Fülszöveg: 

Isten hozott Fantazmában!

A játéknak csak két szabálya van. Maradj életben. És ne légy szerelmes.

Amikor Ophelia testvére eltűnik, csak egy módon mentheti meg. Részt kell vennie a Fantazmában, a kísértetjárta kastélyban játszott halálos küzdelemben, és el kell nyernie a díjat – egyetlen kívánságot.

Fantazma egy kacskaringós folyosókkal és pompás báltermekkel, démonokkal és kísértésekkel teli labirintus. Opheliának kilenc kihívással kell szembenéznie, és mindegyik veszélyesebb az előzőnél. Csak egy győztes lehet, és a többi versenyző semmitől sem riad vissza, hogy megsemmisítse a vetélytársait.

A kastély minden nap új szörnyeket teremt. És amikor már a félelmei azzal fenyegetnek, hogy lebírják, egy titokzatos idegen alkut ajánl Opheliának.

Blackwell, aki elbűvölő, arrogáns és dühítően vonzó, azt állítja, hogy végig tudja vezetni Opheliát az előtte álló halálos próbatételeken. Cserében csak tíz évet kér az életéből.

Ophelia tudja, hogy nem szabadna megbíznia benne. Blackwell nem látszik veszélyesnek, de a látszat néha csal. És még ennél is rosszabb, hogy Ophelia érzi, ahogy egy sötét és ellenállhatatlan vonzalom egyre közelebb sodorja őket egymáshoz.

Az életét teszi kockára. De Fantazmában csak egy dolog halálosabb annál, ha veszít a játékban: ha elveszti a szívét…

Szerintem: 

Agybaj nálam, de néha valami emlékeztet egy másik történetre és aztán attól nem vagyok képes szabadulni. Egy különös verseny, ahol a hősnő az egésznek a szervezőjébe, a játékmesterrel esik szerelembe? Húgmentés és mágia? Még a neve is. Nekem annyira Caraval érzetem volt, hogy az már deja vu.

Pedig, ez a felnőttebb történet. Nem csak azért, mert

a lány – Ophelia – és a segítője – Blackwell – kapcsolata kicsit sem szűzies. Meg is lepődtem, hogy egy halálos játszma közepette milyen heves szeretői viszonyba bonyolódnak. Smith nem is sajnálta a leírásokat, a tűrésküszöbömet sikeresen át is lépte. Azt meg hagyjuk is, hogy abba bele sem akartam gondolni, hogy Ophelia a férfit lidércnek, vagyis szellemnek tudta. Ok, hogy nekromanta a lány, de egy szellemmel viszonyt kezdeni?

A Fantazma abban tér el leginkább a Caravaltól, hogy itt valóban magasak a tétek. Ördögök kísértenek és a feladatok könnyen lehetnek halálosak. Ha pl. az igaz-hamis játszmában túl sokszor tévedsz, simán ki fog lapítani egy rád zuhanó kőoszlop. De van olyan feladat is, ahol konkrétan ki van mondva, hogy az ellenfeleddel mentek egy küzdőtérre, de kijutni csak egynek lehet.
Szóval, ez egy sötétebb és véresebb világ. Sokkal több a gonosz jellem benne és az ördögök sem kedves lények. Hozzáteszem, van egy erős szukkubusz hatás is bennük. A halál és kísértések mellett rendszeresen ott van az erotika is, és az ördögök is árulnak szexet.

Az zavaros is, hogy Ophelia milyennek van megírva. Egyrészt, olyan kis világtól elzárt, ártatlan leányzó, hogy az kislányossá teszi. Halálos ereje van, képes ölni is, közben meg olyan érzetet kelt, mint aki bocsánatot kér a puszta létéért és legszívesebben elbújna egy szobában. A történet haladtával majd erősödik, de a kezdet kifejezetten kislányos. De ezt el lehet mondani a szerelmi viszonyáról is – Smith kemény szexjeleneteket ír neki, aztán meg zavarban van és állítja, több ilyen nem lesz. Ki is mondják a kötetben, hogy hazudik magának is, és annyira nyilvánvaló, hogy irritált is ezzel a szereplő. Blackwell legalább mindig kimondta, mit akar és mit tesz, nem volt olyan… álszent.

Fantazma kapcsán meg egy-egy ellentmondás szúrt be, mint egy tüske a köröm alá. Mágikus hely, közel a pokolhoz. Az egyik szabály, hogy itt nem szabad szerelembe esni, mert a hely megátkoz érte. A könyv felében nyilvánvaló, hogy Ophelia beleszeretett Blackwellbe. Mindenki tudja, még az is, aki éppen csak látta őket és nem feltétlenül rájuk nyitott szex közben, bár olyan szereplők is akadtak. Akkor meg miért nem átkoz Fantazma azonnal? Meg van várva a vége, a csúcsjelenet, hogy szembe kelljen néznie az átokkal. Holott, fejezetekkel korábban már meg lehetett volna átkozni.
De mondhatnám a szülei történetét is.
Ha belegondolok a leírtakba, lesznek olyan részletek, amiket nem érzek passzosnak.

Ami menti, hogy vannak érdekes próbatételek a különféle ősbűnök kapcsán. Hajlamos lennék Blackwell segítségét sűrűn csalásnak érezni – Ophelia szerintem már az elején elbukott volna nélküle, a vágy próbán biztosan. De ellensúlyozza, hogy horror elemekkel dolgozik, amit szívesebben olvastam, mint a regény erotikus felét. Ophelia tudott fárasztani és nem lett a kedvencem, de a csapatban vannak színes egyéniségek, elég nagy traumák, hogy őt ellensúlyozzák. A nyelvezet gyakran obszcén és megakasztó, cserébe időnként értékelhető humor villant.

Összességében, simán rá tudnám fogni, hogy egy Caraval fan fiction idősebbeknek. Nekem mindenképpen jobban esett a történet a vérrel és a sötét színeivel, mint a Caraval a maga bájos, kislányos és nagyon ifjúsági kereteivel.