Fülszöveg: 

Emily ​Wilde nagyszerű tudós, aki nemrég írta meg a világ első átfogó tündérenciklopédiáját. Kalandjai során a rejtettek számos titkára fényt derített, mint ahogy tudóstársát és korábbi riválisát, Wendell Bamblebyt is leleplezte.

Mert Bambleby nemcsak őrjítően megnyerő férfi, hanem száműzött tündérkirály is egyben, aki mostohaanyja elől menekülve a birodalmába visszavezető ajtót keresi. S amíg nem jár sikerrel, Emily nem áll készen arra, hogy elfogadja a házassági ajánlatát – gyengéd érzései ellenére jól tudja, hogy egy tündért szeretni veszélyes dolog.

Mindeközben Emily új célt is kitűz maga elé: meg szeretné rajzolni a különböző tündérbirodalmak térképeit. A kutatásai előkészítése közben pedig Bambleby ismét bajba sodorja, amikor Cambridge-t megszállják a mostohaanyja által küldött orgyilkosok. Kettejükre új kalandok várnak az osztrák Alpok festői vidékén, ahol Emily szerint Bambleby birodalmának ajtaja is rejtőzhet, melynek megtalálása segíthetne a férfinak megmenekülni családja gyilkos cselszövései elől.

Szerintem: 

Elkezdtem barátkozni a sorozattal. Még nem állítom, hogy a szívembe lopta magát, de

a nagyobb történet miatt – a királyság visszaszerzése – már több lehetőséget látok benne.

De elsőnek azt akarom kiírni magamból, ami miatt bosszankodom. Nem elég, hogy Emily egy nagyon átlagos nőnek – néha egyenesen szürke egérhez hasonlítják – van megírva, ezt folyton megállapítják az új szereplők, párosul hozzá Emily már szinte negatív önképe. Azért nem utálja magát, de nekem az agyamra ment, hogy mennyiszer előkerül, hogy ő legfeljebb átlagos. Figyelemre sem méltó. Maga szerint is. Annyira el van túlozva, hogy ez ugrott ki nekem elsőre.
Pláne, hogy ellenpontozva van azzal, hogy Wendell mennyire szép férfi. Most a mostoaanyja, a trónbitorló királynő szavaival élve a tündérek között is a szépek közé tartozik a férfi. A kettő együtt idegesítő.

Próbálom azzal vigasztalni magam, hogy már megjelenik egy mellékhang is. Hogy ez jó eszköz arra, hogy Emily-t mindenki lebecsülje, így ő könnyebben célt érhet. Ha már emlegettem a királynőt, ő állapítja meg azt is, hogy nem a külső a fontos, és másban Emily kiemelkedik. Ahogy ő fogalmazza meg, az aranyat fonó tündért sem egy rangjabéli leckézteti meg, hanem az egyszerű molnárleány. Emily okos, merész és ezek bőven pótolják, hogy nem egy szépségkirálynő.
Vagyis, hiába vagyunk agyonnyomva Emily lebecsülésével a külleme miatt, a belső miatt húzzák vissza a fontos szereplők. Mint Wendell és a mostohája.

Hozzáteszem, hogy azért azt még mindig nem értem, miért akkora zseni Emily. Nekem sokkal inkább az van meg belőle, hogy kitartó kutató és kellően merész. Ő, ha akar valamit, megcsinálja, és nem fél kockáztatni a maga épségét. Így szerzi vissza Wendell macskáját, vagy találja meg a férfi tündérkapuját. Amennyire a külseje le, az észbeli képességei annyira fel vannak dicsérve. Mindkettő el van túlozva, amit a cselekményben nem érzek alátámasztottnak.

A cselekmény önálló, nem igényli az előző kötetet – legfeljebb annyiban, hogy Wendell megkérte Emily kezét és még nincs válasz. Most keresik az ajtót, kivédik a mostoha támadását és tervet szőnek. A folytatás jobban kapcsolódhat majd ehhez, mint ez a rész a korábbihoz.
Nincs eltúlozva a kaland, kifejezetten kényelmes regény. Van cselekménye, érdekes is, csak kevesebb.

Cserébe hangulatos és egyre érdekesebb a világépítése. Wendell egyre több mindent megoszt, látunk többet a tündérek világából. Most is az egyik kedvencem volt, ahogy a tündérmesék mögötti valóságot keresik. Benne van a mese is, de az is, hogy mi mögötte a valóság. (Ebben a világban létezik a varázslat.) Szívesen bele is merültem ebbe a miliőbe. Ami esetleg a cselekményből hiányzik, ezzel pótolja.

Vannak jó ötletei. A kedvenceim különben az állatok. Emily kutyája és Wendell macskája simán pályázhatnak nálam a kedvenc szereplők címre. Inkább kutyás lennék, de ezt a tündérmacskát kifejezetten bírtam.
De a mellékszereplők között is vannak jól megírt alakok – dr. Rose, a királynő. Emily unokahúgát feleslegesnek érzem, de a másik útitárs és az állatok nagyobb mennyiségben is elfértek volna.

Kellemes, lassabb fantasy. Bár nekem jobban tetszik a kalandregényesebb történet, de egyre több mindent tudok benne szeretni. A humorát, ötleteit, hangulatát.