ember szövege ez, akinek ennyire keveset jelent az élet. Lelőttük, felrobbantottuk és már lép is tovább.
Személyesen is ismerte Escobart, és talán a legérdekesebb részek azok, amikor a személyes tapasztalatait meséli el róla. Egyáltalán nem szégyenlős – egy fejezetben simán kitárgyalja, hogy Escobar mennyire vonzódott a leszbikusokhoz. Még a börtönben is volt egy nője, aki ártatlanabb, fiatalabb lányokat csábított be magukhoz édeshármasra.

De különben is jellemző a kötetre, hogy mindenről nyíltan és szégyenkezés nélkül ír. Az egyik részben pl. rejtőzködtek Escobarral. Popeye már egy ideje nem volt nővel, így a háztulaj, egy fiatal nő bugyijait lopkodta és maszturbált velük. Ezt még be is vallotta neki, amikor rákérdezett a nő, mit kezdett a fehérneműjével.

A plusz pedig az benne, hoyg Escobar és a vele történtek csak a kötet elejét jelentik. Beszámol arról is, mi történt utána. Hogy zajlottak a hatalmi harcok, vagy éppen a börtönben a történtek.
Így több tud lenni, mint egy visszaemlékezés, amiben az Escobarral kapcsolatos emlékeit veszi sorra. Az is igaz azonban, hogy Pablo Escobar az, aki miatt ez a könyv megszülethetett. Ha csak egy random bérgyilkos lenne ugyanezzel a történettel, nem biztos, hogy lett volna kiadója.

Szenvtelenség. A stílusára nekem leginkább ez volt a jellemző. Azt érezni, hogy ráeresztettek egy szerkesztőt és rendezték az anyagot. De azt nem lehetett kigyomlálni belőle, hogy tükrözze a szerző egyéniségét. Aki meg nem egy pozitív személy. Nem is lehet megkedvelni, legfeljebb szörnyülködni, hogy ilyen életutak is léteznek.

A többségtől azonban eltér a témában, van benne valami más. Így ha nem is szerettem meg a kötetet, ilyen tartammal és szerzővel nehéz lenne, de legalább értem, miért lett kiadva, miért olvassuk.