Jóslat ellen küzdős, titkos világos, varázslatos.

A Ljud Házban él egy legenda: el fog jönni egy fiú, aki a fajtájában egyedülállóként képes lesz a varázslatra. A népe élére áll, és elsöpri a többi uralkodót, hogy a Ljud és vele a Hírnök uralja a világot. A fiú megszületik, és Vszeszlava királynő elrejti a világ és a népe elől is. A hatalom megtartása érdekében kockázatos játszmába kezd, nem sejtve, mit indít el ezzel. A merényletet túlélő fiú saját sereget szervez, és minden lényt el akar már söpörni, az árulónak tartott Ljud Házat is. Már egy mágikus forrást megszerzett, most a következőre pályázik. A játszmába a másik udvarok is bekapcsolódnak, hiszen nekik is nyilvánvaló: most még legyőzhetik Hírnököt, ha összetartanak. Ha még egy Ház elbukik, nekik is végük. Pár ember is a forrás körüli hajszába keveredik, és feltárul előttük egy emberek elől rejtett, mágikus világ. A Titkos Város Moszkva mélyén.

Úgy tűnik, az oroszoknak hajlamuk van olyan fantasy világokat kitalálni, amelyekben a mi világunk mögött rejtőzik egy sötétebb, mágikusabb világ is. Lehet, nem kellene kettő után általánosítanom – bár, a legnépszerűbb orosz fantasy történetek között ott van az Éjszakai őrség és folytatásai, aminek nagyon emlékeztet a világa ahhoz, amit Panov könyvében olvastam. Igaz, mindkettő urban fantasy, de a zsáneren túl is érzek hasonlóságokat.

Van a hétköznapi világ és város, amit mindenki lát. Ám a színfalak mögött mágikus lények élnek, akik szervezik a maguk életét és az emberek előtt nem fedik fel maguk. A borító egész jól vissza is adja, hogy ott vannak a városban, jelen vannak, de annyira beolvadva, hogy csak az avatott szem ismeri fel őket.

Az még tetszett is, ahogy mitológiát épít köré Panov. Házak uralják a mágikus lényeket, mindegyiknek megvan a maga eredettörténete és sajátossága a küllemében és az erejében is. Kicsit sajnáltam is, hogy nem a szövegben van sok információ, hanem a végén egyfajta mellékletben vannak kigyűjtve a házak jellemzői. Lehet, hogy azzal kellett volna kezdenem az olvasást? Egyedi elnevezéseket vezetett be a szerző, sok mindenben újít, nem csak a zsánerben mozgó alakokat helyezi a maga világába. Itt pl. nem olyan egyszerű a világ, hogy vannak vámpírok, boszorkányok, stb. Maga az emberi faj is elmosódik, legfeljebb humanoid varázslényekről beszélhetünk.

Ami viszont kevésbé tetszett: azonnal fejest kell ugrani ebbe a világba, és menet közben kitalálni, hogyan működik, röviden minden. Pedig volt olyan szereplő, aki most keveredik bele a mágikus dolgokba, és jön rá, hogy létezik egy Titkos Város is. Nem is értettem, miért nem őt követjük legalább a történet elején kicsit többet, hogy vele együtt megértsük, ki kicsoda, mire képes, milyen a Házak közti dinamika.

De mindennél sokkal jobban fájt, hogy nincs olyan szereplő, akinek igazán tudnék drukkolni. Hajlamos vagyok azzal a szereplővel együtt érezni, akit a többiek kijátszottak, és aki elindul bosszút állni. Az elején színre is lép egy ilyen fiú, csak éppen hiába marad életben, a merénylet annyira megrontja, hogy belőle lesz a regény rossza. Mégsem drukkolhatok azért, hogy egy az emberek által is keresett sorozatgyilkossá lett egyén nyerjen… De azért azt díjaztam volna, ha legalább a számomra legellenszenvesebb lényen bosszút tudott volna állni. Van itt egy királynő, aki a saját hatalmát védelmezve tulajdonképpen elárulja a népe örökségét és a fiút is szinte szó szerint hátba döfi. Az ő halála lett volna, aminek örültem volna. De ebben a világban nincsen világos árnyalat, legfeljebb szürke, az is a fekete felé közelebbi skálán helyezkedik el.

Korrekten megírt, több szempontból is ötletes regény, de nagyon sok az ellenszenves szereplő, és a világépítésben is éreztem a kezdő író próbálkozásait.

Panov: A prófécia – Mint urban fantasy: 75% jól kitalált világ, változatos lények, egyedi mitológia korrupcióval.

Szubjektíven: 35% pont az lett a kedvencem, akit tönkretettek. Végig ezért morogtam.

Cím: Madame Picasso

Szerző: Anne Girard – nálunk ezzel debütál. Ha szerencsénk lesz, Hollywood híres színésznőiről is ír, még talán azt is olvashatjuk majd.

Műfaj: történelmi, romantikus, művészettörténet

Cselekmény: Eva fiatalon Párizsba költözik, és nagyon igyekszik feltalálni magát a városban. A Moulin Rouge varrónője lesz, ahol felfigyel a fiatal nőre az egyre sikeresebb Pablo Picasso. Udvarolni kezd neki, és Eva lesz a zseni első nagy szerelme. Miközben a kapcsolatuk alakulását látjuk a lapokon, betekintést nyerünk Párizs művészetébe, a korszak híres – hírhedt helyeire.

Várható megjelenés: remélhetőleg már tavasszal érkezik

Miért várós?

• A Kossuth eme sorozatát nagyon szeretem, eddig minden elolvasott kötete bejött.
• Művészettörténet és románc? Nyerő párosítás!
• A történet is érdekel, de a borító is megfogott. Már láttam a magyar tervét, egyszerűen kell nekem!
• Eva története is érdekel, Párizs is.

Barátos, elköszönős, életigenlő.

Nana nem volt mindig házi macska: az utca kandúrja volt, aki szerette is a szabad életet, és pontosan tudta, melyik embertől mit várhat. Volt egy macskabolond, aki rendszeresen élelemmel látta el, és mindig volt hozzá egy jó szava. Amikor a macska megsérült, hozzá fordult segítségért. Szatoru befogadta és gyógyíttatta a kandúrt, aki vele maradt a jobbulása után is. Évek óta barátok, amikor a férfi egykori barátokat kezd el felkeresni élete különböző szakaszaiból. Új gazdit keres imádott macskájának. Nana érzi, hogy Szatoru nem szívesen válna meg tőle, az okot pedig nem ismeri, ahogy a barátok sem. Így mindig meghiúsítja az örökbefogadást, és tart tovább a gazdájával. Egészen addig, míg már nincs hova, és fel kell dolgozni, mi vár a férfira és a kettősükre.

Ha japán irodalom, nekem a Battle Royale ugrik be. A japán alkotás is a manga és anime élményeim hozza fel, esetleg a japán népmeséket. Van egy olyan kép a fejemben, hogy a japán történetekhez társítsak valami természetfelettit és bizarrt. Tudom, előítélet, ami ellen érdemes küzdeni is.

Az utazó macska krónikája remek eszköznek bizonyult e feladatra. Japán szerző, japán regénye, ami Japánban játszódik. De nincs benne természetfeletti elem, semmi bizarr jelenség. Egy olyan egyetemes, emberi és sok tekintetben szép történet, ami kis átdolgozással bárhol megtörténhetne. Az ember a kulcsszó, ha az egyik főszereplő egy macska is.

Nana, akit érdemes külön is kiemelni. Ez a cicó egy karakter! Macskás, nem lett belőle emberszerű lény, a gondolkodásában megmaradt állatnak. De megvannak a maga sajátos dolgai, ami miatt ő önmaga, és nem egy másik macska. Nem csak a farka érdekes állása, amiről a nevét kapta. A makacssága, a hűsége, a kalandvágya. Ok, a gazdájához való ragaszkodásában több az emberi vonás, mint a valódi. Nem a macska az a háziállat, ami a gazda személyéhez kötődik. Mondhatni, a kutyának az ember a fontos, aki gondozza és eteti. A macska viszont a környezetéhez hű – ergo: ne költözz macskával! Neki fontosabb a ház, mint a személyed! Ok, bocs elkalandoztam. Kutyás személy vagyok, de ebben a történetben tudtam szeretni ezt a nagyszájú, hűséges macskát, aki egy kutyának is példát mutathatna szeretetből és ragaszkodásból.

Tetszett, ahogy Arikawa elmélyítette a történetet. A konkrét cselekmény nagyon sovány: a férfi autóba ül a macskájával, és beszélget néhány baráttal a múltjából. Ám ezen az úton megelevenedik a múlt is, így egy egész élet történetét megkapjuk a visszaemlékezéseknek hála. Szatoru egész életében egy olyan kedves és szerethető fiú volt, aki már szinte túl jó, hogy igazi legyen. Ennek látjuk bizonyítékát élete minden szakaszában: a barátai felé mutatott hűségében, az áldozatokban, amiket meghozott.

Lehet hamar sejteni, mi van a történet hátterében, miért kell a macskának új otthon. Így meglepetés nem is ért, legfeljebb a regény hangulatában. Lehetett ezt volna nagyon tragikusnak is megírni, hogy valósággal belenyomják a lapok a kezünkbe a zsebkendőt. Helyette Arikawa az életet ünnepelte, és megtalálta a harmóniát, a szépséget, egymás szeretetében a vigaszt a legsötétebb percekben is. Igazi, lélekmelengető könyvet tett le az asztalra, amiből már várom, mikor forog a film is.

Emlékezetes marad azért is, amikor Nana, a kandúr viszi a szót. Nagyon mély és elgondolkoztató kijelentései vannak – látszólag macskákról, macskásan megfogalmazva, de mégis nagyon emberien. Ez egy bölcs, állatos kötet, ahol végig fontos nem elfelejteni, hogy az életet egyszer élhetjük meg, akkor kell belőle a legtöbbet kihozni.

Szomorúságában is lírai. Tartottam a könyvtől, de pozitív csalódás a végeredmény.

Arikawa: Az utazó macska krónikája - Mint kortárs: 80% kellemesen lélekmelengető történet, szép a szövegezése és a történet is.

Szubjektíven: 75% szomorúan szép – tudtam, mire megy ki a játék, de valami csavart vártam.

Kémes, adatszerzős, merényletes, világpolitikai játszmás.

A brit Titkos Hírszerző Szolgálat kötelékében Adrian Weston már sokat tett a hazájáért. Már lehetne nyugdíjas is – a világ szemében az is, aki átadta a stafétát a fia generációjának. Ám most egy olyan ügybe csöppen, ami miatt kész megint belevetni magát a kémek játszmájába. Az amerikaiakkal szerveztek egy közös akciót: egy angol vidéki kisvárosból, egy családi házból egy eddig ismeretlen zseni feltörte az Államok összes, hozzáférhetetlennek hitt szerverét. Kárt nem tett, csak szétnézett. Mindenki döbbenetére a hacker egy alig 18 éves kamasz, Luke Jennings. Az autista fiú a gépek világában van otthon, és mindenhova képes bejutni, a szakemberek sem értik, miképpen. Az USA lecsukná kémkedésért, de Adrian ravaszabb tervet forral. Ha használják Luke zsenijét, komoly lépéselőnyre tehetnek szert ellenfeleikkel szemben, és ő kész megtervezni a lépéseket.

Forsyth egy olyan szerző, akit fejben la Carre mellé teszik a képzeletbeli könyvtáramban. Mindketten rutinos, vén rókák, akik a kémregények terén alkottak nagyot. Forsyth neve mellé azért az akció címszó is felkerül, de több tekintetben is emlékeztetnek egymásra a történeteik.

A Róka már a modern kémkedés világába vezet el minket. Az információ hatalom, és hol táruljuk ezeket? Szervereken, számítógépeken. Így az lesz a legjobb kém, aki ezeket képes lesz megszerezni. A hacker korszak jön el, amikor egy zsebre tett adathordozón annyi adat elfér, ami kiforgatja a világot a sarkaiból.

Forsyth regényének a trükkje, hogy ötvözi a modern korszakot a korábbi trükkök világával. Az egyik szereplő rutinos öreg, a másik egy alig 18 éves ifjonc. A múlt és a jelen találkozik. Mert külön-külön egyik sem érhetne el sikert, de ketten együtt döntő változásokat képesek hozni. Luke megszerzi az adatot, és Weston tudja, hogyan érdemes azt felhasználni.

Ahogy már említettem, Forsyth régi játékos, így nem meglepő, hogy Weston szála lesz a vezető. Meg sem próbálta azt megírni, Luke hogyan tör be a rendszerekbe. Elintézte annyival, hogy nagyon másképp működik az agya, megcsinálja, és senki nem érti hogyan. Kényelmes megoldás, de értem, miért ezt választotta. Azt profin írja, hogyan sakkoznak egymás ellen a hatalmak, a hacker módszerek más műfaj. Aki a hacker világba akarna jobban elmerülni, a Mr. Robot mellett köthet ki. (Elvileg könyvben is létezik, nem csak a sorozat, bár nagyon úgy tűnik, nálunk eléggé csúszik a megjelenése.)

Nem tudtam nem észrevenni, mennyire más a szerző világnézete a korábbi történeteihez képest. Forsyth nem szokott happy endet írni, minden történetében ott van valami keserű él. Ha valamit el is érnek, de. Most nincsen de. Olyan idilli képet kapunk a történet végére, hogy nem is akartam elhinni. Az utolsó mondatba is azt vártam, jön a de. Vajon reménykedni kezdett, hogy alakulhat még jól a világ sorsa, vagy csak nekünk akar reményt nyújtani? Mert itt bizony olyan dolgok indulnak el a regényvilágban, ami napjainkban sem lenne megvetendő. (Nem tartom valószínűnek, hogy Kasszandra látomás a kötet.)

Változatlan viszont a szerző stílusa. Realista, tárgyilagos, szenvtelen. Már-már száraznak nevezném, de a cselekmény oldja ennek hatását. Pörgeti az eseményeket a szerző, de érzelmileg nem hozza közel. Még akkor sem, ha olyasmiről ír, ami kifejezetten érzelmes. Mondjuk, mrs. Jennings, aki új férfi mellett új életet kezd és visszatér az életébe a szenvedély. Pedig egy-egy képe kifejező, mint a kemény katona apáé, aki az újszülöttje láttán sírta csak el magát. Az érzelmeket az olvasó vagy bele tudja adni, vagy nem.

A végére kezdtem kicsit belefáradni a cselekmény körforgásába is. Luke és adatszerzés, Weston trükkje, a hatása az ellenfél rendszerében és politikájában. Majd újra.

De összességében korrekt regény, egy mai témával. Az információ hatalom!

Forsyth: A Róka - Mint kémregény: 70% alapos, átgondolt, eseménydús, miközben mai történet is.

Szubjektíven: 55% a kémes sakkot élveztem, a szerző száraz stílusát már kevésbé.

Melyik penge élesebb? A hazugság, vagy az igazság? Mindez lényegtelennek tűnik, mikor az ember torkát átvágják és egy nagy vértócsában fekszik az egész világ szeme láttára (Sixx-Gittins: A heroin-naplók)

– A hazugságok világában élünk.
– Az igazság mindig ott van valahol, Sara. A hazugságóceán alatt várakozik. (Koontz: A görbe lépcső)

A világ nem sír, ha sírsz. A világ csak világ. Ezt hasznos észben tartani. Otthon a világ is én vagyok. Idekint a világ idegen. Még csak nem is fenyegető. Közönyös. Ez a legrettenetesebb. Ettől csak tovább sírni lehet. (Laboda: Amerika; IN: Ezentúl lesz banán!)

Az élet teli volt meglepetésekkel, túl sok sebbel és túl kevés kötszerrel. A csúcsok túl magasak voltak, a mélységek pedig olyan mélyek, mint Hadész, a holtak otthona. (Sixx-Gittins: A heroin-naplók)

Maradj szegény, akkor élni és munkálkodni fogsz. Ne csillogó fémek tegyenek gazdaggá, hanem eszed és szíved. Akkor boldogabb leszel minden ősödnél. (May: Az inka öröksége)

Ezalatt apa kiugrik a kocsiból, és felveszi azt a jiu-jitsu pózt, amit a Csípős-Savanyú nindzsarobotok főszereplói is szoktak.
– Íííjááá! – üvölti.
A két alak mozdulatlanná merevedik.
– Figyelmeztetlek titeket, alávaló barátaim – mondja apa, mintha ő lenne Csípős-Hiroki –, hogy ismerem a kung-fut, a karatét és számos más ázsiai szót! (Patterson & Grabenstein: Robotház)

Furcsa, hogy az élet megy tovább, a föld is forog, mint mindig. Mindnyájan azt gondoljuk, hogy mi és a szeretteink vagyunk a világmindenség középpontja. De a világmindenséget egyáltalán nem érdekli, hogy mi boldogok vagyunk-e, vagy éppen megdöglünk a hóban. (de Wind: Auschwitz, végállomás)

– Amikor a futógépen vagy… nem érzed úgy magad, mint egy hörcsög a mókuskerékben?
Ruth grimaszol, és megnyalja a szája szélét.
– Mint egy hörcsög?
– Vagy bármilyen rágcsáló. Tudod, abban a forgó izében. Úgy értem, nem érzed úgy, hogy te húzod a rövidebbet? (Awad: Antilányregény)

Függőség: Mikor valamit bármelyik pillanatban abba tudsz hagyni, feltéve, hogy csak jövő kedden kell. (Sixx-Gittins: A heroin-naplók)

Az élethez nem jár garancia (Holden: Bright Side)

Rendszert váltós, történelmi, kamaszos, saját történetes.

Egy fiú úgy tölti a nyarat, ahogy a többi korabeli. Balatoni nyaralás, biciklizés, játék a barátokkal. De a fejében mindez olyan tevékenységgé válik, melyekkel küzd a szocializmus ellen és kémkedik. (Kémregény a pincében) Egy kislány a szüleitől hallja, mi történik a világban. Átveszi a véleményük, és az apjával együtt éli meg a rendszerváltást is, amiből igazán a kora miatt még nem sokat ért. (Apám, én meg a rendszerváltás) A rendszerváltás egyesekben rossz előérzeteket hozott elő. Akik féltek a változástól. Akiknek megvolt az a biztonsága, hogy lesz munka, nyugdíj, az állam vigyáz rájuk. Mi történik, ha ezt elveszik tőlük? (Foszlás)

A tematikus novelláskötetek nekem bejönnek, így ennek is érdeklődve álltam neki. Mit lehet elmondani a rendszerváltásról? Ezzel a témával máris két dolgon kezdett el pörögni az agyam: milyenek ezek a novellák, mint történetek? Milyenek, mint történelem?

Mindkét kérdésemre a vegyes lesz a válaszom. Bár a koncepció a rendszerváltás bemutatása volt, sok író ennél többet tett meg. A szocializmus mindennapjait idézte meg, azt, amit vidám barakként tanultam az iskolában, de már én sem éltem meg. Tetszett, hogy így tágult a téma, mert a rendszerváltásról mit lehet külön, ennyi történetben elmondani? Viszont, aki akkor volt gyerek, megélte valamilyennek a korszakot. A játékok, az iskolai élet, a mindennapok és viszonyok, nem feltétlenül politikaiak. Ezek voltak azok a dolgok, amelyek tetszettek ebben a kötetben. Ahogy egy olyan kort bemutatott, és elképzelhetővé tett, amit nem éltem át magam.

Amikor a politika komolyabban téma, már kezdtem elveszni. Most felmerült bennem, hogy egyesek a múlt tükrén keresztül mai problémákat is felvetettek, mint a kivándorlás és a kinti munkavállalás, de ezek olvasás közben nem találtak meg. Ifjúsági kötet, inkább szórakoztató tanulásra vágytam, nem a ma gondjain akartam elmélkedni a történeteken keresztül.

Ebben tudnám megfogni legjobban, ami ellökött a gyűjtemény mellől. Ifjúsági, mert sokban gyerekek és iskolások, fiatalok a szereplők. De nem egy történetben nagyon érezni, hogy a felnőtt én néz vissza és elmélkedik a gyerek énen keresztül. Nem lettem volna azért sem oda, ha egy óvodás hangja és szempontrendszere, amit olvasnom kell, de ha már kisgyerek a szereplő, valamiképpen annak is kellene lennie. Nekem egy kompromisszumos megoldás jobban tetszett volna: lehet szépirodalmi mélység és tartalom, ha cserébe a szereplő és annak nyelvezete, világa is hitelesebb magához mérve.

A kötet szerkesztése sem volt egyértelmű számomra – igaz, nem nagyon erőltettem meg magam, hogy megfejtsem, mi alapján kerültek egymás mellé, és nagyobb cím alá besorolásra az egyes darabok. Néhol vannak hasonló témák és életkorok, hasonló mondandók, de ennyi. A rendezést még akkor is tudtam díjazni, ha nem is feltétlenül értettem az elvét.

Cselekményben és stílusokban is jellemző a változatosság. Annak tudtam örülni, amikor a szerző meglepett, miről szól a története. Milyen a főszereplője, mi történik vele. Az viszont már a nehezebben emészthető szint volt nálam, hogy szövegében is mennyire sok stílus keveredik itt. Nagyon sok nem ifjúsági irodalom mégsem, hiába fiatal a szereplő. Ahogy már említettem, kikapcsolódva akartam többet megtudni a rendszerváltásról és a korszakról, nem azon akartam merengeni, miért olyan idegen számomra már maga a szöveg is. Maga az, hogy ifjúsági történet, nekem húzná magával, hogy cselekmény- és karakterközpontú legyen, érdekes cselekménnyel. Emészthetően. Nem minden történetnek jött ez össze.

Bánni nem fogom, hogy elolvastam. Akad benne egy-egy olyan történet, olyan életkép, amely mondott valami újat vagy mást a korszakról nekem. Azt pedig fontosnak tartom, hogy megőrizzük a múltat. De a novellák közül nem egy szövegezése nagyon nem jött be.

Ezentúl lesz banán! - Mint ifjúsági: 75% leképez egy korszakot, több nézőponttal és színnel, témával. Izgalmas.

Szubjektíven: 55% kevés történet volt igazán a sajátom. A modern hangvétel sem tetszik.

5: Szélesi: Kincsem – a romantikus mese mögötti igazság, avagy szerettem a filmet is, de azért annak nem sok köze volt a történelemhez. Ennek a regénynek annál több. Blaskovich Ernő sikeres lóversenyeztető, akinek a birtokán születik egy darabos mozgású, esetlen csikó, aki a nyakán marad. Magának való férfi, aki felfigyel egy színésznőre és szerelembe esik. Mindkét téren, versenyzésben és szerelemben is bőven voltak ellenségei, akik megnehezítették az életét, miközben a magyar lovassport új életre kelt.

4: Morpurgo: Hadak útján – Albert kedvence az apja az egyik lova, Joey. Ám a világháború szétválasztja a két barátot. A ló a frontra kerül, ahol megismeri mindkét oldalt, a háború borzalmait, és mindazt, amit az emberekkel tesz e szörnyeteg. Miközben Joey sorsa egyre bizonytalanabb, a kamaszból fiatalemberré érett Albert nem tesz le arról, hogy egyszer még visszakapja a lovát.

3: Brooke: Heartland – sorozat – Heartland híres lovas menedék volt, ahol a legsérültebb állatoknak is vissza tudták adni az erejét és a lelkét. Egy szörnyű balesetben azonban a tulaj életét veszti. Nagylánya jön vissza elrendezni a dolgokat, felszámolni a tanyát és magához venni kamasz húgát. Amy azonban nem akar innen elmenni, örökölte az anyja tehetségét is a lovakkal – be akarja bizonyítani a testvérének, vezethetnék ők tovább a birtokot.

2: St. John: Közelgő vihar – Casey álma kislánykora óta a lovaglás volt. Ám ez egy drága sport, amire egyedülálló apjának, aki a börtönbüntetése miatt jobb állásra is esélytelen, nem telik. A lány azonban megszerez egy vágóhídra szánt lovat magának, amiben ő meglátja a bajnokot, aki lehetne. Munkáért cserébe elhelyezi egy lovardában, és a tulaj ad nekik egy esélyt. Vihar és Casey együtt tanulni, majd versenyezni kezdenek – ám mindig akad egy ellenfél, aki megkeseríti az életüket.

1: Hillenbrand: Vágta – 1938-ban a legtöbbet címlapon szereplő lény nem Roosevelt, nem Hitler volt. Egy görbe lábú ló, akinek esélye sem volt bajnoknak lenni. A tulajdonosa egy biciklikereskedőből lett autókereskedő, a zsokéja egy fél szemére vak egykori bokszoló – rossz a tartása, kicsi is. Mégis, amikor futni kezdett, nem volt, aki megállítsa, bármekkora plusz súlyt is cipeltettek vele a bírák. A korszak leghíresebb versenylova, aki a válság éveiben reményt adott a kisembereknek: Seabiscuit.

Kalandos, kincskeresős, bosszút állós, utazós.

Peru hegyei között elrejtett kincs vár megtalálóra. Az inkák mesés vagyonuk nagyját nem hagyták a hódítóknak, titkos helyen rejtették el, hogy az inka leszármazottja majd magához vegye és újjáépítse belőle a világukat. Már csak egy fiatalember él, aki nevelője kíséretében elindul a hegyekből, az apja örökségéért. Nem sejtheti, hogy apja gyilkosa annyira akarja az aranyat, hogy mindenkivel képes végezni érte, még saját szövetségeseivel is, és most ő is a célkeresztbe került. Szerencséjére egy másik csapat is a hegyeket járja. A legendás vadász és hős, Jaguár apó hazafelé tart, és útján egy őslénykutató és egy merész fiatalember is vele tart hazafelé. Jaguár apónak van egy küldetése is, ami Dél-Amerikába hozta: kutató öccsét ugyanaz a bandita ölte meg a megtalált aranyért, mint aki az inka apjával is végzett. Erőiket egyesítve nem csak igazságot szolgáltathatnak, de egy nagy leckét is megtanulnak vagyonról és igazi értékekről.

Karl May az egyik legismertebb ifjúsági író volt még anyáink idejében: az ő indiános történetei jelentették a kalandregényt, ráadásul nagyon hamar filmre is kerültek ezek a történetek. Winnetou még napjainkban is volt annyira népszerű, hogy újra elővették a történetét, és belehelyezve az írót is a cselekménybe újítottak a világot, újabb filmeket készítettek belőle.

Az inka öröksége is simán elmenne a szerző többi western története mellé. Ugyan a cselekményt Peruba helyezte, de minden más tekintetben ugyanazt a világot teremtette meg itt is May, mint az indiános regényeiben a vadnyugaton. Itt is vannak indiánok, akik ugyanúgy törzsekbe rendeződnek. Ugyanúgy megvannak köztük a nemesek, mint az inkák és az apacsok, valamint a rosszak mellé könnyebben átálló, korrumpálható népek.

Még a főszereplő is a vadnyugatról jött ide kölcsönbe – csak a helyiek adtak neki becenevet. Itt Jaguár apónak nevezik a vadnyugat eme fenegyerekét. Ő nem is titkolja a személyazonosságát, egy ponton engem már idegesített is, amikor az itteni benyomásait folyton a vadnyugati kalandokhoz hasonlítja. Mintha enélkül nem lenne egyértelmű, hogy ez ugyanolyan történet, csak helyszínében délebbre helyezve…

Nem véletlenül jutott róla eszembe az Ezüst-tó kincse. Olvastam is, de most inkább a film az, ami felidéződött. Pár cselekményszáltól eltekintve ez ugyanaz a történet volt. Itt is egy indián kincset keresnek. Itt is megölte a bandavezér az egyik főszereplő fiatal apját. Itt is a vadnyugat hőse siet a csapat megsegítésére. Itt is hasonlóan van elrejtve az arany. A sorsa is ugyanaz lesz. Még az is stimmel, hogy van egy fura tudós, akit komikus elemként használ a szerző. Csak itt nem ritka lepkékre, hanem őslények maradványaira pályázik a férfi.

Vagyis, hiába dél-amerikai a történet, ez ugyanolyan western, mint amit May amúgy is írt.

A regény kellően eseménydús, de nem tudom azt írni, hogy teljes egészében lekötött. Egyrészt, nagyon felidézte bennem a már emlegetett film cselekményét. Másrészt, nincsenek benne nők, és nagyon steril az egész. A hős férfiak mennek a küldetésre, a gonosz pedig meglakol. Egyszerű a világképe, és ha az egyes fordulatok tartalmaznak is meglepő elemeket, ezek annyira beleépülnek a cselekménybe, hogy igazán meglepődni sincs lehetőségem.

A stílusa sem tudott magával rántani. A Winnetou történetben együtt tudtam érezni a szereplőkkel, beleéltem magam a cselekménybe. Most ez nem jött össze, mintha kicsit a szöveg is gátolta volna, hogy azonosuljak.

Ahogy az üzenetet sem érzem ma tökéletesen helytállónak. Az ok, hogy az örökölt vagyon az egyéni teljesítőképességet elnyomhatja, de ma már nem áll, hogy a semmiből könnyű építeni.

Bánni nem bánom, hogy olvastam – de miért ennyire olyan, mint az Ezüst-tó kincse?

May: Az inka öröksége - Mint ifjúsági: 75% kalandos, változatos cselekménnyel, némi humorral, western stílusban.

Szubjektíven: 65% nagyon eszembe juttatta az Ezüst-tó titka című filmet. De az más sztori…

•  Park: Piciny csodák kávézója - romantikus
  • Kelet-nyugati utca - történelmi, családregény, dráma
•  Animus: Fenyőgyanta - skandináv krimi
• IPC: A korsótáncos - misztikus, történelmi