Fülszöveg: 

Tova szent városában a téli napforduló általában az ünnep és a megújulás ideje, de idén egybeesik a napfogyatkozás ritka égi eseményével, amelynek üdvözlését a Nap Pap megtiltotta, mert azzal felborulna a világ egyensúlya.

Csakhogy egy távoli városból különös hajó indul el, hogy a napfordulóra Továba érjen. A kapitány, Xiala a teek nemzet kegyvesztett szülötte, akinek Éneke éppoly könnyen lecsillapítja maga körül a háborgó vizet, mint az emberek elméjét.

Egy utast szállít a hajóján. Serapio, az ártalmatlannak mondott, vak, sebhelyes fiatal férfi sötét sorsa titkokat rejt. És Xiala jól tudja: ha valakit ártalmatlannak neveznek, az általában gonosztevő.

Szerintem: 

A szerző előzőleg megjelent kötetét is szerettem, és a Fekete Nap még ahhoz képest is

különleges témájában. Az újdonság varázsa nekem akkor is megtolta volna, ha gyengébb lenne a regény, de szerencsére még jó is a történet.

Dél-Amerika, indiánok, még az európai hódítás előtt. Vannak arra elméletek, hogy azért is lehetett úgy leigázni őket, mert egy már fénykorán túl levő civilizációnak adták meg az utolsó lökést, nem egy hatalma csúcsán levő birodalommal kellett küzdeni. Roanhorse azt meséli el, fantasy keretek között, hogy miképpen pusztította el korábban, már saját magát a birodalom.

A világábrázolása többszintű és alapos. A birodalom több népből áll össze, akiket a Nap Pap vont össze – hódított meg az ősi istenektől, nézőpont kérdése. Az egyik főszereplő, Serapio vidékről közeledik hajóval a főváros felé. A másik hős, a jelenlegi Nap Pap a középpontban, Tova városában igyekszik fenntartani a rendet. Mindketten másként fogják leképezni a világukat, egészen más részeket mutatva meg belőle. Az egyik bejárja a birodalmat, miközben saját magában őrzi a titkot. A másik fizikailag nem sokat mozog, de különféle politikai és vallási irányzatok között navigál. Megismerjük a birodalom oldalait: ténylegesen hogyan áll össze, milyen népek lakják, ki miben hisz, milyen a gazdasági és hatalmi struktúra. A vallást, a korábbi háborúk történetét és hatását a jelenükre. Egy puskaporos hordó a történet jelene, nagyon sok a forrongás, az összeesküvés, és a szereplőknek nincs egy nyugodt perce sem.

A Nap Pap és Serapio célja is tisztelhető. Mindketten hősök, ha ellentétes oldalon is állnak. Nem is tudtam volna eldönteni, kinek hozzon diadalt a történet. Szerencsére, Roanhorse jó a cselekmény csavarásában, és nem is intézte el ezt ennyire egyszerűen. Egy gyújtópontra bedobta a bombát, ezzel egyes kérdéseket megoldott, de nagyon sok mindent hagyott még nyitva. A Papot a helyszínen leváltani akarók ugyan elhulltak, de a mögöttük levő hatalmak céljai nem változnak, csak más kirakatemberek kellenek nekik. Serapio túlélte a támadást, de nem lett mégsem szabad, mert az igazi Nap Pap még életben van. Nem lehet egyszerűen megfogni a konfliktusokat és elvarrni a szálakat, ahhoz társadalmi és személyes szinten is túl sok az ellentét. De hát, mivel a bukás krónikáját olvassuk, ezen nem is kell meglepődni.

A politikai játszmák, a fantasy elem ugyanolyan simán be van építve ebbe a világba. Kifejezetten élveztem, ahogy a Nap Pap igyekszik megszilárdítani a hatalmát, miközben egy csoport már a vesztét készíti elő. Ahogy ez a politikai kérdés benne volt, ugyanúgy el van kapva az is, hogy milyen képességekkel bír Xiala – a hajós, aki Tova városába viszi Serapiót – és maga Serapio. Xiala kapcsán akár a sellőket is említhetném – nagyon elegáns, ahogy fel lehet a népében ismerni a sellőket, miközben mégsem azok és úgy, ahogy az európai történetekben élnek.

Izgalmas, változatos a cselekmény és sok szereplőt is mozgat. Minden körnek megvan a maga kiemelt alakja, és köröttük is több ember mozog. A főszereplők vannak gyerekkorig visszamenően felépítve, és összetett alakká írva, de emlékezetes alakok sora van a mellékszereplők között is. A végső és első konfliktus meg közöttük a hatalom, valamiképpen. Mindenki azt birtokolná, ha más okból is. Nap Pap a rendszer fenntartására használná – mások népírtásba kezdenének, de vannak bosszúra szomjazók is, és olyanok is, mint Serapio, akit beleneveltek egy szerepbe, és nem is láthat annál messzebb, mint eljátszani a neki szánt szerepet. Ha már Serapiót emelem ki, talán őt sajnáltam legjobban a történetben. Megfoghatatlan hatalma van, ugyanakkor mai szóval öngyilkos merénylőnek nevelték. Esélye sem volt saját úton elindulni.

Filmszerű, pörgős, érdekes. Megszerettem a szereplőit, jó a világa is. Ezt a sorozatot nagyon olvasnám tovább is, a nyitány határozottan tetszett.

Idézet: 

Az élet hamis ábrándok sora. Mindannyian dédelgetünk magunkban hiú reményeket, egészen addig, amíg rá nem jövünk, hogy sosem válnak valóra.