Fülszöveg: 

Huaxia ​fiai számára a legnagyobb dicsőség, ha óriási harci robotjaikkal, a Bábokkal csatába szállhatnak a Nagy Falon túl rejtőző halálos ellenséggel, az emberi civilizációt megtörő hundunok mechanikus hordájával. Huaxia fiainak dicsősége viszont Huaxia lányainak halálát jelenti, mivel a Bábok irányításához szükséges életenergiát a férfiak a velük együtt hadba szálló nőkből nyerik, akár azok életének árán is.

A tizennyolc éves Zetiant nem a dicsőség és kötelességtudat vezérli, amikor ágyaspilótának jelentkezik, hanem a bosszú: végezni azzal, aki nővére halálát okozta. Ám sikere még őt is meglepi: miután a pilótákat összekötő kapcson át végez ellenségével, sértetlenül száll ki a Bábból. Mint kiderül, Zetian a legritkább és legrettegettebb pilóták egyike, akiknek a létezéséről sem lehet beszélni: egy vasözvegy, aki a férfiak feláldozása révén korábban elképzelhetetlen szintekre emeli a Bábok erejét.

Hogy megszelídítsék veszedelmes, ám rendkívül értékes mentális hatalmát, az egyik legerősebb és legellentmondásosabb férfi pilótával párosítják össze. Ám a hatalomba belekóstoló Zetiannak esze ágában sincs meghunyászkodni. Egyesített erejük és hírnevük segítségével mindent megtesz, hogy feltárja a társpilótarendszer nőgyűlöletének valódi okát, és hogy sose kelljen több lányt feláldozni. Ám mennyi esélye lehet egyetlen nőnek több évezred elnyomásával szemben, még ha ő is a Vasözvegy?

Szerintem: 

Most nem esik nehezemre megnevezni, mire emlékeztet és nem is kicsit ez a regény. A

Tűzgyűrűre. Nem pont ugyanaz, de azért elég hasonlóság van. Ahogy hatalmas szörnyekkel harcol az emberiség óriási fémgépezetekben, amelyeknek két pilóta kell az irányításához.

Csak éppen Zhao egy más oldalról közelít. Nála nem simán az a lényeg, hogy az emberek összefogjanak a szörnyek ellen és megvívjanak egy reménytelen csatát. Feminista színezettel itatja át: itt a lányok elnyomott szolgák, ha nem is annak hívják őket. A harci eszközeik irányításához két ember kell, de a fiú a vezető. Harc közben leszívja a lány erejét, és ők nagyon gyakran belehalnak a folyamatba. Minél erősebb a pilóta, annál valószínűbb, hogy a ’hitves’ nem éli túl. Zetian egy szegény földműves család kisebb lánya. Benne forr a harag és a gyűlölet már azóta, hogy kislányként eltörték és elkötötték a lábát. Majd eladták a nővérét hitvesnek, aki pár hónapon belül oda is veszett. Most már csak a bosszú élteti, és nem engedi sem szerelemnek, sem semmi másnak, hogy letérjen az útról. Ám az útján sok a nem várt fordulat: az első harci bevetésen kiderül, hogy ő a nagyon ritka vasözvegyek egyike. Olyan erős lány, aki felül tud kerekedni a pilótafiún, és ő lesz a túlélő. Így a rettegett, a jelenleg legerősebb pilóta, Li Shimin párjává teszik. Senki nem számít arra, hogy Zetian nem csak életben marad, de egy olyan triumvirátust alkot, amely elkezdi felfedni a világukat irányító hazugságokat is.

A regény első fele különben eltúlzottnak is érződik. Igen, az jogos, hogy Zetian ki van akadva, és tényleg brutális, ahogy a nők teljes elnyomásban élnek, és mindentől meg vannak fosztva. Csak éppen Zetian nem egyenlőséget szeretne, hanem szélsőségesen a másik irányba hajlik. Ne a lány haljon meg a pilótafülkében, vesszen a fiú. Van egy olyan kettős mércéje, ami nagyon sokáig zavart. Ő megtehet bármit, lánynak született és ezért szenvedett, ezért megérdemli. Shimin meg szenvedjen, fiúként mindent megkaphatott, akkor most veszítsen el mindent és fájjon is. Egyszerűen zavart, hogy nem az igazság a cél, hanem egy másik elnyomás. Én azt ugyanúgy rossznak érezném, ha csak felcserélnék a szerepeket.

Szerencsére Zhao túllép ezen, és Zetian is képes fejlődni. Shimin, az életébe visszatérő Zhinu kellenek ahhoz, hogy árnyaltabban lásson. Ne csak a saját láncait és fájdalmait érzékelje, hanem a fiúkét is. Akkor már egy olyan célt találnak, amivel lehet azonosulni, és ami nem azt jelenti, hogy mindenképpen kell egy domináns, aki a másik nem gyilkosa/elnyomója. A történet eljut oda, hogy valóban egyenlő esélyeket, mindenkinek a legjobbat akarják és nem megtorolni, amit eddig tettek egymás ellen. Ez mentette is nekem a könyvet és a hősnő iránti viszonyulásom.

Mert Zetian erős hősnő, vasakarattal és rengeteg küzdőszellemmel. Mása sincs kezdetben, csak a haragja és a saját ereje. Annyira tagadja a rá erőszakolt ideális nő képet, hogy sokkal közelebb van a fiúkhoz lélekben, és kiölte magában a gyengédséget, a törődést. Írjam azt, a nőiességet is. A háromszögük ebből ad majd vissza neki: mert Shimin és Zhinu mellett erős, de akkor is tisztelik és társként kezelik, ha a gyengédebb oldalát mutatja. (Nem mintha sok alkalom lenne ilyen, de azért akad.)
A két fiú másképpen erős társ: Shimin, akit szintén cserben hagyott a rendszer és akit tönkretettek. Akinek Zhinu és Zetian segít majd, hogy felülemelkedjen mindazon, amit tettek vele és ellene. Zhinu, aki talán a leginkább kész figura a történetben. Ő tudja kicsoda, ő empatikus és végtelenül nyitott. Ő lesz a háromszög ragasztója, aki jobbá teszi a két tört, dühös, többre érdemes társát. Azért megjegyzem, a végére ő is felszed tőlük némi harciasságot…

De az a regénynek csak egy szintje, hogy a személyes életük, céljaik hogyan teszik rendbe. Mellette ez egy akció sci-fi is, amiben nagy csatákat vívnak. Bár női szerző írta, meglepően jó érzéke van a csatajelenetekhez. Nem viszi túlzásba, nekem fontosabbnak érződtek benne a regény egyéb vetületei, de simán olvasható szörnyekkel harcoló emberek kalandjaiként is.

A végére pedig felerősödik egy harmadik színtér, egy sokkal összetettebb konfliktus is. Hiszen, a főszereplők összebékülnek, megszeretik egymást és közös céljaik lesznek. A hundunokkal (Őket hívom egyszerűsítően szörnyeknek, ha ki is derül, hogy ennél összetettebb a történet.) egyszerű és halálos a szembenállás: egy téren akarnak élni, harcolnak érte. Viszont, ez disztópia is, és minél többet értenek meg a szereplők, annál inkább érezni, hogy a rendszer milyen romlott. Nem csak a lányok elnyomása miatt. Erőszakra, elnyomásra, félelemre épül minden. Tele van hazugságokkal az egész világképük. Már menet közben zavart, hogy a harcok után minek áldoznak az isteneknek hundun alapanyagokat, amire nekik is nagy szükségük lenne az életben maradáshoz. Le is esett az állam, amikor a végén levő csatánál lejönnek az istenek és közbelépnek. Addig nem fizikai lényként gondoltam rájuk, és ott meglepődtem. Zhao nagy bombát dob le a könyv végére, sok mindent át is értékel azzal. Akkor már nem is a Tűzgyűrűben éreztem magam, hanem a Vörös lázadásban.

Akkor, foglaljuk össze. Van egy akcióval teli, harcos sci-fi alap, amit feminista üzenettel és egy fejlődő hősnővel tartammal tölt fel. A végére pedig kitágítja a világot és disztópiába fordul. Cselekmény, szereplők, pipa és pipa. Ehhez még hozzá kell tenni, hogy jó a történet dinamikája és húzása. Az énelbeszélő érdekeltté tudott tenni, személyessé tette a történetet. Filmszerű, pörögnek is az események. Szórakoztató regény, saját szókinccsel is felvértezve.

Egyelőre tetszik, várom is, Zhao mit tud kihozni a folytatásból. Ez nyitánynak mindenképpen erős volt.

Idézet: 

Ebből az egész tébolyból azt tanultam meg, hogy bármilyen problémát meg lehet oldani azzal, ha az ember pénzt szór rá. Ha mégsem, akkor valószínűleg csupán nincs elég pénze arra a konkrét problémára.