Minden napra egy könyv

Minden napra egy könyv

Sapkowski: Maladie és más történetek

2024. június 07. - BBerni86

Fülszöveg: maladie.jpg

A kötetben nyolc merész történet szerepel Andrzej Sapkowski írói pályájának különböző szakaszaiból. Megtalálhatók köztük klasszikus fantasysztorik éppúgy, mint sci-fik és politikai témájú írások, melyekben a szerzőtől megszokott módon a sötét témákat szellemes humor színesíti. A „Maladie” Trisztán és Izolda szerelmének és áldozatának legendáját meséli el új formában, a „Nincs onnan visszaút” lazán kapcsolódik a méltán híres Vaják-sagához, más írásokban pedig boszorkányok és macskák tűnnek fel szokatlan szerepekben. Valamennyi novellát Sapkowski vezeti fel, beavatva az olvasót a műhelytitkaiba és a történetek születésének körülményeibe.

Szerintem: 

Azt hiszem, megvan az a stílus és zsáner, amit szeretek a szerzőtől, és nem bírok kijönni azzal, ami ettől eltér.
Úgy is fogalmazhatnék, hogy ami olyasmi, mint a

Vaják, jöhet. Ami viszont urban fantasy, modern elemek vannak benne vagy a történelmi fantasy, nem tud megfogni tőle.

Ezt simán el tudom mondani erről a kötetről is. Több típusú fantasy van benne, némelyik történelmi elemekkel dolgozik, másokban mitológia retelling van és a klasszikus, kardozós – mágiás fantasy is képviselteti magát.
Máskor gyönyörködtet ez a változatosság, de most sok olyan történetet kellett így olvasnom, amelyekkel szinte szenvedtem.

Nem csak a történetek miatt. Olvasmányosságban, gördülékenységben sem érzem egyformának őket. Ahogy pörög a nekem tetsző fantasy, annyira lassúnak és akadónak érzem az egyéb történeteket. Mintha még túl is lennének írva.

A kötet különben nyolc novellát tartalmaz, és Sapkowski mindhez írt egy kis bevezetőt is. Miért és hogyan írta, mi ihlette meg, miben szerepelt és ilyesmik. Ez is olyasmi, amit egy novellás kötetben szeretni szoktam, de itt ezt is eltúlzottnak éreztem. 3-4 oldal egy-egy novella előtörténetének? Túl sok.

Most már eleget húztam, a novellákról is akad pár gondolatom.
A Nincs onnan visszaút volt egyértelműen a kedvencem. Az előtörténetből megtudtam, hogy illeszkedhet a Vaják világába, de anélkül is szeretném. Nagyon jól megáll a saját lábán. Van egy druidalány, aki találkozik egy célt vesztett lovaggal, és együtt mennek majd szörnyet ölni. Van kaland, vannak érdekes fantasylények és megvannak olyan gondolati elemek, amelyek a Vaják világában is felbukkannak. Vagyis, ahogy a vajákra egyszerre van szükség, használják őket, de közben meg is vetik őket az egyszerű emberek. Ugyanezt a kettősséget szenvedi el Visenna is. De Corin az a hőstípus, aki az egyik kedvencem. A tehetséges lovag, aki elveszett, akinek új cél kell és tud fejlődni. Van kis románc is köztük, van harc és mágia.

A muzsikusok sokáig tetszett, a macskás vonal sokáig le tudott kötni. De novellához képest sok szálra szakad, és hosszúnak is éreztem. Különben, nekem más hagyomány folytatójának tűnik, mint amit Sapkowski emleget. A fátyol, ami átszakad és jön egy gonosz, hatalmas és gyilkos lény? Inkább Lovecraft ugrana be, nem King és az Állattemető.
A legjobb részeknek a macskák gondolatait találtam benne az emberekről. Vannak benne bölcsességek, igazságok, bár arra nem esküdnék, hogy egy ilyen zsánerű novellába ez kellett-e.

Tandaradei! Az ötletét szerettem, a kivitelezést nagyon nem. A lovagi költészet nagyon sok elemét használja, és sok a beidézés is benne. Ha gonosz akarok lenni, több benne a vers, mint a cselekmény. Lehetne sötét, modern rémmese, ehhez képest elnyomja a sok lovagi költészet és annak tárgyalása. Nem tudtam díjazni, milyen rutinosan veszi át és építi be annak a körnek a motívumvilágát, pl. az unikornisokat.

A Bombatölcsérben című ragadt meg a legkevésbé. Már most nehezemre esne visszamesélni. Nem igazán tudom indokolni, de mint a szerző huszita háborús trilógiája, ez is untat.

Az Aranyló délután újfent egy olyan történet, amit intellektuálisan azért tudok értékelni, de olvasni utáltam. Eleve, rühellem az Alice Csodaországban-t. Ez annak egy meséje, és hiába vannak rutinosan átvéve az elemek, megvannak az összecsengések, teljesen hidegen hagytak a Kalapos meg a Nyúl dolgai.

Mischief Creek-novella: újfent a történelmi fantasy zsánerébe tenném. Boszorkánymese, kicsit talán az Odüsszeia egy-egy elemét is felfedezni vélem benne. De nem szerettem a végét, egyes szereplőket sajnáltam, és sokáig tart, mire elindulnak az események.

Spanienkreuz – újfent történelem, de ez már a spanyol polgárháború és Guernica. Ebben van a legkevesebb fantasy elem, és ez a kötet legrövidebb darabja is. Szenvedélyes kitörés arról, mi az igazi bátorság és nagy tett. A nácik tetteinek nagybetűs elítélése. A rövidsége és a végének a poénja is jól áll neki. A családját bombázástól féltő náci tiszt költöztetni készül a családját, olyan helyre, ahol nincs katonai célpont. Akkor nem jut eszébe, hogy Guernicában sem volt. Az új lakhely: Drezda. Aki nem tudná, az egyik legjobban szétbombázott város lett a II. VH idején. Kissé talán fekete humor, de azt bírom, tetszett itt is.

Végül, egy Trisztán és Izolda átdolgozással zár a kötet. Ezt jobban díjaztam volna, ha olyan történet lenne, amit szeretek. De ez éppen egy olyan mítosz, amit nem szeretek. Így nem tudtam átérezni Tristan tragédiáját sem, legfeljebb azt figyelgettem, miképpen használja az ismerős elemeket a szerző.
Ami, itt is remekül megy neki.
Van különben lírai rész is benne, szépen hirdeti a szerelem és vele az emberi értékek diadalát a háború, harc, emberi becsvágy ellenében. Jó húzás, hogy a történet mellékszereplőit tolja előtérbe. Csak ezt a történetet alapból nem bírom.

Vagyis, Sapkowski biztos kézzel dolgoz át, és jól be tud építeni mítoszok, más történetek elemeit. De ezt a Vaják világában is láthatjuk, nagyon szeretem, ahogy abban tündérmeséket dolgoz át. Ez a vonal itt is megvan.
Egy-egy novellában megvillan a jó mesélés, a pörgő cselekmény is.

Azonban más történetei számomra túlírtak és unalmasak, és sok olyan téma és elem van benne, ami a novellától függetlenül is távol van tőlem vagy egyenesen ellenszenves.

Idézet: 

A természetben, gondolta Monika, a szépségnek célja van, nem pusztán esztétikai a szépség. Célja van, még ha a gyilkolás is a cél.

Nem csoda, mondták a macskák, hogy ha valaki a pusztulás határán tévelyeg, mérgek és betegségek fertőzik és emésztik, az gyűlöli az életet, a fürgeséget és az erőt. Hogy aki ingatag, nyugtalan, az tébolyult dühvel reagál mások meleg, bolyhos, doromboló nyugalmára.

A bejegyzés trackback címe:

https://regenyvilag.blog.hu/api/trackback/id/tr5518403673

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása