Fülszöveg: 

Felmerült már valaha benned, hogy jobb lenne a világ, ha az a személy, aki megkeseríti az életed, megszűnne létezni? Ha igen, akkor irány a McMasters Akadémia – amely Roxfort hangulatát vegyíti Downton Abbey patinájával és a Fehér Lótusz-hotelek luxusával –, ahol a gyilkolás művészetét sajátíthatják el a hallgatók. Ez a „sötét akadémia”, amelynek hollétét még az oda járó hallgatók sem ismerik, egyedülálló oktatást nyújt, a diplomamunkád pedig egy tökéletes gyilkosság végrehajtása lesz az akadémia falain kívül.

Szerintem: 

Az első, hogy én kifejezetten bírtam a humorát. Igen, fekete, de

ilyen témával milyen is lenne? Egy iskola, ahol megtanítanak, hogy miképpen ölheted meg a főnököd úgy, hogy ne bukj le közben. Igaz, kockázat is van – ha elbuksz, majd az iskola végez veled.

A fő bajom talán az, hogy az elején tett kijelentés engem kissé félrevitt. Ott azt mondják, három diák példáján keresztül ismerjük meg, mivel foglalkozik az iskola. Így elkezdtem olvasni, és csak vártam, hogy Cliff után majd mással folytatjuk. Kb. 300 oldalnál esett le, hogy a másik két diák már jelen van, Gemma és Doria, csak ők nem elbeszélők, nem főszereplők Cliff történetében sem, csak megjelennek és időnként a narrátor, az iskola dékánja összetűzi őket, róluk is mesél egy keveset. Ettől elég fura lett a szerkezet.

A vége az egyetlen, ahol egyforma szerepet kapnak. Mindenki diplomamunkáját – vagyis a főnöke meggyilkolását – elmesélik és olvashatjuk a záróvizsga eredményét, ami szöveges értékelés. Van még ugyan egy kis kitekintő, kivel mi lett, de anélkül lehet, nekem jobban tetszett volna a regény. A témához, a gyilkosságokhoz túl rózsaszín befejezésnek érzem, hogy Cliff és Gemma az akadémia tanárai lesznek, sugallva egy esetleges egymásra találást is, míg Doria megfigyelés alatt áll. Ha megint gyilkolna a karrierje védelmében, akkor közbeavatkoznak. Ellenkező esetben lehet, még ő is visszatérhet az akadémiára tanítani.

A történet nagyon nagy részében Cliff az, akit nyomon követünk. Nem is annyira a gyilkos terven van a hangsúly, hanem fekete komédiaként használja az iskolát. Milyen tantárgyak vannak, miket tanulnak direkt vagy közvetlenül. Van iskolai vetélkedés – pl. lemezlejátszó többféle gyilkos alkalmazását is megismerhetjük, miközben bemutatják a tanulók, hogyan végeznének egymással. Vizsgák, maguk a tanárok a téma és a humor forrása. Mert itt aztán minden annak van alárendelve, hogy a tervet elkészíthessék és véghez vihessék. Néha már szinte abszurd, hogy mindenre lenne egy tanár, egy terv és mennyire messze el lehetne menni.

Elő is állt az a helyzet, hogy nem nagyon tudnám megragadni a cselekményt. Pedig olvasva nem éreztem a hiányát, mindig valamivel lekötött a szerző, ha a fő szálat – magát a gyilkosságot – tulajdonképpen csak a legvégén lövi el a szerző és nem is tart sokáig. Inkább a hangulat, a könyv humora viszi a prímet.

Nyitánytól zárásig jellemző rá a fekete humor és a szereplőkre is. Ki kinek mit szól be, mi van a tankönyvben, vagy az ötletek és módszerek, amivel az iskolában tanítanak. Ki van találva végig, és mulattatott is.

Ami ténylegesen krimis lenne benne, ott voltak inkább a problémáim. Az a csavar, hogy ki a pártfogó, aki fizeti az iskolát Cliffnek és honnan ismeri a létesítményt. Ahogy a célszemélyek bűneit megismerjük – azt roppant nehéz elhinni, hogy Cliff célpontját még senki nem jelentette fel, és mennyi zsarolást/erőszakot követett el a női alkalmazottakon. De hogy még egy hibás repülőgéptervet is eladnának… és megtehetné, mindenkit belezsarolna vagy elleplezné.

De ezeket könnyen el tudtam engedni, mert nem úgy olvastam krimiként, mint egy hagyományos gyilkost megtalálós, nyomozós krimit. Itt vannak bűnösök, akik bűnhődnek, miközben jókat lehet mosolyogni a McMasters Akadémia mindennapjain.

Idézet: 

Nincs annál egyszerűbb dolog, mint kirúgni a főnökünket.
Nem kell hozzá más, csak egy kis lendület és egy nyitott ablak.

– Kér egy utolsó cigarettát? – kérdezte Stedge.
– Nem, ha utána az jön, hogy „fegyvert vállhoz, cél, tűz” – válaszoltam reflexből, kissé aggódva.