Fülszöveg: 

Vár ránk a szabadság?
Azt hittem, ha sikerül feloldani az átkot, már csak egyetlen ellenséggel kell megküzdenem.
De tévedtem.
A királynő még életben van. Addig rejtőzködött előlem és a királyság többi lakója elől, amíg meg nem tört az átok. Most, hogy visszatért, nem tiszták sem a szándékai, sem a motivációja. Talán magának akarja a trónt?
Megállíthatjuk – kivéve, ha neki is köze volt az átok létrejöttéhez… Ha ez igaz, akkor egyszerre kell harcolnunk ellene és a Démonkirály ellen, mielőtt végre békében élhetnénk.
Vagy a sok küzdelem mind csak a nagy semmiért zajlott? Akárhogy is, nagyon kevés időnk van, mielőtt a Démonkirály visszatér, hogy eltöröljön minket a föld színéről…

Szerintem: 

A végére csak elértünk oda, hogy már szinte tetszik is a regény. Breene most kezdett el valóban cselekményt is adni nekünk, nem csak

két kanos sárkányt, akik egymásra akarnak mászni.

Igaz, változott a keret is. A párosunk már fix, az ő kapcsolatukban már nincs konfliktus. Pár, minden értelemben. Nem is hiányzott, hogy köztük legyen valami probléma. Abszolút működik így, hogy ők már rendben vannak, megkoronázzák őket, várják az első gyermeküket. A közös harc meg az, hogy visszaszerezzék a királyságuk helyét a világban és végezzenek a démonokkal, akik évekig elnyomták, kihasználták, nyomorgatták őket.

Breene kinyitotta a kitalált világa kapuit. A szereplőkkel más királyságokba is ellátogatunk, sor kerül a nagy tanácsra és rendszeresek az összecsapások is. A démonkirály ugyanis érzi a vesztét és nem kevés ötlete van, hogy intézze el a sárkányokat. Nyílt támadástól kezdve mérgezéses merényleten át akad itt sok minden.
A cselekmény része lett a politikai helyezkedés: fel kell mérni, a többi királyság hogyan áll, kiből lehet szövetséges vagy mit kellene tenni, hogy a démonok ellen forduljanak.
Ahogy írtam – végre van cselekmény, és nem csak egy erotikus fantasy.

Bár, igazság szerint Breene azt a vonalat is viszi tovább. Még mindig nagyobb arányban, mint amit kényelmesnek mondanék. Alapvetően a főszereplő páros szerelmi és házaséletét ecsetelgeti, de ott vannak a környezetükben a továbbra is pajkos szolgálók, de legalább a perverziók valamennyire vissza lettek fogva, ha nem is teljesen.

Erre kötném rá, hogy a nyelvezet sem lett szebb. Talán már kezdek immunis lenni, mert annyira nem akadtam ki, mint amennyire az ilyen szövegezés meg szokott viselni. Vagy, talán a helyszín- és politikai helyezkedés miatt gyakrabban kell viselkedni és okosan fogalmazni a szereplőknek, így jobban bevette az egészet a gyomrom.

Bírtam, ahogy lényekkel is bővítve van a cselekmény. Ebben a részben derül ki, hogy hősnőnk bátyja, akivel kapcsolatban már többen is érezték, hogy valami nagyon erős bestiája van, milyen lény is. Mit ne mondjak, sikerült meglepni a szerzőnek és kellően drámai is lett az eseménysor, amiben minden kiderül.
Megjegyzem, itt éreztem egy másik sorozat lehetséges kezdetét. A báty nagy álma ugyanis nem az volt, hogy egyedülálló és kb. halhatatlan lény legyen, hanem a párját akarta megtalálni. És van is egy lány a sztoriban, egy tündér, aki hasonlóan egyedülálló és egyedi lény, és a fiatalembernek tetszik is… De itt még Breene nem kezd ezzel különösebben semmit.

Van benne humor is, bár nekem helyenként az már inkább zavaró. Most komolyan, azon kell szekálódni, meg röhögcsélni, hogy a főnix a pusztító tüzét miképpen folyatja magából? Direkt nem akarom a kötet mocskosabb, bár tény, hogy kifejezőbb kifejezését használni. Maradjunk annyiban, hogy az altesti és béltermék viccek nekem sose jöttek be.

Ha még a negatív oldalra tekintek ki, ott van a visszatérő anyakirályné problémája. A fülszöveg alapján ebből egészen mást vártam, nem is nagyon tudtam mit kezdeni azzal, ami előkerült itt. Bocsánatkérés, megbocsátás és már a fia fő tanácsadója is, aki sok mindenben segít majd a párosnak. Ármányos szereplőt vártam, de ő tényleg csak segíteni akar és megint a családjával lenni.

Mindennek együtt a zárása sikerült a sorozatnak a legjobban. Már csak azért is megérte elolvasni, mert így kicsit kedvesebben tudok nézni az egész sorozatra, nem csak erre a részre.

Idézet: 

Saját kezűleg írjuk meg a történetünket. Szükség esetén vérrel tinta helyett.