Fülszöveg: 

Oddny és Gunnhild gyerekkorukban ismerkednek meg egymással a 10. századi Norvégiában, és nem is különbözhetnének jobban egymástól. Oddny csendes, nyugodt életről álmodozik, míg Gunnhild minél nagyobb hatalomra szeretne szert tenni, és menekülni akar kegyetlen anyjától. Egy jósnő félelmetes jövendölése azonban sötét árnyékot vet Gunnhildra, Oddnyra és a nővérére, Signyre is. A három lány ezért vérszerződést köt egymással, és megfogadják, hogy mindig segíteni fogják a másikat.

Amikor viking portyázók felgyújtják Oddny otthonát és elrabolják Signyt, Oddny egyre távolabb kerül attól az élettől, amelyben reménykedett. Elhatározza, hogy mindenáron megmenti nővérét, de ezalatt egyre közelebb kerül az egyik fosztogatóhoz, aki részt vett az otthona elleni támadásban. Gunnhild időközben megszökött, évekig boszorkánynak tanult a messzi északon, és kénytelen tudomásul venni, hogy a sors a gyűlöletes Erik király felé tereli, aki egy nap egész Norvégia uralkodója lesz.

Szerintem: 

Gornichec skandináv mitológiába ágyazott Loki-történetét nagyon szerettem, így némi félelemmel álltam neki ennek a regényének. Nem került túl magasra a léc?

De

pozitívumként tudtam megélni, hogy nem ugyanazt játssza meg másképpen. Ez most nem mitológia adaptáció, hanem történelmi fantasy. Egy valóban élt asszony történetét kapjuk, csak fantasy elemekkel színesítve. Bosszú, királyságok sorsa a játszma tétje, és történelmi a helyszín. Egy kis betekintés a viking világba, éppen annyi mágiával, hogy az egy plusz színt bele tudjon tenni.

Már a kezdet megfogott, ahogy a makacs és lélekben erős Gunnhild az anyja által elnyomva és sok módon megsértve nevelkedik. Van jóslat, van rejtély és egyre több a mágikus szál is. Meghúzzák az alapvonalakat: látjuk Gunnhild, Oddny és Signy vérkötelékkel is megerősített barátságát. Hallunk egy sötét jóslatot, amely mindegyik lányt más pályára tereli. Gunnhild elszökik és boszorkánynak kezd tanulni. A barátnői meg rossz hírbe keverednek, így nem lesz járható nekik a hagyományos, feleséggé válás módja felnőttként.

Aztán egyre nőnek a tétek. Ahogy boszorkányok üldözik majd őket, ahogy a történetbe kerül Erik, aki a királyság kijelölt örököse és az ő játszmája Gunnhilddal. Gornichec még arra is ráérzett, hogy nem szedte három részre a cselekményt – a rabszolgaságba kerülő Signy története nem lesz része a cselekménynek, ez a célt hozza a másik két nőnek. Meg akarják őt menteni. Ezért munkálkodik majd Gunnhild és Oddny is, akiknek majd összeér a története, de addig vannak külön is kalandjaik.

A személyes történeten túl birodalmi játszmába is belecsöppennek. A királynak sok fia van, és ha éppen Erik is a kedvenc, a többiek is trónra akarnak kerülni. Az sem segít, hogy Erik híre több borzalmasnál. Az apja parancsára tett olyasmiket, amiért közutálatnak örvend. Eriknek szövetségesek kellenek, és a mágia miatt Gunnhildra szüksége van. Megkéri a kezét, már akkor, amikor kölcsönösen utálják egymást. Folyamatosan a cselekmény részét képezi, hogy Erik és a fivérei hogyan küzdenek egymással, és hogyan dől el a korona sorsa.

Nem romantikus regény, de ehhez képest nagyon jól leír két, és nagyon más kapcsolatot, majd házasságot is. Gunnhild és Erik érdekből kötnek szövetséget, eleinte még csak nem is kedvelik egymást. Két nagyon határozott, kemény ember, akik megküzdenek a világgal és egymással is. Jó íve van annak, ahogy elkezdik megismerni egymást, felfedezik a hasonlóságaikat, és hogy mennyire passzolnak egymáshoz. Az érdekházasság egy olyan szövetséggé érik, amely több szerelemnél és szenvedélynél, bár az is meglesz. Ők egyenrangú társak lesznek, Gunnhild nem is Erik egyik királynéja lesz, hanem a királynő mellette és az egyetlen feleség, a gyerekei egyedüli anyja. Oddny és Halldór is messziről indulnak – Halldór egyike volt a rablóknak, akik megölték Oddny családját és elragadták a húgát. Az övék a durva kezdet ellenére egy sokkal romantikusabb szerelem, több kimutatott érzéssel és lágysággal. De ez jön abból is, hogy ők maguk is sokkal lágyabb, érzelmeiknek engedő emberek, nincs meg bennük az a kegyetlen él, a hatalom utáni hajsza, ami a másik párosban igen. Nem véletlen, hogy az egyikükből uralkodó pár lesz, a másikak meg elhajóznak, és együtt készülnek felfedezni a világot. Kifejezetten szerettem, hogy nincs rangsor köztük. Mindenki a neki megfelelő kapcsolatban lel boldogságot, és nincs is rásütve olyasmi, hogy az egyik jobb vagy rosszabb lenne a másiknál.

A viking életérzés és a boszorkányok révén a mágia (pl. alakváltások, az időjárás befolyásolása, átkozások) teljesen jól megfér egymás mellett. Kerültek be jelenetek a hitélettel kapcsolatban, szó van a társadalmi berendezkedésről, látjuk a különféle rangban élők háztartásait. Megvan az a harci szellem, ami annyira egyedi a vikingeknél. Itt még a lágynak nevezett szereplők is kemények, nagy harcosok, akik a harctéren gond nélkül aprítják az ellent. Itt sikerült összehozni, hogy valóban történelmi regény is, meg fantasy is.

Merész húzás az is, amit Halldór alakjának kitalált. Viking környezetben ilyen LMBTQ figura, elég szokatlan. De jól van kezelve, az empátia az alapvető hozzákötött viszonyulás és működött.

Tudnám még dicsérni, én nagyon rákaptam. Izgalmas és változatos a cselekmény, van történelmi alap mögötte. A szereplői között a kedvenceim nem már inkább antihősök, mint hősök, így sokkal színesebbek és érdekesebbek tudtak lenni. Erik és Gunnhild külön-külön is működtek, de együtt is kifejezetten szerettem őket. Gördülékeny is, csak úgy faltam az oldalakat és a szöveget. Még az sem zavart, ha egy-egy elgépelést kiszúrtam, most nagyon vitt a cselekmény. Plusz, szépen be lettek építve a kultúrára jellemző szókincs is, ettől még inkább történelmi színt kapott.

De akkor kiteszem a pontot, a könyvet meg fel a polcra A boszorkány szíve mellé. A borítója annak jobban tetszett, de különben semmiben nem kell ennek szégyenkeznie mellette.

Idézet: 

De nem hazudok neked: nem lesz könnyű. Ebben az életben semmi sem az, ami igazán ér valamit.

Elmehetett volna.
Vagy ezt is választhatta. Őket. Őt.
Az tartotta vissza, hogy tudta, ha most Eriket választja, akkor talán újra meg újra megteszi, végül már kérdés nélkül, és nem is lesz más lehetősége.
Végül mindig őt választaná.
Rádöbbent, hogy ez a szerelem. Ez különbözött attól a szeretettől, amit a fogadott testvérei és Heid iránt érzett, mert ez olyan volt, mint a tűz: egyszerre melengető, fényes és pusztító.