Fülszöveg: 

Japán az 1600-as évek vége felé. A határok lezárva, a császár túszként él saját palotájában, a hatalom valódi gyakorlója a sógun. Az árva Szorana mindent, amit tud, az őt befogadó nindzsáktól tanult, ám mivel hófehér külsejével feltűnő jelenség, talán sosem válhat a láthatatlanság mesterévé. Ő azonban még ennél is többről álmodik: a szamurájok kasztjához szeretne tartozni, és valami fontosat tenni jelentéktelen életében.

Renmu alakváltó nyestkutya. Egy megkeseredett varázstanuki, aki megtanulta, hogy az emberekkel pusztán üzleti kapcsolatokat ápoljon: mellettük él, de sosem velük. Napról napra éli az életét, kergeti a gyönyöröket, és semmit nem akar kevésbé, mint valami jelentős dolog részesévé válni.

Egy küldetés, egy találkozás, egy alku – és elindul a kaland, amely mindkettejük életét fenekestől felforgatja. Miközben halálos szörnyek elől menekülnek, szenvedélyes és tiltott vonzalom alakul a két számkivetett között – azonban senki és semmi nem az, akinek vagy aminek eleinte látszik.

Szerintem: 

Az első benyomásomat a borító adta. Az

valami nagyon hangulatos és szép. Határozottan volt kedvem kézbe venni a könyvet és elolvasni ezt a történetet. Azon sem járt az agyam, hogy nem merem nyilvánosan olvasni. Van olyan könyvem, amit elrejtek szövet borítóba. Ez nem olyan.

A második benyomásom kissé csalókának bizonyult. Ahogy elindult ez a történet, nem is igen értettem, mi lesz ez. A nindzsa leány becserkészi a tanukit, hogy rávegye egy trükkel, segítsen a küldetésén. Egy varázstükröt kell felkutatni.
Mit ne mondjak, nem éppen olyan íves történet vagy mitológia, amit vártam. Kisszerűbb és egyszerűbb, a felekből kiindulva hamar a románc felé lökve. Előzetesen el sem tudtam képzelni, mivel lesz megtöltve a könyv, ez annyira kis küldetésnek tűnt.

De aztán Eszes Rita szépen elkezdte építeni a szereplőket, a világot. Így sem lett belőle epikus fantasy, de olyan elemekre találtam benne, amit tudtam szeretni. Olyan lények leírása, kalandjai, amelyek nem megszokottak a nyugati kultúrában. A kicune, a tanuki, a jég- és hóasszonyok. A mitológia a történet köré rendeződik és egyedi, más, számomra újdonságot jelentett. Így tetszett is.

A tényleges cselekmény kevésbé kötött le a történet nagyjában. Igazából onnantól kezdett érdekelni és izgalmas lenni, hogy Szorana rájött, hogy mennyire átverték. Hogy valójában egész más a küldetése, mint amit elhitettek vele. Hogy becsapták. Addigra már Renmuval valami igazi alakult ki köztük, és a tanuki segíteni akar a lánynak, hogy minden titokra fény derülhessen. Van meglepetés, van fordulat és ott már a tétek is nagyobbak.

A végére azért egy nagyobb kaland is feltűnt benne. A sógunok és a császár harcán túl ott van is, hogy milyen létet engednek a jókaioknak ebben a világban. Az, hogy ki van hatalmon, milyen játszmák folynak, rájuk is döntő hatással vannak. Így Szorana valóban megkapja az esélyt, hogy a tettei hatással legyenek a világra. Egy elfogadóbb, nyitottabb világ megteremtése lesz a végső cél, amit nem nehéz fantasy nélkül a mára is átértelmezni.

A főszereplőket könnyen meg lehetett kedvelni, és jó ötlet volt, hogy eleinte mennyire ellentétes jellemek. Az életművész és a szabálykövető, mintalány. Jó hatással is lesznek egymásra és ők ténylegesen segítenek egymás fejlődésében.
A többiek elvesznek mellettük, kevés is a mellékszereplő. Inkább az a fontos, hogy a világban milyen ellentétek vannak és a két főszereplő döntései milyen erőket hoznak előnybe.

Könnyen olvasható, nem túl bonyolult könyv. Ifjúsági regényes, ahogy a hősnő lelki válságait érzelmesen átadja. Az is inkább ebbe az irányba tereli, ahogy fontos a szerelmi szál, hogy mennyire kevés mellékszereplővel dolgozik.
Viszont, azt szerettem, ahogy a japán mitológia szavai megjelennek. Autentikusabb tőle. Legfeljebb azt találtam furának, hogy egyformán használta pl. a nyestkutya és a tanuki kifejezéseket. Még egy-egy szereplő sem következetes abban, hogy melyik kifejezést használja.

Összességében érdekes, egyszerű és könnyed kis ifjúsági fantasy volt. Vannak kifejezetten jó elemek benne, mások annyira nem fogtak meg, de már a más lényei miatt is érdemes volt elolvasni.