Sorozatgyilkosos, vidéki, régi traumával szembenéző, új esélyt kapó.
Kate Burkholder egy kisváros rendőrfőnöke. Korábban városi rendőr volt, a gyilkossági osztály nyomozója egy ideig. Ám hazatért, és a részben amish lakosságú Painters Mill ügyeit intézi. Mindenki megdöbben, amikor egy elszabadult tehenekhez kiszállás vérfagyasztó fordulatot hoz: a földön egy meztelen, megkínzott és meggyilkolt nő tetemére bukkannak. A nyomok kísértetiesen emlékeztetnek a 16 évvel korábban garázdálkodó sorozatgyilkos
kézjegyeire. Kate megkezdi a nyomozást, de a saját démonai nem eresztik: mindössze hárman tudják, hogy a 16 évvel korábbi mészáros nem térhetett vissza. Kate ugyanis 14 évesen, megerőszakolva és az életét védve agyonlőtte a fiatalembert. Miközben az áldozatok szaporodnak, Kate azt a régi ügyet is előkeresi – a nyakára küldött, szintén a démonaival küzdő FBI ügynök, John Tomasetti lehet az a segítség, aki az ügyet és az életét a helyes mederbe terelheti.
Van pár sorozat, amibe később kapcsolódtam be, így akár 7-8 kötet is kimaradt. Ilyen a Gabriel Allon kémregények világa, de a Kate Burkholder-sorozat is. Az utóbbit most elkezdem pótolni – érdekes is ennyire fordítva olvasni.
Az első, ami feltűnt, hogy a legutóbbi rész mennyire rárímel erre a nyitányra. Kate gyerekkori megerőszakolása visszatérő motívum, minden részben előkerül, mint a nő életét és személyiségét döntően meghatározó életesemény. Ez az a kötet, ahol pontosan leírta Castillo, mi és hogyan is történt egykor. A lényeget eddig is értettem, de ez ad hozzá egy nem is kevés pluszt. De, ami ennél is jobban feltűnt, hogy itt említi korábbról a barátnőjét, aki miatt rendőr lett és az eddigi egyetlen, komolyabb szerelmi ügyét. Mindkettő visszatérő elem lett A kívülálló című részben, így már csak ezért is lekötött ez most.
Közben az eddig olvasott Burkholder-regények közül talán ez volt a legizgalmasabb és a leginkább krimi. Itt hozza minden szereplő a maga poklát, Kate és John démonai is frissek és itt vannak részletesen tárgyalva. A sorozatgyilkosos nyomozás is gördülékeny, van benne fordulat. Érezni, hogy Kate igazából rendőrfőnök, és bár maga is nyomoz és benne van az ügyben, egy kis csapatot irányít. A későbbiekben nem egyszer volt olyan érzésem, hogy Kate egy személyben az egész rendőrőrs, itt viszont tetszett, hogy csapat van mögötte és egy-egy jellegzetes vonással Castillo árnyalta is a rendőröket.
Az amish közösség és életmód közvetve része a cselekménynek és a nyomozásnak. Mivel az ő földjükről kerül elő a test, mivel Kate múltja abba a világba gyökerezik és egy gyanúsított is lesz a közösségből, jelen vannak, de nem kizárólagos az amish szál, ahogy sok további részben. Felvillan, hogyan élnek és milyen emberek, de mellette modern krimi is, szélesebb körből. Itt pont annyira színezi ez a szál a cselekményt, hogy érdekes legyen. Kate viszonya feléjük jól megfogja a későbbi hangulatot/benyomásokat is: sok értéket őríznek, de annyira zártak és maguknak való életet élnek, annyira rugalmatlanok, hogy az értékek mellé sok esetben a cinkosság is felkerül a listára. Azzal, hogy a maguk közt történt bűneseteket eltussolják, nem csak menekülő utat adnak a bűnösöknek, de a később történtekben is hibásak. Érdekes, hogy ugyanez megfigyelhető a zárt zsidó közösségeket bemutató regényekben is: annyira rejtik a szégyent a világ elől, hogy ezzel egyes bűnök melegágyai lesznek. (A Kaufman lány házasságában is tussolnak így el gyilkosságot, erőszakot.)
Tetszett, hogy Kate és John alakja mennyire meg van fogva érzelmi oldalról is. Castillo megmutatja, mennyire hasonló súlyokat cipelnek és hogyan lesz a szerelmük a megváltásuk. Ketten többet elbírnak, mint egyedül tették. Általában nem bírom az olyan regényeket, ahol a szerelem oldja meg az ember nagy gondjait. Itt azonban el tudom hinni, mert a képlet része az is, hogy azzal, hogy hallgatniuk kell és magukba zárni a történteket, az mérgesedik és belülről öli őket. Azzal viszont, hogy társat találnak, aki velük őrzi a titkot, akinek szintén van ilyen sebe, fel tudnak szabadulni és egymásnak megadhatják a megbocsátását. Olyan szépen működött a történetben ez a dinamika, hogy elhitette velem azt is, hogy ilyen rövid idő alatt válik komollyá a kapcsolat, ami kezdetben sem tűnt könnyed viszonynak. Ahhoz túl kemény és sérült mindkét szereplő.
Összességében megérte pótolni a sorozat ezen kötetét, tervben is van, hogy olvasom majd sorra a kimaradt részeket. Erős kezdete volt ez a sorozatnak.
Castillo: Néma eskü – Mint krimi: 95% izgalmas bűnügy, sérült nyomozók gondosan felépítve és még az amish élet is üde színfolt a történetben.
Szubjektíven: 90% az ügy, a szereplők, az egésznek a tálalása megfogott. Pörgős, kellően drámai és jól használja az érzelmeket is.
rakodómunkás Felixszel, aki nem olvasta a könyvét – aki hirtelen felindulásból elhívja magával a nőt Rómába is. Eileen egy hosszú kapcsolat után eleveníti fel a viszonyát Simonnal, a gyerekkori baráttal, akivel barátok némi extrával időről időre. Az idő telik, nekik meg el kell dönteni, kivel és hogyan tovább.
van, aki csak egyszer szülhetett. A kislányuk a család öröme. Így Khalid képes egy olyan ember segítségét kérni, amikor a lányát elrabolják, akivel ellenséges az országuk. Gabriel Allon az izraeli titkosszolgálat feje, de egyben az egyetlen ember, akinek esélye lehet élve visszaszerezni a lányt anélkül, hogy az apjának le kellene mondania. Gabriel pedig nem tud nemet mondani, amikor egy gyermek élete a tét. Összeszedi a csapatot a régi csapattagokból és indulhat az akció.
versenyezniük. Ha volt is kis féltékenység bennük, amikor az egyik rászorult, a másik igazi és jelképes áldozatra is kész volt érte. (Barátság) Az idős asszony rossz szemmel nézi, hogy a seregélyek a szőlőjüket csipegetik. Amikor az egyik madár megsérül, mégsem képes tétlenül nézni, hogy a madár elpusztul. (A seregély) A tanár kezd haragudni az egyik tanítványára, mert hiába ad neki újabb és újabb esélyt, semmi javulás. Mi több, még képes elaludni is az órán. Mielőtt drasztikus eszközökhöz folyamodna, egy véletlen találkozás rádöbbenti, mi van a gyerek fáradtsága mögött. (Nulladik óra)
alatt él. Caitlin ösztönösen vonzódik hozzá, míg a szigeten hamar kiközösítik. Pár fiatal veszélyes játékba kezd: drogok, erőszakosak a lányokkal – egy alkalommal Caitlin is majdnem áldozatul esik. Amikor egy lány súlyosan megsérül, a közhangulat Lucast vádolja és elszabadul a pokol.
közmunkát kell végeznie, vagy börtönbe vonulnia. Elérik, hogy Sarah könyvesboltjában dolgozhasson 3 hónapot házi őrizetben. A két fiatal eleinte nem találja a hangot egymással, de aztán elkezdik megismerni egymást, és mindketten változni kezdenek. De mennyire lehet életképes egy kisvárosi könyvesboltos és egy sztár kapcsolata?