Fülszöveg: 

Swift mesteri tollából megszületett nagy hírű, angol seborvos, Gulliver kel újra életre Karinthy Frigyes Capillária című kisregényében. Gulliver ezúttal, hatodik csodás utazása során a nők országába, a tenger alatti világba vezeti az olvasót, ahol nők és férfiak külön társadalmat alkotnak, s ezzel egyszersmind az érzelmi és értelmi világ végzetesen kettéválik, s mindkettő önmaga karikatúrájává torzul. A századeleji divatos elméletek – a nő és a férfi viszonyáról – kerülnek ezúttal a szatíra tollára, miközben világosan kitetszik, hogy nem a nemek különbözésében van a mélyen gyökerező ellentét, hanem abban a társadalomban, amely a nőnek csak másodlagos szerepet juttatott. Jót mulatunk a polgári társadalom rovására Gulliver hatodik útjáról olvasva, amelynek szelleme e regényt bevezető mottóban tömören így jelentkezik:
„Férfi és nő hogy érthetnék meg egymást? – hisz mind a kettő mást akar – a férfi a nőt, a nő a férfit.”

Szerintem: 

Tudtam, hogy a szatírához semmi érzékem sincs – a humort képtelen vagyok felfedezni benne, ahogy a mélyebb értelmet sem találom. A Capillária kapcsán megint csak morgolódtam, hogy

mi ez. Pedig elméletben még tudom is, de olvasás közben kb. kapartam a tapétát az elmém faláról.

A történet a Gulliver folytatása, de az előzmények nélkül. Vagyis, Karinthy Gullivere nem rendelkezik azokkal a megszerzett berögződésekkel, amikkel Swift hőse befejezte az utazásait. Simán útra kel megint és nyoma sincs az embernek, aki jobban érzi magát a lovakkal, mint az embertársaival. De Gulliver, hajóorvos, a fix bérért munkába áll.

Nem sokáig hajózhat, lesodródik és kiköt Capilláriában a tengerfenéken. Itt egy faj él, de kettészakadva és maguk sem fogjál fel, nem is érdekli őket, hogy egy faj tagjai. A 'nők', az oihák a nagyobbak méretben és csak az élvezeteknek élnek. A bullok meg küzdenek a felszínért, miközben az oihák hasznos, de undorító kis bolháknak tartják őket.

Gulliver először a női világba kerül, ahol plátói szerelemre lobban majd a királynő iránt. Ahogy az élvezeteket hajszolják, ahogy még a beszédük is irritáló kis csiripelés és inkább értik az érzéki suttogást, mint az értelmes szavakat, a bullok sokféle kizsákmányolása – nem tudom eldönteni, hogy most éppen nagyon megveti a szerző a nőket vagy sem. Elméletben tudom, hogy mindent felnagyít, parodizálja a 'nőiséget' és a nők társadalomban betöltött korabeli helyét. Mégis, nekem ez a kép nem simán bántó, de irritáló.

Tudom, hogy szórakozni kellene rajta és a leírt túlkapásokon nevetgélni. De, ahogy említettem, nekem ez a zsáner sosem így kapcsolta az agyam. Most sem. Addig elmennék, hogy nekem gyakran horror volt. Amikor először etetnék meg Gullivert? Fura, féregszerű élő ételt kap, és mivel gondolja, enged a helyi szokásoknak, utánozza az oihákat és ő is kinyomja a lény agyát, mint később kiderül. És látja a szenvedő, emberi arcot a nyomás közben a férgen, el is megy az étvágya. Később kiderül, az a bullok. Karinthy olyan érzékeltesen írja le, hogyan eszik meg a nők a férfit, hogy lelki szemeim előtt már Ketchum kannibálos trilógiája is felrémlett.

De mondhatnám azt is, hogy miért nem képes a bull társadalom elérni a célját. Még csak fel sem fogják, hogy az oihák hogyan végeznek minden munkájukkal. Egyfajta Bábel tornyaként építkeznek, hogy elérjék a felszínt. Az oihák meg kifüstölik, megölik őket, amint az építmény elég nagy lesz, hogy beköltözzenek és itt lakjanak. Mint a férgeket, méreggel befújják, aztán a dögöket kisöprik és beköltöznek. Nagyon könnyen át lehet kapcsolni oda, hogy a férfiak ezért nem igazán hatékonyak – mindig ott a nő, aki akadályozza és tönkreteszi.

A történet talán utolsó harmadába, miután a királynő felismeri, hogy Gulliver is hímnemű, kerül be a bull társadalomba. Eleinte szenved ott, de aztán megtalálja az azonosulási pontokat. Erre már kevesebb hely jutott, de igazából a vége fogott meg, amikor Gulliver visszakerül az emberi világba.
Nem bírja elviselni a férfiakat, női ruhákba öltözik, majd némi elmegyógyintézeti kezelés után azt rakhatjuk össze, hogy be akart épülni a nők közé, megismerni és tönkretenni a terveiket. Mit is kérdeztem az elején arról, hogy nőellenes vagy sem? Ez is egyfajta válasz.

Elméletben tudom, hogy a nemek harcát figurázza ki Karinthy. Mindkét fél, a női érzelmesség és a férfi racionális világa megkapja a maga végletekig túlzott képét. Komolyan, egyes elemei nagyon odavágnak és ma is relevánsak lehetnek.
De hogy ez nekem mennyire nem tetszett, azt elmondani se tudom. Semmin nem tudtam nevetni, nekem ez nem paródia, nem humor. Zavar az egész.

Pedig irodalmilag nagy ötletek vannak benne. Akár a nyelv, akár a társadalmak és azoknak az eszközeinek leírása. Az oihák ruhája? Egy újabb remek példa arra, hogy milyen fantázia és sötétség van a szerzőben.

Igényesen van megírva és ki van találva a szerkezet is. Ahogy útinapló formában Gulliver elmeséli a tapasztaltakat. Rendszeresen az olvasójához szól ki, magyaráz. Nagyon verbálissá és gyorsan olvashatóvá teszi, ahogy az időn és a negyedik dimenzión át szinte érdemben kommunikál velünk.
Ok, mai aggyal és tűréshatárokkal tőlem már nem kell elnézést kérnie olyasmivel, ami jó pár éve közszemérmet sérthetett volna. De abban is láttam érdekességet, hogy akkor Karinthy mire gondolta úgy, hogy így is meg kell különböztetnie, ki kell emelnie.

Azt hiszem, ez megint példája annak, hogy irodalmi alkotásként tudom értékelni a könyvet, de élvezeti szempontból kikaparnám az agyam a fejemből, annyira irritált. Tessék, ennyire hatottak rám a történet képei. Ez az 'agynyomás' nagyon beragadt…