Kalandos, kincskeresős, bosszút állós, utazós.

Peru hegyei között elrejtett kincs vár megtalálóra. Az inkák mesés vagyonuk nagyját nem hagyták a hódítóknak, titkos helyen rejtették el, hogy az inka leszármazottja majd magához vegye és újjáépítse belőle a világukat. Már csak egy fiatalember él, aki nevelője kíséretében elindul a hegyekből, az apja örökségéért. Nem sejtheti, hogy apja gyilkosa annyira akarja az aranyat, hogy mindenkivel képes végezni érte, még saját szövetségeseivel is, és most ő is a célkeresztbe került. Szerencséjére egy másik csapat is a hegyeket járja. A legendás vadász és hős, Jaguár apó hazafelé tart, és útján egy őslénykutató és egy merész fiatalember is vele tart hazafelé. Jaguár apónak van egy küldetése is, ami Dél-Amerikába hozta: kutató öccsét ugyanaz a bandita ölte meg a megtalált aranyért, mint aki az inka apjával is végzett. Erőiket egyesítve nem csak igazságot szolgáltathatnak, de egy nagy leckét is megtanulnak vagyonról és igazi értékekről.

Karl May az egyik legismertebb ifjúsági író volt még anyáink idejében: az ő indiános történetei jelentették a kalandregényt, ráadásul nagyon hamar filmre is kerültek ezek a történetek. Winnetou még napjainkban is volt annyira népszerű, hogy újra elővették a történetét, és belehelyezve az írót is a cselekménybe újítottak a világot, újabb filmeket készítettek belőle.

Az inka öröksége is simán elmenne a szerző többi western története mellé. Ugyan a cselekményt Peruba helyezte, de minden más tekintetben ugyanazt a világot teremtette meg itt is May, mint az indiános regényeiben a vadnyugaton. Itt is vannak indiánok, akik ugyanúgy törzsekbe rendeződnek. Ugyanúgy megvannak köztük a nemesek, mint az inkák és az apacsok, valamint a rosszak mellé könnyebben átálló, korrumpálható népek.

Még a főszereplő is a vadnyugatról jött ide kölcsönbe – csak a helyiek adtak neki becenevet. Itt Jaguár apónak nevezik a vadnyugat eme fenegyerekét. Ő nem is titkolja a személyazonosságát, egy ponton engem már idegesített is, amikor az itteni benyomásait folyton a vadnyugati kalandokhoz hasonlítja. Mintha enélkül nem lenne egyértelmű, hogy ez ugyanolyan történet, csak helyszínében délebbre helyezve…

Nem véletlenül jutott róla eszembe az Ezüst-tó kincse. Olvastam is, de most inkább a film az, ami felidéződött. Pár cselekményszáltól eltekintve ez ugyanaz a történet volt. Itt is egy indián kincset keresnek. Itt is megölte a bandavezér az egyik főszereplő fiatal apját. Itt is a vadnyugat hőse siet a csapat megsegítésére. Itt is hasonlóan van elrejtve az arany. A sorsa is ugyanaz lesz. Még az is stimmel, hogy van egy fura tudós, akit komikus elemként használ a szerző. Csak itt nem ritka lepkékre, hanem őslények maradványaira pályázik a férfi.

Vagyis, hiába dél-amerikai a történet, ez ugyanolyan western, mint amit May amúgy is írt.

A regény kellően eseménydús, de nem tudom azt írni, hogy teljes egészében lekötött. Egyrészt, nagyon felidézte bennem a már emlegetett film cselekményét. Másrészt, nincsenek benne nők, és nagyon steril az egész. A hős férfiak mennek a küldetésre, a gonosz pedig meglakol. Egyszerű a világképe, és ha az egyes fordulatok tartalmaznak is meglepő elemeket, ezek annyira beleépülnek a cselekménybe, hogy igazán meglepődni sincs lehetőségem.

A stílusa sem tudott magával rántani. A Winnetou történetben együtt tudtam érezni a szereplőkkel, beleéltem magam a cselekménybe. Most ez nem jött össze, mintha kicsit a szöveg is gátolta volna, hogy azonosuljak.

Ahogy az üzenetet sem érzem ma tökéletesen helytállónak. Az ok, hogy az örökölt vagyon az egyéni teljesítőképességet elnyomhatja, de ma már nem áll, hogy a semmiből könnyű építeni.

Bánni nem bánom, hogy olvastam – de miért ennyire olyan, mint az Ezüst-tó kincse?

May: Az inka öröksége - Mint ifjúsági: 75% kalandos, változatos cselekménnyel, némi humorral, western stílusban.

Szubjektíven: 65% nagyon eszembe juttatta az Ezüst-tó titka című filmet. De az más sztori…

•  Park: Piciny csodák kávézója - romantikus
  • Kelet-nyugati utca - történelmi, családregény, dráma
•  Animus: Fenyőgyanta - skandináv krimi
• IPC: A korsótáncos - misztikus, történelmi

Január

27. Lukjanyenko: KváZi - disztópia 4

28. Corey: Tiamat dühe - sci-fi: 3

29. Patterson & Grabenstein: Robotház - gyerekkönyv 3,5

30. Ruwisch: Likevadász - ifjúsági 2,5

31. Koontz: A görbe lépcső - thriller 4

Február

1. Awad: Antilányregény - női 1,5

    Holden: Bright Side - romantikus 2

2. Sixx - Gettins: A heroin-naplók - memoár 3,5

    de Wind: Auschwitz, végállomás - dokumentumregény 5

Ezzel elindult február is.

Összetartós, életben maradásért küzdő, történelmi.

A náci megszállással Hollandiában is megkezdődött a zsidók jogainak elvétele, a gettók létrehozása és az emberek begyűjtése. Egy fiatal orvos munkavégzés közben ismer meg itt egy fiatal ápolónőt, akivel egymásba szeretnek. Összeházasodnak, és bíznak benne, hogy mivel a férfi munkájára szükség van, védve vannak az elszállítástól. Egy ponton azonban ők is felkerülnek a listára, és menni kell. Auschwitz a végállomás, ahol megint az orvosi végzettség menti meg őket. Bár dolgoztatták is, a férfi végül helyet kap a kórházi csapatban, és lehetősége nyílik a felesége megsegítésére is. Az életben maradásra koncentrál, miközben igyekszik segíteni a barátoknak is, és soha fel nem adni. Bár egyre nyilvánvalóbb, milyen borzalmak közé kerültek, életet és jövőt akar. Így küzd, él, mert még a pokolban is megvan a módja, hogy életben maradjanak.

A héten volt az Auschwitz túlélők világnapja. Nem meglepő, hogy új kötetek is jöttek ki a témában a héten. Az egyik ilyen az Auschwitz, végállomás.

A kötetnek is megvan a maga története. Eddy de Wind valódi, túlélő holland orvos, akinek a naplója a jelen kötet. Annyi kiegészítéssel, hogy nem E/1-ben íródott. Miután a nácik és a halálmenet elhagyta a tábort, az elrejtőzött férfi előjött, és még ott, a táborban elkezdte papírra vetni a vele történteket. Csak éppen, ha magát és a nejét is nevén nevezte, képtelen volt beszámolni. Elkezdte úgy, de túl fájdalmasnak bizonyult. Ezért új neveket adott, megváltoztatta az elbeszélő személyét, és írt.

Ezzel nagyobb távolságot hagy olvasó és szereplői között is, de a téma volt annyira erős, az események annyira borzalmasak, hogy engem így is meg tudott érinteni. Igaz, annyira nem izgultam a szereplőkért, eleve annak a tudata, hogy megírta a naplót, a bizonyítéka annak, hogy nem kerül majd gázkamrába az utolsó fejezetben.

Tetszett benne, hogy nem arra tette a hangsúlyt, milyen borzalmakat kellett túlélni. Auschwitz, haláltábor, elkerülhetetlen a borzalmas emberi tettek és kegyetlenségek említése, de nem azokkal tölti meg a lapokat, ha utál is rájuk. Mindig az van az események mögött, hogyan lehet túlélni őket. Amikor ki kell mennie építkezésre, vagy egyéb kinti munkára minimális felszereléssel, alig ellátva étellel és fagyoskodva, akkor is azt az emléket, erőt keresi magában, amiért feláll és szenved tovább. A felesége, aki a kísérletező orvosok kísérleti nyula, az ő helyzetében is azt igyekszik meglátni, hogy a beteg tüdőjével még így is több esélye van az életre, mintha annyira embertelen körülmények között dolgoztatnál sokkal kevesebb élelemmel.

Mivel az események után íródott, még nem volt a történelemnek, az eltelt időnek átszínezni az eseményeket és áthelyezni a hangsúlyokat. Ezt egy részen éreztem nagyon erősen: amikor az orvosokról ír, akik a kísérleteket végezték az embereken. Van benne egy, akit annyira lényegtelennek tart, egynek a többi közül, hogy nem is nevezi nevén. Ma már nem így állunk eme náci személyéhez: Mengele.

Ha ki kellene választanom, mi ebben a történetben a lényeg: a cselekmény, a környezet vagy a karakterek, komoly gondban lennék. Fontosak az emberek, a tudatuk, amivel küzdenek az életért, de nem egy klasszikus karakterábrázoló szöveg, kellett a távolság az írónak a saját emlékeitől is. Fontos a világ, amiben történtek a dolgok, de nem az a cél, hogy minél alaposabban megismertesse magát a tábort az olvasóval. Fontos, hogy mi történt vele, de nem csak ezek a lényeges elemek. Kicsit mind benne van, miközben egyik sem tisztán. Így képes egy komplex, sok mindenre kiterjedő benyomást átadni, a táborról és a túlélésről.

Nagyon tetszett, hogy az élet üzenete van benne a borzalmak ellenére. Emlékezetes kötet.

de Wind: Auschwitz, végállomás - Mint dokumentumregény: 80% a tények helyett az érzelmeken a hangsúly, az élni akarás a fő.

Szubjektíven: 85% tetszett, hogy az élet van a középpontban. Hiteles, de nem elrettentő.

Drogos, rocksztár mindennapos, függős.

A Mötley Crüe sikerei csúcsán volt. Felkerültek a sikerlisták élére, teltházas koncerteket adtak. Mindent és mindenkit megkaphattak, akit csak akartak. A frontember Nikki Sixx volt, aki a zeneszerzés mellett gitározott is. Ám Nikki olyan életmódot folytatott, ami már-már öngyilkosságnak tűnt. Nem ismert gátat, se nőkben, se drogban. Minden anyaggal lőtte magát, ahova csak tudta. Lefeküdt a legocsmányabb rajongókkal is, akik a közelébe tudtak kerülni. A tartósabb kapcsolatai is csak táplálták a függőségét, ha néha még a barátok is megrémültek, milyen szinten gyilkolja magát a zenész. Amikor kijött rajta a paranoia, az egyik szekrényébe zárta magát és vizionált. Néha maga is megijedt annyira, hogy elvonóra ment, és igyekezett tiszta lenni. De a drog és a kábulat mindig visszacsábította, táncolni még egyet a halállal, nem tudva, megéli-e még a másnapot.

Kamaszként volt egy műsor, amiben azt mutatták be, hogyan élnek a nagyon gazdagok. Minden résznek volt egy témája. Egy maradt meg nagyon bennem: egy drágakövekkel kirakott WC ülőke. Máig nem fér a fejembe, egyesek milyen körülmények között élik az életüket. Többek között ezért érdekesek nekem az ilyen életrajzok: akiknek megvan mindenük, mit is jelent ez a minden?

A Mötley Crüe csak a film miatt jelent bármit is számomra. Egy dalukat sem ismerem, és a filmhez is a szereposztás vonzott. Most pedig megtudtam azt is, hogy a film mögött van lapként egy életrajz, vagy inkább egy szerkesztett napló, amely Nikki Sixx egyik legőrültebb időszakában született meg. Maga a zenész mesélte el, hogy amikor legjobban maga alatt volt, a naplóírásban talált vigaszt.

Élete egy másik szakaszában segítséget kért hozzá, és szerkeszteni kezdték az anyagot. A napló attól válik igazán érdekessé, ahogy a szöveget kiegészítették. Benne vannak a napló részei, de folyamatosan magyarázva és kiegészítve. Megszólaltatnak embereket, akik átélték a történteket, és elmondhatják, ők ugyanezt hogyan élték meg. Ezen felül vannak benne dalrészletek, és egyéb, szöveges anyagok Nikkitől.

Külön ki kell emelni, hogy illusztrált a kötet és a kísérő grafikai anyag is kemény. Egy része fotó, de vannak bőven grafikák. Valami művészi értéket látok benne, de annyira sötétek és betegek is egyben, hogy valósággal sokkoló volt csak nézni is ezeket a képeket. Ha ilyen a drogos pokol, nem is értem, hogy vágyódnak oda emberek és lesznek függők.

Különben nekem ez volt a kötet legnagyobb tanulsága. Nem tudom felfogni, miért kellett ez. Ok, talán a mámor percei alatt száll a drogos, de utána nagyot zuhan és olyan mellékhatások vannak, hogy még saját maga sem bírja elviselni magát. Kifordítja az embert magától, és állati sorba taszítja.

De vissza a nyitógondolatomra. Akinek megvan mindene, mit jelent ez a minden? Nikki esetében a rajongókat, akik mindenre készek voltak érte. Nőket, akiken kedve szerint gázolhatott át. Brutális történetek vannak pl. arról, egy-egy rajongón hogyan ment végig az egész banda. Pénzt, amin annyi drogot vehetett, amit csak akart. Hírnevet, amiért mindent eltussoltak. Tehetett a banda, amit akart, szétverhetett hoteleket is, a menedzsment és a pénz mindent elrendezett. Csak boldogság nem jár a mindennel. Anyagiakban semmi sem hiányzott, mégis egy függő, szerencsétlen, nyomorult volt akkor Nikki Sixx.

Az azonban tagadhatatlan, hogy írni tudott. Nem véletlenül lettek sikeresek, még ezen a naplón keresztül is átjött, milyen erős költői képei vannak. Helyenként csak olvastam a szöveget, és gyötrődtem: lehet valami ennyire mocskos és szép is egyben? Itt lehetett.

Nem egy könnyed olvasmány, botrányos, mocskos, cselekmény kevés, de valami van benne.

Sixx – Gittins: A heroin – naplók - Mint memoár: 70% a szerkesztés gondos, és keretbe helyezi a naplókat – néhol még költői is.

Szubjektíven: 55% tetszett egy-egy szövegrész, a szerkesztés, de a függőség körforgása nem.

A meggyilkolt professzorról kiderül, hogy kváZi felesége volt, aki lassan elhitette a férfival, hogy a kváZi lét egyenlő a halhatatlansággal. A férfi a bárányhimlő kórokozójával dolgozott, és úgy alakította, hogy végezzen minden felnőtt emberrel. A neje ugyanis egy szélsőséges kváZi csoport tagja volt: szerintük minden felnőttel végezni kell, a gyerekeket a kváZi közösség nevelné fel, majd még az öregedés előtt belőlük is kváZi lenne.

A vírus eltűnt a feleséggel együtt, őt kell megtalálni. Miközben követik a nyomokat, egyéb gyilkossági ügyeket is vizsgálnak. Mihail közben a nevelt fiát is bemutatja a társának: Tal 10 év körüli, és ő is kváZi akar lenni, mint a nevelőapja. Mihail szeretné elérni, hogy gondolja meg magát, legyen előbb ember, és élete végén változzon csak át. Gyenyisz lehetne az emberi példa. Csak éppen Gyenyiszt nagyon felkavarja a fiú közelsége.

10 éve, amikor megjelentek a zombik, de még csak a feléledtek, nem a kváZik, menekülni kellett. Ő a pár hónapos kisfiával és a nejével igyekezett biztonságba jutni. Egy ponton összevesztek, merre menjenek tovább. Olga azt vágta a férje fejéhez, hogy megcsalta, Szása nem is tőle van. Majd magára hagyta a férfit, és elvitte a gyereket is. Gyenyisz eljutott az emberekhez, és addig küzdött, amíg olyan csapatba szolgálhatott, amerre a felesége menekült a babával. Ám már nem talál ott senkit. Tal - a Talált gyerekből röviden - pont annyi, mint Szása lenne.

Mihail nem hagyja annyiban a dolgot. DNS tesztet akar, szerinte Tal igazából Szása. Amikor kváZi lett, egy halott nő volt mellette és a baba. Ő mentette ki a babát, nevelte fel. Ott, ahová Olga menekült. Meg is csinálttaja titkon a vizsgálatot. Gyenyisz sokáig nem nézi meg az eredményt. Egy családi barát meséli el neki, Olga szerinte hazudott annak idején. Szerette a férjér, boldogok voltak, miért csalta volna meg? A teszt megerősíti: Tal Szása. Ugyanakkor Gyenyisz megérti, mitől lesz egy feltámadott kváZi. Emberi agyvelőt kell ennie előbb - az emlék megmarad, ezért lesznek a kváZik vegák. Többé semmilyen állati eredetűt nem bírnak lenyelni az emlékek miatt.

A gyereket érdekli is az emberi családja, egyre több időt tölt az apjával. De egyelőre még Mihail lakásában él.

Végül, a szökevény elrabolja Talt. Szabad utat akar a vírussal a gyerekért cserébe. Gyenyisz csapdába csalja, Tal szabad lesz, de azt hiszi, Gyenyisz elárulta őket. Elszalad. A nő harcra készül, és azt is a férfi fejéhez vágja, simán lehet, hogy Tal nem Szása. Mihail is a vírust akarja a saját pártjának, mi lenne jobb manipuláció, mint Szása? Hamisíthatták az eredményt. Gyenyisz végez a nővel, nála a vírus. Az érkező Mihail el akarja venni tőle. Tal megbújva szembesül vele, hogy mennyire keveset számít Mihailnak, és Gyenyisz igazából az, aki szereti. Amikor Mihail magával vinné, megtagadja. Ő Szása, nem Tal. Gyenyisz átadja a vírust, és a gyerekkel hazamennek.

A Halottfelügyelettől áthelyezik az Államfelügyelethez, és a DNS tesztet sem végzik el újra. Gyenyisz úgy döntött, Tal Szása és a fia, ez elég is.

Szerelmes, betegséggel küzdős, elköszönős.

Kate sok mindenen ment keresztül fiatal kora ellenére. Rossz családi háttér, egy beteg testvér, rengeteg feladás. Ám most elkezdi a főiskolát, új helyre költözik – ha így el is kell köszönni legjobb barátjától. Gus helyes, kedves, egyre jobban befutó zenész. A búcsúestén több is történt, mint barátok közt szokás, de abban maradnak, nem teszik tönkre a barátságot egy távkapcsolat miatt. Kate beleveti magát az iskolába, és hamarosan megismerkedik a titokzatos, jóképű Kellerrel. Vonzódnak egymáshoz, egyre közelednek, noha egyikük sem szeretne kapcsolatba bonyolódni. A szívnek azonban nem tudnak parancsolni, és lassan kénytelenek a titkaikat is megosztani a másikkal. Ezzel együtt szembenézni azzal, hogy számukra nincs és nem lehet jövő.

Nem egyszer írtam már, mennyire divatban vannak a halálos beteg és szerelmes történetek. Nem is olyan régen az 1000 csók miatt elmélkedtem ugyanezen. Annak ifjúsági regény volt a kerete, ennek New Adult. De, ha olyan kis különbségeket leszámítunk, hogy az egyikben egyetemre, a másikban középiskolába járnak, szinte megegyezik a kettő.

A regénnyel az is volt az egyik bajom, hogy nincs benne semmi meglepetés. Kiszámítható, hogyan alakul a szereplők kapcsolata és a szerelmük. Amiben más lenne, azon is csak bosszankodni tudtam.

A számomra legszimpatikusabb szereplő Gus volt, aki leginkább csak telefonon van jelen, mert turnézik, de felbukkan fizikailag is egy-egy jelenetben. Rá is igaz, hogy szinte túl jó, hogy igazi legyen, de ő legalább nem olyan elvarázsolt, tökéletes ember, mint Kate és Keller. Ami pedig vele kapcsolatban bosszant: bántóan tökéletes lányregény hős alapanyag. Piszok jól néz ki, tehetséges zenész és énekes, fiatal, aranyszívű. Mégis, azt gondolja, hogy nem elég jó a lánynak, akibe kamaszkora óta szerelmes. Mégis, milyennek kellene még lennie, hogy elég jó legyen? Mindent ki lehet pipálni az álompasi listáról. Jól kiakadtam, amikor előadja, pont a szerelmi vetélytársának, hogy ő nem elég jó.

Keller hibája is, amit túl nagy spoiler lenne elmesélni most, igazából a karaktere jó vonásait erősíti fel. Azt mutatja meg, hogy még annál is jobb ember, mint amilyennek elsőre tűnt.

Kate, aki tulajdonképpen egyik pokoli helyzetből került a másikba egész életében, olyan pozitív személyiség maradt, amilyen a mesében sincs. Ez a baj – ilyen szereplők csak a regények lapjain léteznek. Itt kifejezetten irritált ez a tökéletesség.

A romantikus regények egyik legfurább szerelmi háromszöge is ebben a regényben van. Itt mindenki annyira szeret mindenkit, hogy még a riválisok is jó barátok? És mindenki boldog, ha a másik boldog? Hol marad valami igazi, fájdalmas és megrázó?

Kate betegségének kellene annak lennie, de még azt is idillbe csomagolja a szerző. Azt azért nem mondanám, hogy szép halál van, de annyira el van simítva minden körötte, hogy az is túlságosan szép, hogy igaz legyen. Most komolyan, egy 19 éves ilyen simán képes elfogadni, hogy annyi és elköszön mindenkitől? Mintha direkt minden dráma és feszültség ki lenne innen iktatva, mintha mindennek, még a halálnak is idillinek kellene lennie.

A stílusában is ezt a kettőt keveri a szerző: benne van a hősnője minden pozitív és minden jó életszemlélete. Könnyed, boldog, csajos, már szinte erőszakosan. A halál tragikuma meg annyira fel van nagyítva, hogy az másik irányba túlzás. Pláne, hogy nem maga a halál módja, a szenvedésnek kellene fájnia, hanem simán annak, hogy Kate meghal. Nálam ez pont az ellenkező hatást váltotta ki: még inkább ellökött a szereplőktől.

Annyira szeretnék több pozitívumot találni benne, de egyszerűen nem megy. Túl idilli, és még a halál ellenére is nagyon lánymese.

Holden: Bright Side - Mint romantikus: 40% szépelgő, hiteltelen karakterek, indokolatlan romantikus melodráma.

Szubjektíven: 20% tipikusan olyan, ami irritál. Túl jó emberek, túl nagy dráma, túl nyálas.

Női, fogyókúrás, életet megváltoztatós.

Lizzie kövér kamaszlány, aki még sokkal rosszabbnak látja a külsejét, mint amilyen. Egy helyesebb, de szintén problémás lánnyal barátkozik, aki mellett igyekszik ellesni, hogyan lehet fiúkkal kezdeni és egyre vadabb bulikba mennek bele. Azért Lizzie olyan messze nem hajlandó elmenni, mint a barátnője. Fiatal nőként maga sem hiszi el, amikor a szerelem besétál az életébe – lánykérés, majd házasság is lesz a dologból. Lizzie akár boldog is lehetne, de nem tud szabadulni attól, hogy rondának tartja magát. Komolyan edzeni és diétázni kezd, míg látványos nem lesz az eredmény. Ám a férje is egyre boldogtalanabb: a közös programok helyét önkínzás veszi át, és az egykor kedves neje hideg, elérhetetlen nővé vált. Amikor a férfit elveszti, Lizzie akkor sem képes szabadulni. Van egy ruha, amit mindenáron fel akar venni, bármennyit is kell gyötörnie magát miatta. Ha haza is kell költöznie, ha nem is marad már más neki, mint a fogyás és az elérhetetlen szépség álma.

A divat és az ideálok minden korban jelen voltak. Megvoltak azok a személyek, akikre az emberek hasonlítani akartak. Olyankor, amikor még nem voltak fotók, léteztek festmények, még korábban ideálok. A hírességek mindig is húzták magukkal a tömeget.

Napjainkban annyira erős a megfelelési kényszer, hogy betegségek alakulnak ki miatta. Pszichés, fizikai – mintha önkínzásra ítélnénk magunkat. A reklámok azt sugallják, ha nem vagy olyan, mint a terméket bemutató modell, nem is érsz semmit.

Talán sarkítok, de ez a regény erre épül. Van egy nő, aki akár boldog is lehetne, de erre képtelen. Mert van egy ideája, aminek meg akar felelni, miközben nem veszi észre, hogy a fejével van a gond. Boldog és elégedett akar lenni, aminek az eszközét a külsejében látja. Ha vékonyabb lenne, az emberek jobban kedvelnék. Ha beleférne a kinézett ruhába, elégedett lenne magával és boldog. A szerző elmegy egészen addig, hogy ez a gondolat teljesen eluralkodik a szereplőjén. Rögeszmés lesz – egy sorozatban volt egy képi bemutatása annak, hogyan születnek a rögeszmék és uralkodnak el az elmén. Ott egy tojásból kikelő állattal illusztrálták ezt, de Lizzie és a fogyás is lehetett volna az etalon.

Awad nagyon elkapja, hogy a rögeszmés elvet minden logikát és vakká válik a valóságra. Csak az számít neki, amit beképzelt magának. Lizzie sem veszi észre magát, az élete teljesen a rögeszme körül kezd forogni.

Valahol kifejezetten tragikus is, ahogy az élete teljesen tönkremegy. Ahogy soha, semmi nem elég neki, és elveszít mindent, ami még értékessé tehetné és boldoggá a napjait. A házassága a legjobb példa – ő üldözi el a férjét. Ő az, aki gyökeresen megváltozik. Durva, ahogy eléri a célt, mindenki irigykedik és szépnek látja, csak ő nem magát.

Ez még egy üzenetet át tud adni: a szépség és önbizalom nem kívül kezdődik, hanem belül. Ha saját magaddal vagy rosszban, az tesz tönkre mindent. Bent kell először rendet tenni, hogy aztán lehessen alakulni kívülről is. Lizzie beteg karakter, nagyon ellenszenves is, ahogy teljesen elveszti magát és mindenki mást is.

Mivel Lizzie van a fókuszban, rossz is volt olvasni a regényt, mert egyszerűen nem bírtam elviselni a nőt. Utáltam a döntéseit, a karakterét, az életét. Ami le tudott kötni, amikor egy-egy részre valaki más gondolataiba leshettünk bele. Ahogy kívülről láttuk, milyennek látják mások a nőt, és hogyan mérik fel, milyen változást hozott belül a külső. Ahogy reagálnak rá. De Lizzie már olyan rögeszmés, hogy semmilyen jel nem elég, hogy magához térítse.

A stílusát se szerettem. Nyavalygós, szenvedős. Helyenként nyelvileg is olyan minősíthetetlen, hogy utáltam olvasni.

Az üzenetében van értelmes is, de szenvedés volt olvasni. Utáltam Lizzie-t!

Awad: Antilányregény - Mint női: 30% elkapott egy rögeszmét, azt alaposan bemutatja, de minden más kárára.

Szubjektíven: 10% utáltam a hősnőt, nem tetszett a történet sem, ez nagyon nem volt jó.

Részlet a borítóból.

Mi a regény?

Szerda körül jön róla a poszt :)

Nyomozós, menekülős, összeesküvéses.

Jane folytatja a keresztes hadjáratát: már nem a férje meggyilkolását igyekszik megtorolni, a fiának akar egy biztonságosabb jövőt teremteni, és az áldozatoknak, akik ezután kerülnének a célkeresztbe. A felelősöket és az alapítókat nyomozza le, egy beteges család egyre veszélyesebb tagjait cserkészve be. Közben a szervezet sem pihen: mivel nem sikerül Jane nyomára akadniuk, a fián keresztül akarják csapdába csalni. A legmodernebb technikai eszközöket vetik be, és egyre közelebb jutnak a kisfiúhoz. A védelmezői még időben felismerik a helyzetet, és megkezdik a vésztervet a menekülésre. Közben egy fiatal ikerpár különös fenyegetéssel néz szemközt. Valakik, ismeretlen profik eredtek a nyomukba, és nem értik, mit tettek, hogy futniuk kell az életükért. Mire Sanjay és Tanuja válaszokat kapnak, talán már túl késő.

Koontz neve megint a sikerszerzők között szerepel – a Jane Hawk kötetek nagyon mennek most, szerencsére nálunk is annyira, hogy jöjjenek folyamatosan az új kötetek. Igaz, nekem az Ártatlanság az újabb regényei közül a kedvencem, de Jane kalandjait is szívesen olvasom.

Ez a harmadik rész egyfajta kivonata annak, ami eddig történt. Bár új nyomozás van, új mellékszereplők más szálakon, lényegében a korábban kiderített események egyfajta újrázását kapjuk meg. A mellékszálon látjuk, hogy működik a Hamlet-lista, és milyen tevékenység folyik világszerte titokban. Tulajdonképpen egy példán keresztül levezeti a szerző, amit az előző két részben Jane kinyomozott. Mellette is sok az ismétlés, ami egyrészt jó emlékeztető annak, aki régebben olvasta az előző részeket – segít visszahozni, mik történtek korábban. Ugyanakkor annyira részletesek is, hogy azok is képbe kerülnek, akiknek eddig nem akadt ilyen regény a kezükbe.

Sanjay és Tanuja története tehát a Hamlet-lista átismétlése. Mellette kapjuk Jane újabb pokoljárását és nyomozását. Az összeesküvésben rengeteg benne vannak, és most a nő keresi az alapítókat. A kígyó fejét szeretné levágni. Egy család tagjain halad sorra, az egyre veszélyesebb tagok felé. Miközben átvesszük Jane jellemét és kitartását, a kis részletekben visszameséli a korábbi eseményeket, és megvan a maga izgalma a kihallgatásoknak is.

Talán már kezdem a kelleténél idillikusabbnak megírtnak gondolni a karaktert. Nincs is rossz tulajdonsága! Jane egy HŐS. Mindene megvan, ami azzá teheti: szépség, erő, tehetség, ész és szív. Még a tragédia is ott van az életében, hogy sajnálhassuk és együtt tudjunk érezni vele. Eddig nálam is tökéletesen működött a recept, de már szeretnék valami újat is megtudni róla. Ez a kötet karakterépítés szempontjából filler epizód. Nincs mélyítés, csak az eddig látottak alaposabb megfigyelésére van lehetőségünk.

A harmadik történetszál Jane fia, Travis és védelmezőinek küzdelme. Mivel Jane megfoghatatlan, a fiát veszik célba, és minden eddiginél közelebb jutnak hozzá. Számomra most Travis volt, akinek leginkább drukkoltam. Rá is igaz, hogy túlzottan jónak van ábrázolva, de mivel kevesebbet szerepelt eddig, még nem teltem el a jóságától. Plusz, egy ártatlan gyerek, akivel borzalmakat készülnek tenni – ki ne izgulna, hogy ne essen baja?

A szálak összeérnek, de külön-külön is megállják a helyüket. Mindegyikben pörögnek az események, és ha a korábbiak ismeretében lehet is sejteni pár végkimenetelt, Koontz rutinosan növeli a feszültséget és sikeresen a cselekményben tartott.

Olvasmányos, korrekt thriller is. Elsősorban cselekményközpontú, de egy-egy ponton a karaktereket is igyekszik belülről, mélyebben feltárni az olvasónak. Köznyelv, kellően igényes, itt nem akadtam el a szövegben sem.

Talán megvan a szerző maga zsánere, és visszatérő gonosza is, de adrenalindús e kötete is.

Koontz: A görbe lépcső – Mint thriller: 75% egyes elemei ismétlik a korábbiakat, de izgalmas mellette, és fel is pörög.

Szubjektíven: 79% Jane szimpatikus, nagyon drukkolok Travis miatt, a vízió kellően sötét.