Fülszöveg: 
Sung Jinwoo, az Emberiség Leggyengébb Vadásza túlélte a valaha látott legiszonyatosabb dungeon próbatételét. A baj csak az, hogy ő maga sem tudja, pontosan hogyan sikerült neki. Ráadásul azóta, hogy elfogadta a rejtélyes felugró kezelőfelület ajánlatát, újabb és újabb feladatokkal halmozza el a titokzatos háttérrendszer, és ha Jinwoo nem teljesíti ezeket a küldetéseket, annak szörnyű következményei lehetnek. Ugyanakkor, ha a questek kéréseinek megfelelően cselekszik, folyamatosan szintet lép és komoly erőre tehet szert.
Azonban az emberi kapzsiság és árulás ellen semmiféle szintlépés nem vértezheti fel, és egy újabb raid során olyan vízválasztóhoz érkezik, ahonnan nincs visszaút…
Szerintem:
Egyenes folytatás, vagy éppen ott folytatjuk, ahol az első rész végén elköszöntünk. Könnyen
vissza is zökkentem, bár az anime miatt eléggé a fejemben van a sztori, de attól még olvasva is működik.
A kötetet legszívesebben két részre szedném. Az első, amelyben Jinwoo – rászántam magam, használom a kötetben szereplő formát. Azt hiszem, koreai neveket helyesen úgysem tudnék máshonnan venni – kitapasztalja a rendszert és hogy miképpen tud fejlődni. Tulajdonképpen egy gyakorló pályát tarol le, és szerzi meg az alapokat. Mit jelentenek a színek, feladatok, mit jelent egy-egy pont kiosztása, mit lehet szerezni, pl. fegyvert is.
Ennek is megvan a maga izgalma, egyre jobban elhelyezkedünk vele a történetben és megvan a játékos panel ismertetése. Az ugyan rejtély marad, miért került ebbe bele a fiú, de nem is igazán fontos. Akció, feszültség, szörnyek. A gamer élmény.
A második, a gyíkokkal már más szint. Jinwoo volt az a fiú, aki mindig feláldozta magát másokért. Az egész magánélete ilyen: a beteg anyjáért és a húgáért él. A külseje a pontokkal már megváltozott, és a korábbi tapasztalatai, a játékkal szerzett erő a személyiségét is elkezdi mássá tenni. Nem simán keményebbé, könyörtelenebbé. A nagyon jó fiúból, aki tipikusan áldozat volt az esze és jó szíve ellenére, vadász lesz. Nem lelketlen pszichopata gyilkos, ami felmerül Jinhóban, de már egészen más, mint a kezdetben megismert vézna, kisfiús alak.
Lehetne merengeni azon, mennyire pozitív a változás. Már szinte antihősre van hangolva, és a szomorú az, nem ok nélkül. Ő lenne az a fiú, aki volt, ha hagyná neki a világ. De belefut egy olyan raidbe, ahol az alapcsapat gyíkokból áll. Vagyis, azért vesznek be gyengébbeket, hogy őket otthagyják meghalni, míg ők beszedik a pénzt és végeznek a boss-szal. Mint a gyík, levágja a farkát és továbbáll. Ott vannak az emlékei, hogy miképpen jutott az áldozati oltárra az első kötetben.
Itt ki van mondva az, amivel manapság nagyon könnyű azonosulni, ha ettől sötétebb hely is a világ. Az erő dominál. Minden érték eltörpül amellett, ki az erősebb fél. Ebben az univerzumban az erő fizikailag értendő, de nem nehéz korunkra megtalálni a szinonímákat: pénz, kapcsolati rendszer.
Sötét hangulat van, ahogy már írtam, akciókkal és küzdelmekkel.
De szerencsére némi humor, mosolygós rész is jut mellé. Kifejezetten jót szórakoztam azon, ahogy Jinho Joo frászt kap a főszereplőtől. Ahogy siet hasznossá tenni magát, és bányászik, mint a kisangyal. A főnöközés.
Jinho kapja a kötet kiállás díját is. Amikor Hwang felajánlja neki, hogy álljon be gyíknak, végezzen a F rangú vadásszal és akkor élhet. Jinwoo már elkönyvelné, hogy a fiatalembert, akit másnak, rendesnek gondolt, mégsem az, Jinho védekező állásba helyezkedik előtte. Őt védve. Szemben a gyíkokkal, akik többen is vannak, erősebbek is nála. Szóval, azért vannak még jófiúk, nem Jinwoo volt az utolsó. Hozzátéve, ha nem lenne a level lépés, a két jófiú feküdne ki a boss mellé.
A grafika a már korábban megismert. Dinamikus, látványos. Keleti elemekkel, de nyugati stílusban és inkább nyugati képregényes, mint mangát idéző.
Az egyetlen, ami ebben a formátumban furcsa, a visszaemlékezős részek. Lapokon át. Halványabban, szürkével rászínezve a korábban megjelent lapokra. Azért nem igazán voltam oda.
De a sztorit továbbra is szeretem, van haladás és ki van jelölve a további irány is. Korrekt folytatás.
