Fülszöveg:
Amíg a világ legnagyobb része elsüllyedt az Özönvíztől Dinétah újjászületett
Legendás istenek és hősök járják Dinétah térségét Meg szörnyek.
Egy fiatal nő feladata, hogy megfejtse a múlt titkait, mielőtt azok elpusztítják a jövőt.
Maggie Hoskie egy navahó szörnyvadász, egy természetfeletti képességekkel megáldott gyilkos. Amikor egy kisvárosnak segítségre van szüksége, hogy megtaláljanak egy eltűnt lányt, Maggie az utolsó reményük. De amit Maggie felfedez a szörnnyel kapcsolatban, az sokkal rémisztőbb, mint amire számított.
Kelletlenül elfogadja Kai Arviso, egy szokatlan gyógyító segítségét, együtt utaznak a rezervátumban, együtt fejtik meg a régi legendákban elrejtett nyomokat, és együtt harcolnak a sötét boszorkányság ellen ebben a széthullott világban.
Ahogy Maggie rájön a gyilkosságok mögötti igazságra, szembe kell szállnia a múltjával is. Már ha túl akarja élni.
Szerintem:
Több szempontból is
izgalmasnak találtam a kötetet.
Az első, hogy egy számomra új mitológiát vezetett be. Indián meséket már olvastam, így egyetlen szereplő volt, aki legalább ismerős volt. Kojot az indián mesék trickster figurája, de ilyen formában még nem találkoztam vele, mint itt. Van törzsi mágia, vannak istenek, és olyan megtestesülések, ami leginkább Gaiman Amerikai istenek világát juttatta eszembe. Más a kettő, leírom hamar, teljesen más a történet is. Különösen jól vannak tálalva a természetfeletti képességek – nem maguk a képességek a nagyon eredetiek, hanem ahonnan erednek, ahogy a szereplők állnak hozzá. Be van ágyazva ebbe az indián környezetbe és működik is benne.
Ezen felül még egy posztapokaliptikus rétege is van, hiszen ez a világ egy özönvíz szintű katasztrófa után próbál létezni. Ahogy ez a kettő keveredik, még külön is érdekes benne.
A második, hogy a hősnő, Maggie szörnyvadász és már kezdettől pörögnek az események. Izgalmas, akciódús, jól felépített kalandok vannak, amelyek csavarokat rejtenek és Maggie nem csak az erejével küzd. Ha kell, csapdát állít. Ha kell, nyers erőt vet be. Van egy kis road movie jelleg, ahogy Kai-jal útra kelnek és boszorkányra vadásznak, közben több mindenbe belekeverednek, de a mellékszálak is kellően pörgősek és érdekesek.
Ehhez kapcsolódik a harmadik: a végére kiderül, mi mivel és hogyan függ össze. Amennyire egy ilyen fantasy okos könyv tud lenni, ez az. Hátsó szándékok, játszmák, és olyan erők trükkjei, amelyek messze túlmutatnak az egyes emberen. Meg is lepett, hogy milyen mélységig függ ebben a történetben minden össze.
Megszerettem a szereplőket, és Roanhorse jól játszik azzal, hogy mi a helyes – helytelen, jó és rossz. Ki a hős és a ki a gonosztevő. Maggie talán az, aki leginkább egy hős kategóriát kitölt, a többiek egyszerre vannak fényből és árnyékból gyúrva. Önzők, kicsinyesek, máskor önfeláldozók és nagyszerűek. Azt pedig csak a végére lehet látni, hogy magasabb szinten itt ki a jó és ki a rossz, mi a bocsánatos vétség, és mi már nem. De ezt fel kell fedezni, hiszen nem győzöm írni – ebben a regényben van bőven meglepetés.
Van egy olyan nyelvi színezete is, ami eltér a megszokottól. Sok-sok indián kifejezés került bele, és meg sem próbáltam megjegyezni őket. Van, amit nem is értettem, pl. egyes becézéseket. Ahogy egyes szereplőknek sokféle neve van, és nem tudtam, hogy az becenév, valami rang, vagy mi? De nem agyaltam túl, tudtam kiről van szól, és nyelvi pluszként értékeltem, hogy beemel egy más kultúrát ilyen téren is.
Ami pedig mindenen túl a lényegnek tűnt nekem, hogy minden viszonyítás kérdése. Attól függően honnan nézed, nem egyformák a dolgok. Az ember meg olyan kicsi lény, hogy esélye sincs minden vetületet felfogni. Csak abban reménykedhetünk, hogy a magunk elé állított mércét megütve tudunk helyezkedni.
Sorozatnyitány, úgyhogy már csak az marad, hogy reménykedjek, jön majd a folytatása is. Ez volt annyira jó, hogy lelkesen el akarjam olvasni, hogyan tovább.
Idézet:
– A víz az élet – mondom.
– Az olajat nem tudod meginni – feleli
Az a szomorú igazság, amivel nem akarsz szembenézni, Magdalena, hogy néha azok a legnagyobb szörnyetegek, akikre hősként tekintünk.
