Fülszöveg: 

Knox ​örömmel játssza a rosszfiú szerepét, az életét pedig épp úgy szereti, mint a kávéját: magában. Egyedül basset houndját, Waylont tűri meg maga mellett. Knox ki nem állhatja a drámát, még akkor sem, ha az egy szökevény menyasszony formájában kopogtat az ajtaján.
Naomi persze nemcsak úgy elszökött az esküvőjéről, hanem mentőmisszióra indult, hogy kiszabadítsa rég látott ikertestvérét Knockmeutból, ebből a bárdolatlan városkából, ahol a vitákat hagyományos módon rendezik: némi ütlegeléssel és pár korsó sörrel. Többnyire ebben a sorrendben.
Azonban Naomi pechjére gonosz ikertestvére semmit sem változott az elmúlt években. Tina rövid úton meglovasítja testvére autóját és pénzét, cserébe viszont valami teljesen váratlan dolgot hagy rá: egy unokahúgot. Naomi így pénz, autó, lakás és munka nélkül ragad egy teljesen ismeretlen városban, ahol bónuszként egy vadóc 11 évesnek is a gondját kellene viselnie.
Knoxnak jó oka van rá, hogy ne bonyolódjon komplikált kapcsolatokba és ne kezdjen zűrös nőkkel. De miután Naomi élete épp lassított felvételben omlik össze előtte, legalább annyit megtesz, hogy kihúzza őt a csávából. Amint aztán Naomi összeszedi magát, visszatérhet nyugodt, magányos életéhez.
Legalábbis ez a terv – egészen addig, amíg valódi veszély nem üti fel a fejét.

Szerintem:

Egyszerűen túl van a komfortzónámon. A románcok ritkán

tudnak szórakoztatni, és nagyon ugyanazt a sémát látom mindegyikben. Ez alól Score bestsellere sem kivétel.

Az csak egy dolog, hogy azonnal lehet tudni, kikből lesz pár a sorozat végére. Mert több kötet, mellékszereplők válnak főszereplővé később, és már itt alapozva vannak a történeteik és a kapcsolataik. Itt is teljesen egyértelmű volt, hogy Knox és Naomi sorsa mi lesz a végére – ami a románcokban megszokott. Ok, annyi meglepetés volt, hogy meddősségi gondok miatt örökbefogadtak és nem biológiai gyerekkel váltak családdá.

Itt is megvan, ami zavarni szokott a románcokban. Egyszerűen nem veszi be a gyomrom, hogy a két főszereplő ilyen tempóban szeret mélyen egymásba. Pláne, amikor testi dolgokra alapoznak. Itt még meg is egyeznek, hogy csak egyéjszakás kalandba mennek bele. Csak annyira jó a szex, hogy aztán több éjszaka lesz belőle. Naomi meg reménykedni kezd, hogy mégsem csak viszonyuk van. Score azért többet beletesz ágytornánál a kapcsolatukban, és nem pontosan azt a keveset nyújtja, amin forr az agyvizem, de még így sem érte el azt a szintet, hogy szeressem a történet romantikus oldalát.

De kb. mindennel így éreztem ebben a történetben. Megvan a klisés alap, ami annyira ismerős sok más történetből, hogy unom is. De az író megerőlteti magát, tesz bele valami pluszt és dolgozik vele, nem elégszik meg csak kényelmesen összevegyíteni az ismerős elemeket. Ezt értékelem is, és lehet, ha rövidebb a könyv, még jobban értékelni is tudtam volna. Így viszont küzdöttem vele, mert hiába volt mindig valami plusz benyomásom is, volt egy olyan is, ami lehúzta.

Ha pl. a szereplőket nézem. Knox a nagyon tipikus jó ember, nagy szívvel, aki olyan sebzett, hogy senkinek nem mer megnyílni. Aki mogorvának tűnik elsőre, pedig nagyon gondoskodó és akár kenyérre is lehetne kenni, ha megismeri az ember. A plusz meg az, hogy mi zárta be, mi az a trauma, ami ilyenné tette. Naomi, aki már azzal zavart, hogy túl önfeláldozó. Túl sok, ahogy ő mindig csak ad és ad, és mindenkit kárpótolni akar mások helyett is. Túlságosan el van túlozva – az előző kapcsolata, amit arról Stef elmesél, és amilyen szöveggel az ex vissza akarja sírni magát… Az már paródiába is elmenne. Most komolyan, az a nagy bocsánatkérés, hogy hiányzol, mert halmokban áll már a szennyes? Hiába van szépen felépítve, miért ilyenek, akkor sem tudtam megkedvelni őket.
A mellékszereplők sokkal szimpatikusabbak: Nash, Lucian is közelebb állt hozzám. De ezt a lányokról is el tudnám mondani.

Pedig cselekménye van és humora is. Fel van építve, ahogy Naomi nevelni kezdi az unokahúgát. Ahogy Tina mindenféle zűrt kavar. Van kisvárosi bűnözés, mozgolódnak a szereplők. Igyekszik a mellékszereplőket is érdemben mozgatni, részesei a cselekménynek. Ez nem az a regény, amelyben csak Knox és Naomi kap teret.
Stílusában a szokott románc. Érzelmes, női, sok beszélgetéssel és gyötrődéssel.

Lehet, ha kissé fogékonyabb hangulatban olvasom, jobban tetszett volna, mert az átlag románcnál jobb, de nem olyan volt a közérzetem.