Fülszöveg: 

A Gyémánt

Együtt jár velem a Halál, de a kaszás nem ér fel velem. Férfiaknak öltözött szörnyekkel és olyanokkal teli világban ragadtam, akik nem azok, akiknek látszanak. Nem tartanak itt örökké. Már nem ismerem meg azt, akivé váltam. És igyekszem visszaverekedni magamat a vadállathoz, aki éjszakánként ered a nyomomba. Gyémántnak neveznek.
De csak egy halál angyalát teremtették meg.

A Vadász

Ragadozónak születtem, véremben van a könyörtelenség. Amikor éjszaka ellopják, ami az enyém, mint egy erődben elrejtett gyémántot, szembesülnöm kell azzal, hogy képtelen vagyok visszatartani a vadállatot. Vér áztatja a földet, amikor cafatokra tépem a világot, hogy megtaláljam. És visszahozzam oda, ahova tartozik. Senki sem menekül a haragom elől. Főként nem azok, akik elárultak.

Szerintem: 

Az első rész után már azt hittem, Carlton megmutatta, milyen mélységekbe képes vinni a szereplőket. Kijelenthetem, tévedtem. A folytatásban

mélyebbre megyünk a pokolba és a perverzióba.

Ahol elköszöntünk korábban, Addie elrablása. Bevallom, én nagyon sokáig azt vártam, hogy mielőtt valóban komolyan bántalmaznák a lányt, Zade megtalálja és megmenti. Ehhez képest eladják egy bordélyba, elkezdik betörni, verni és erőszakolni is. Hónapokat tölt ott és Carlton részleteiben beszámol arról, mit kell túlélnie. Olvastam már pár horrort és sötét elemet tartalmazó könyvet, dark románcot is, hogy olyan könnyen ne szaladjon fel a szemöldököm. A sima és csoportos nemi erőszak, de még a szex közbeni vagdosás sem sokkolt le – de aztán a vevők élet-halál fogócskát rendeztek a lányokkal, ahol az elkapott lányokat kínozni, erőszakolni, ölni is lehetett. Ráadásul a sérülteket megölni és a hullákat eltemetni a túlélő lányoknak kellett, ott már megvolt a ’Mi van?’ hatás. Szóval, Carlton roppant kreatív tudott lenni a szenvedés és erőszak témában.

Ezzel párhuzamosan Zade nyomozott, de igazán akkor tudott ő lenni az érdekesebb, amikor már Addie meg lett mentve, és nekiálltak levadászni mindenkit, aki a nőt bántotta. Mondjuk, az Addie megjavítására szolgáló szexuális terápiát nem értékeltem túlzottan, de betudtam a zsánernek. Nekem jobban tetszett, amikor az erőszakolókat kínozták, mint amikor Addie egy késsel maszturbált, vagy Zade felülvágta az erőszakok során keletkezett hegeket a nő testén. Igaz, legalább azt tudom értékelni, hogy Addie tényleg átment egy gyógyulási szakaszon. Nem lett azonnal egész és tért vissza az életéhez, amint szabadult. Zade valóban meg kellett azért dolgozzon, hogy Addie visszaengedje a szívébe és a testébe is. Ha a módszerük nem is tetszett, de volt terápia.

Érdekes ötlet az is, és nagyon nem vártam, hogy Sibel visszatér. (Simán azt gondoltam, öngyilkos lesz, de más terve volt.) Jobban belelátunk Zade titkos tevékenységében, és több személyt megismerhetünk, akikkel együtt dolgozik. Jobban látni Daya másik oldalát, nem csak Addie barátnőjét, hanem az emberkereskedők ellen ténykedő hackert. Ebbe a körben talál helyett a képzeletbeli pasijait még mindig életben tartó bosszúálló démon, és ha a szocializálására nincs is sok esély, azért valamit vele is tud kezdeni Carlton. Addie össze tud vele barátkozni, amennyire egy ilyen emberrel lehet.

Írtam már olyat, hogy egy könyvben fehér szereplők, tiszta jók nincsenek is. Itt is el lehet ezt mondani. Feketék vannak és a szürkék, eltérő arányú feketeséggel keveredve. Addie most megtalálja itt a helyét. Az olyan alakok, a tiszta feketék, mint Rocco és Francesca, ritka ocsmány emberek, akiket minimálisan sem lehet megérteni. Erőszakoló emberkereskedők, nincs is nekik mentség. Egy szereplő viszont van, akivel a szerző erkölcsi kérdéseket vet fel. Rio, aki az emberkereskedőknek dolgozott, de egyszerre áldozat is volt. Francesca erőszakolta őt is, és a húgával tartotta sakkban. Én ki tudtam egyezni a neki jutott véggel, mert azért marad remény is a regényben. Jut hely a gyógyulásnak és a fejlődésnek, csak nem mindenkinek.

A szöveg most is sötét, obszcén és mocskos. Itt már abszolút megértettnek találom. Amíg Addie békés kis áloméletet élt, nem volt értelme mocskosan beszélnie. Emberkereskedők hálójában, amin keresztül ment, az a csoda, hogy nem folyamatosan durvult a nyelvezete. Most is megvan a túlfűtöttség és a horror hangulatok, mészárlások keveredése. Ettől a perverz jelzőt is rányomom.

A Zade – Addie szerelmi történetben még mindig nagyon betegnek találom, ahogy Addie gerjed a félelemre, és nagyon nem díjazom, ahogy ez játékosnak van megírva. Pláne, a nemi erőszakok után. De lenyelem, zsánerelem. Még ezzel együtt is úgy vagyok vele, hogy ez izgalmasabb és élvezhetőbb a zsánerben, mint egy sima, szexre kihegyezett dark románc lenne.

Idézet: 

A sebhelyek csupán emlékeztetnek arra, amit túléltünk, és amibe nem haltunk bele.