Fülszöveg: 

Snezana többre vágyik az egyszerű mindennapoknál. Azonban nem is sejti, mennyire meg fog változni az élete. Mindaz a rémséges mendemonda, amit gyermekként hallott a faluja határában húzódó Sötét erdőről és a benne élő árnyakról, egycsapásra valósággá válik. Megelevenednek legszörnyűbb félelmei: kénytelen szembenézni megszállott udvarlója bosszújával, egy barát árulásával és a veszteség fájdalmával. Viszont van valami, ami még ezeknél is borzalmasabb: az őrparancsnok hatalomvágya, aki mindent elkövet, hogy megkaparintsa őt és a Medve lányainak erejét.
Snezana vajon szövetségesre lel a titokzatos, varázserejű férfi, Darien személyében, vagy a férfit, akárcsak a parancsnokot, a hatalomvágy hajtja?

Szerintem: 

Nagy elvárásaim nem voltak, de így kellemesebb volt a meglepetés. Most úgy érzem, simán odafér ez a könyv a Grisa-könyvek és a Medve és a Csalogány sorozat mellé a polcra.

Nem csak azért, mert

ezekben közös az orosz teleket, hitvilágot megidéző háttér. Bár tény, hogy ebben a regényben is táplálkozik a szerző az orosz mesék alakjaiból, népmesei motívumokból. Az egyik mellékszereplő Baba Yaga, ha nem is az a gonosz boszorka, ahogy gyakran találkozunk vele. Van sok mágia, alakváltás és az elveszett örökös toposza is megjelenik. Ha Darien nem is a legkisebb királyfi, azért két hercegségnek simán az ura lehetne a végére, vagyis herceg. Szeretem, ahogy idézi ezeket a történeteket annyira, hogy ismerős lehessen – de annyi módosítás, a történetre szabás is van, hogy mégis eredetinek és sajátnak érzem tőle a regényt.

Az eredeti gondolathoz visszatérve az egésznek a hangulatában, szerkezetében érzem a hasonlóságot. A mitológiai háttér előtt egy hősies fantasy kaland, amelyben az úgymond semmiből érkező hősnőnek/hősnek meg kell mentenie a világát, miközben a szerelmet is megtalálja. Elindul egy szűk, zárt világból és kinyílik előtte a tér kalandok során. Itt Snezana szabadul ki az eldugott falujából, uradalmakat ismer meg, a királyi udvart, és más királyságot is. A békét kell megőrizni, leleplezni az ármánykodókat, miközben Darien Malinov nagyúr egyre többet jelent neki. Szeretem azt a szerkezetet, amikor szinte koncentrikus körökként egyre nagyobb a megismert világ: helyszínben, történelemben, mágiában, szereplőkkel.

Talán azért is szerettem meg az Árnyak és csillagok történetét, mert egy fantasy meseként olvastam. Egy testvérpárral a középpontban, akik ellentétes irányban indulnak el, miközben hasonló utat járnak be: mindketten felszabadulnak, megismerik az erejüket, céljuk lesz és ehhez egy férfit is találnak társnak. Snezana a hős, aki békét és mások segítését tűzi ki célul. Aki még maga sem sejti, mennyire erős. Akiben nincs hatalmi ambíció, de társa tud lenni egy hercegnek. Akinek egy olyan férfi jut, aki már sokat szenvedett, de még mindig másokért küzd, hűséges és nagyon tud szeretni. Akiben megvan a képesség az uralkodásra, de nem szomjazza a hatalmat. Snezana és Darien játszanak a fehér színekben, hogy még egyértelműbb legyek.

A regény konfliktusa, hogy a másik oldal pedig a hatalomért és minél több erőért mesterkedik. Nekik a háború csak eszköz arra, hogy még nagyobbak legyenek. Rada, Snezana testvére ugyanúgy kikerül vidékről, bekerül a királyi udvarba. Neki talán nincs mágiája, de merész, gyors, nagyravágyó és egyre gátlástalanabb is. Tör felfelé, és olyan férfit talál, akinek ugyanez a célja. Anatolij is a mélyből jött, már kapitány, de még többet akar. Ők is egy összeillő páros, akik ölnek és ártanak a céljaikért. A sötét oldal. A személyes és a jövőképük ellentéte is konfliktus, amely egyre inkább összefonódik a történet során.

Crower tetszetősen pörgeti a cselekményt is. Nem csak Snezana, de Rada történetét is meséli, mindketten kihívásokat kell, hogy leküzdjenek. Legyen az annyi, hogy ne feltűnést keltsen, hogy ne száműzzék a cselédsorra, vagy kémkedés, vagy akár csatában helytállni. Dinamikus a kettősségtől, és szépen össze is érnek a szálaik a végére. Izgalmas.
Ha már cselekmény, én díjaztam, hogy nem írta túl a szerelmi szálat. A kalandos események mögött szépen ott van, ahogy a párok megtalálják egymásban a társukat, de nem az a lényeg, hogy ki kit mennyire és mikor, hogyan szeret. Még annak is volt értelme, ahogy szerelmi háromszögekkel játszik az írónő. Pedig én azokat nagyon rühellem, de itt kifejezetten szórakoztató volt, ahogy Anatolij a szőkeségével és a szívek meghódításával is építette a hatalmi bázisát.

Jó benne az is, hogy sok szereplőt mozgat és több szimpatikus, érdekes szereplőt játékba hoz. A főszereplőkön túl talán a szomszéd birodalom hercege lett a kedvencem – én bírom azokat, akik tudnak intrikálni, és azt viccesnek éltem meg, ahogy a herceg átverte a nagybátyját. Nyomorult azt hitte, hogy egymásnak ugraszthatja bátyját, és a királyt és annak egyetlen fiát, aki balszerencséjére fattyúnak született. A herceg pedig megvezette, és az ármánykodó lett az, akit nagyon megvezettek és elbukott. Drukkolok is, hogy a fiatalember a születése ellenére megörökölhesse a trónt, szerintem jó király lenne.

A mostani cselekmény, Anatolij hatalmi törekvése ebben a kötetben megkapja a lezárást, de azért annyira nyitott maradt a vége, hogy lehessen folytatni. Snezana és Rada között még maradtak ügyek és a királyságban is bármikor történhet valami katasztrófa. Én nem bánnám, ha visszatérnénk még ebbe a fantasy világba, ezekhez a szereplőkhöz.

A szövege szórakoztató, mesélős, szívesen olvastam. Nem szépirodalom, de nem is kell annak lennie. A lényegre tör, tempós, de nem érzelemmentes. Van humora, nem csöpögős.

Bár nem az a döntő szempont, de tetszett a borítója is. Bejön a színvilága, a történetre utaló elemeket használ. Szóval, ez most több szempontból is: tetszett.

Idézet: 

Féltek a lényektől, mert nem ismerték őket. A félelmük rettegéssé, a rettegésük pedig gyűlöletté hízott. Ne feledd, abban a korban élünk, ahol bűn másmilyennek lenni!

Nem tudhatjuk, kinek mi munkál a lelkében. Van, hogy a fájdalom, a keserűség és a becsvágy borzalmas tetteket szül. Ha valaki nem képes fékezni a lelkében dúló sötétséget, és hagyja felszínre törni, az végzetes lehet.