Fülszöveg: 
A léleknek hét szintje van, és minden őrző vonzódik egyhez…
Amaja egy titokzatos tűzeset után a mogorva, flegma, kissé életunt harcos, azaz a Vadász oltalma alá kerül. El kell hagynia Japánt, hogy ő is kivegye részét a világ kezdete óta tartó háborúban; harcoljon a lelketlenekkel, és őrző váljon belőle.
Magyarországra érkezik, ahol a Margitszigeten lévő, titkos Akadémián megismeri ikertestvérét, Alexandert. A két árva nyomozásba kezd, hogy kiderítse, miként haltak meg a szüleik. Ekkor még nem is sejtik, milyen titkok és rejtélyek övezik őket, miközben új barátaiknak is bőven akad rejtegetnivalója.
Vajon kiderül, miért száműzték az ikreket a Föld két külön pontjára, hogy ott nevelkedjenek? Mi köze lehet az Elsőknek, akik maguk is lelketlenek, a testvérekhez és világunk pusztulásához? Vajon Amaja megbékél-e valaha a tűzróka jelenlétével, mely egyszerre perzseli fel az emberek és őrzők életét… És végül meddig tudja távol tartani magát a Vadásztól, aki felébreszti szunnyadó ösztöneit?
Szerintem:
Eredetiséggel túlzottan nem vádolnám ezt a regényt. Mondjuk, ifjúságiban különben is divat, ha sikerek nyomában járunk…
Konkrétan két másik sorozat, amire emlékeztet. Az egyik ráadásul
magától a szerzőtől van. A Bolygókeringő nyitányában a férfi főszereplő, Lloyd olyannyira hasonlít Vadászra, hogy akár ikrek vagy párhuzamos dimenziókban egymás alteregói lehetnének. A jellem, a külcsín, az egész lényük hatása. Sűrűn felmerült bennem, hogy annyira ez lehet Turner zsánere, mint Fable-nek a magas, nagydarab, hosszabb hajú, lószerető pasik.
A másik Fróna Zsófia fegyverforgatós sorozata. Hasonlít az iskola, a közösség, a tanár – diák viszony másfelé alakulása, de az is, ahogy a hősnőjét emeli ki megváltó karakternek. Éppen csak ebben misztikus lények vannak, akik varázserőt birtokolnak, a másikban meg élő fegyverek.
Ha már másokhoz mérem, azért is tehetem ezt meg, mert nagyon kevés a világépítés. Feltételezném, hogy mivel sorozat, rejtélyt akar generálni, és majd később megvilágít mindent. Még akár működhetne is, ahogy Amajával belecsöppenünk a lények iskolájába és menet közben kell megtanulnia egy csomó mindent. De az nem kicsit idegesített, amikor kérdezne, és rendszeresen az a válasz, majd később mindent elmondanak neki. Akkora butaság, meg veszélyhelyzet is homályban tartani, amikor a bőrére megy a játszma…
Ez majd kiderül a folytatásból, de jelen pillanatban több a kérdés, mint a válasz. Ami meg kiderül… hát van benne fájdalmas elem. De ezt még később kifejtem.
A problémás szerelmi szál bekezdésnél, most. Amaja egy olyan világ része, ahol a szex kell a képességek kiegyensúlyozásához. Mindenki le is döbben, hogy még szűz a lány. On Sai egy novellájában olvastam olyan mágikus összeállásokat, ami itt megszokott már a fiataloknál is. Balszerencséjére Amaja éppen a Vadászra kattan rá. Lesz, aki felajánlja neki, hogy legyenek barátok extrákkal, csak a képességeik okán, de szerelmes csitrinek nem megy ilyesmi, akkor sem, ha egészségügyi szükséglet lenne. Helyette marad a vadász, akiről kiderül, hogy ő egyenesen Káin. Csak azért van lelke és áll az ő oldalukon, mert egy boszorkány varázsa erre átkozza. Itt van, amit emlegettem már. Ami meg fájdalmas elemes. Egyszerűen logikailag nem látom értelmét, hogy azzal szilárdítja meg a lelkét, a jó oldalát, hogy szemétségeket csinál, pl. partnereket váltogatva sokat szexel. Eszembe is jutott a Buffy – pontosabban Angel. Ő is csak addig lehetett rendes vámpír, amíg szenvedett. Mintha már említettem volna, hogy sok minden juttat eszembe más tinis műsort… ez is olyan.
De, ha csak azt nézem, Vadász viszonozza Amaja érzelmeit. Nem is akarok mit kezdeni azzal, hogy egy több ezer éves, mondhatni bibliai lény mit szeretne egy 17 éves és nagyon kamaszlányba. Plusz, azért annyi Bibliaismeretem van, hogy Káin nem volt agglegény. Családja, leszármazottai vannak. Ők hova lettek? Vagy az csak mítosz, hogy ne álljon semmi a románc útjába? Különben a fizikai vonzalmon túl semmit nem látok köztük. Amaja nagyon gyerek, Vadász meg egy felnőtt gyilokgép.
A mellékszereplők jelen pillanatban sokkal szimpatikusabbak, mint a két főszereplő. Akár az iker, akár a különféle évfolyamtársak a maguk ügyeivel. Ott megvan a tipikusság – a méhkirálynő a maga titkával, a félreértett rosszfiú, stb.
Jelenleg ott tartok ezzel a könyvvel, és így a sorozattal is, hogy túlzottan is tinilányos. Pláne a hősnő. Belőlem ez meg már azt váltja ki, hogy elkezdek a sötét oldalnak drukkolni. Bár nagyon kétlem, hogy Turner vérbe fullasztaná a hősnőjét, pedig az eredetibb lenne…
