Fülszöveg: 

Sose ​átkozz meg boszorkányt!

A Château Renard szőlőültetvény évszázadokon át a szőlő boszorkányainak tehetségétől függött, akiknek bűbája létrehozta a völgy világhírű borát.

Ám miután átkot szórtak rá, sorcière Elena Boureanu elvesztette képességét. Most, hogy megtörte az átkot, ami egy mocsár sekély vizébe kényszerítette, és legyengítette varázserejét, Elena küszködik, hogy visszatérjen korábbi életébe. Időközben azonban öröksége – a szőlészet – egy jóképű idegen tulajdonába került.

Jean-Paul Martel csak és kizárólag a tudományra esküszik. Elutasítja a babonát, és távol áll tőle a helybeliek hite a boszorkányokban. Elena viszont járatos a bűbájban, és tudja, hogy a szőlészet hemzseg a rontástól. Hogy maradhasson, és meggyógyítsa a szőlőültetvényt, titkolnia kell valódi kilétét és a bosszúszomjas terveit is az ellen a személy ellen, aki ellopott hét évet az életéből. Nem nyugszik, amíg szembe nem száll a gonosz erőkkel, amik őt, Jean-Pault és a szőlőboszorkányok ősi örökségét fenyegetik Chanceux Valley dimbes-dombos vidékén.

Szerintem: 

A legelső jelző, ami

erről a regényről eszembe jut, a finom lenne. Nem csak azért, mert ízes-szagos könyv, és a borászatról is szól. Hanem a cselekménye, a benne levő mágia és a szerelmi szál kezelése miatt is. Olyan stílusa van, ami most nagyon a fogamra való volt.

A cselekmény viszonylag lassan építkezik, de így gondosan meg is ismerteti az olvasókkal azt az alternatív történelmet, amibe belépünk. A nyitány hatásos: egy boszorkány megtöri elég gusztustalan módon az őt sújtó átkot - ezt a békát nem a csók változtatja vissza - és hazaindul. Ott aztán szembesül az eltelt időben végbement változásokkal, és míg lassan kitalálja, hogyan tovább és miképpen harcoljon az otthonáért, megismerjük a szereplőket és a világukat.
Van közben borászkodás, varázslás, szerelmi dráma és új kapcsolatok építése. Többféle ármány, a végére még akció és meglepő csavar is érkezik. Bár azt nem értettem meg, hogy a felbérelt varázsló miért változtatta békává Elenát és hazudott aztán. Nem találtam indokot arra, ő miért volt ilyen rosszindulatú.

Oda van figyelve a világára, és meglepő, milyen szépen összeillenek látszólag össze nem passzoló részek. A történelem és a boszorkányok jó párosítás, de Smith még pl. a dzsinneket is nagyon könnyen beleszövi, pedig ők aztán idegen elemnek tűnnek a 19. századi francia borvidéken. Tetszett, hogy mire képesek a különféle lények, vagy ahogy meg van írva, mit lát Elena, amikor a szőlőre néz. Éppen csak annyira fantasy, hogy mágikus realizmusnál kicsit több legyen, de szépen besimul a történelmi környezetbe minden.

Tetszett, ahogy építi Elena jellemét. Könnyen meg lehet szeretni, hiszen szép és tehetséges is, de ott van benne az a szenvedély és elkötelezettség a birtok iránt, ami példaértékű. Vagy irigylésre méltó? Jó lehet, ha valakinek ennyire a szenvedélye az élete is egyben. De közben nem egy makulátlan hősnő, van egy sötétebb oldala. Ahogy gyilkos mérget kotyvaszt, hogy az egykori vőlegényével végezzen az árulása miatt. Cselekvő hősnő, és néha gyorsabban is cselekszik, mint kellene.
Ám így lesznek jó páros Jea-Paul Martellel. Az egyik heves, a másik megfontolt. Az egyik ösztönös, a másik tudatos. Az egyik az érzelmek és a mágia, a másik a tudomány embere. Akár ellentétek is lehetnének, és eleinte nem is bírják egymást, de szerettem, ahogy majd ki tudják egészíteni egymást. Ráadásul Smith úgy írt nekik szerelmi szálat, hogy nem is romantikus a regény tőle. Inkább a sorok között, mint megírva van a történetük.

De több aktív mellékszerepló is van, ez nem csak egy kétszemélyes történet. Jól sikerült Ariella Gardin vagy éppen Gerda alakja. Smith eltalálta, mennyi embert tud érdemben mozgatni, és építgette is őket ennek megfelelően.

Az egész könyvnek van egy hangulata, ami magával tudott ragadni. Érzékletes, jól elképzeltet és rajzol dolgokat, megvan a maga szépsége.

Talán a cselekményben nem tetszett pár elem, és van, aminek az indok nélkülisége nagyon zavar, de határozottan tetszetős sorozatnyitány. Ha jön a folytatás, be fogom szerezni és el is olvasom.