Város megmentésével próbálkozó, értelmes életre törekvő.

Geralt vaják, és ez az, amiben jó és amivel foglalkozni akar. Szörnyeket elpusztítani, embereket megmenteni. Akkor is, ha nem jár érte köszönet, félnek tőle, vagy egyenesen gyűlölik. Ám az idők változnak, és lassan már nincs szörny, ami ellen harcolhatna. Csak járja a vidéket, de munka sehol nem akad. Amibe bevonnák – mint a pénzért verekedés –, nem az ő világa. Még egy halász az, aki mellett leginkább békét talál. A férfi helyzetében ugyanazt érzi meg, mint a sajátjában: aki nem teheti azt, ami a szakmája és szenvedélye, elpusztul. Így rohan segíteni, amikor egy városba hívatják, mert sosem látott szörnyek támadnak az emberekre, és végeztek egy gyermekkel is. Geralt leszámol velük, de sokkal többet érez meg a történetben. Ezek a szörnyek nem a semmiből jöttek – a város vezetője azonban nem kér többet belőle, és elküldené a vajákot.

A Vaják már képregényként is él, és ezt nagyon díjazom bennük, hogy új történeteket mesélnek el. Olyan szörnyvadászatok ezek, amelyeknek jó része Geralt saját sztorija, és nem épülnek a regények átívelő szálára. (Nekem nem hiányzik Ciri meg a prófécia, a sorozat 2. évadára se bírtam rászánni még magam.)

A Sötét emlékek különleges azért, mert egy más jövőt mutat, mint amit a regényekből megismertünk. Ez egy szomorúbb, de emberileg nagyon találó történet lett. Egy idősebb Geralt a hős, aki csak dolgozna, de már nincs mit. A világ megváltozott és a vajákok lassan ki kell, hogy kopjanak belőle szörnyek hiányában. Geralt azonban folyton reménykedik és azt akarja csinálni, amiben jó. Nem adja fel, nem keres mást, vaják életet folytat. Van abban valami egyszerre tragikus és nemes, ahogy kitart és remél, miközben a világ megváltozott körötte. Kövezzetek meg, de eszembe jutott a Toldi halála is. Egy nagy harcos, akiben még erő is lenne, de ez már nem az ő világa.

Nagyon elgondolkodtatott azon, hogy az embert mi tartja életben. Itt nagyon azt látjuk, több képben is megjelenik, hogy ha az embertől elveszik azt, ami őt azzá teszi, aki, akkor nem marad más, csak a lassú haldoklás vagy a gyors a pusztulás. A másik mélyebb gondolata az önbecsapásé. Az embernek megvannak az illúziói, és senki nem szereti, ha azokat elveszik tőle. Inkább élünk hazugságban és elégedetten, minthogy annak lássuk a dolgokat, amik.

De ez Vaják-történet. Van szörny, van csavar a történetben és ugyanezeket a kérdéseket feszegeti az is. De azért hullanak a szörnyek, folyik a vér és Geralt harcol is. Így az akció igény is ki van elégítve, bár ebben a történetben nem az volt, ami megfogott.

Jó lett az is, ahogy megmutatja, hogy Geralt nem csak egy harcos. Persze, akinek van esze, nem áll ki vele kardpárbajra, de sokkal több ő, mint egy szörnyvadász. Itt nyomoz is. Nagyon könnyű lenne úgy, ha csak végezne az eléje kerülő ködszörnyekkel, ahogy várják tőle. Ő azonban elbeszélget az emberekkel, kutakodik, és nem éri be a kényelmessel. Kinyomozza, mi folyik itt igazán.

Milyen a külcsín? Számomra felemás élmény. Vannak nagyon eltalált képei és hatásos rajzai. Pl. azt nagyon elkapta a rajzoló, hogy mit lehet kihozni a vajákok természetellenes színű szeméből. A város, a belső terek is tetszettek. Az emberek között akad ilyen is, olyan is. De összességében az arcok, amelyekkel a legtöbb bajom volt. Geralt és Woarthe rendben voltak, a többiek már fele annyira se tetszettek. Olyan… szögletesek?

Szerencsére a történet, az a fájdalmas színezet nekem nagyon eladta.

Sztybor: Sötét emlékek – Mint képregény: 90% meglepően tartalmas. Van benne akció, nyomozás, de szív is.

Szubjektíven: 85% némelyik rajz nem nagyon tetszett, de a sztorit át tudtam érzeni.

Odakint van a világ, nem sorozatokban vagy filmeken. Ha más életet akarsz, nem várhatod el, hogy találják ki helyetted, mire vágysz…

Ha az embernek semmije sincs, úgy tesz, mintha minden az övé lenne.

Modern mesés, vetélkedős, szerelmes.

Horváth Dénes, a barátainak Dini. Árva, akit a nénikéje és a nagyapja fogadott be. Egy fiú, aki az iskola mellett is dolgozik, vagy lop, hogy valahogy megélje a holnapot. Éppen egy vidámparkban oszt szórólapot, amikor toboroznak egy látványos vetélkedő új évadába. Szabadulószobákból kell kijutni, minél előbb. A nyertes visz havi egy milliót egy éven át és szereplési lehetőséget a tévében a producer sztár leányával, Jázminnal. Dinit egyik sem érdekli – viszont, a tömegben felfigyel egy lányra. Julcsi nem csak jól néz ki, de érdekes, bátor és titokzatos is. Miatta próbál Dini is a stábba jutni: azt a lányt érdemes megkeresni. Még arra is módot talál, hogy a műsorba bejusson és versenyezzen. Csak éppen Julcsi nem létezik – Dini kénytelen rádöbbenni, hogy Julcsi Jázmin álarca, amivel próbál az emberek közé vegyülni. Vajon vele is csak játszott a lány?

Megvan az idei év első nagy meglepetése. Róbert Katalintól már olvastam, és eddig nem győzött meg. Nálam a futottak még kategória volt. Ebben a történetben viszont tetszett, hogy meseadaptáció, azokat szeretem. De még így is meglepett, mennyire elkapta Róbert Katalin az eredeti szellemiségét, csak mai korba helyezve.

Ez is lesz az első, amit hangsúlyozottan kiemelek. Több szempontból is nagyon felismerhető a történetben Disney Aladdinja, és ezeket mind szerettem. A legkönnyebbem megfejthető, a nevek. Korrekten ki lett találva, hogyan lehet magyarosítani. Jázmin maradhatott, Dénes beceneveként a Dini összecseng az AladDIN végével. Dzsini, vagyis Gábor, akit csak a kezdőbetűje angolos ejtésével Dzsi-nek szólítanak. Jafar, aki itt Sáfár. Abigél, aki becézve lett Abu – ok, ez azért már némileg erőltetett, de elsőre hallásra jót mosolyogtam rajta. Azért akadnak ennél eredetibb és kifejezetten frappáns ötletek is: a kedvencem talán az, ami Jágó regénybéli verziója lett. Az telitalálat.

A második, hogy teljes szituációk és még párbeszédek is vissza tudtak köszönni ebben a sztoriban. A bízol bennem, vagy megvan a varászszőnyegen repülés regénybeli verziója is. Kifejezetten szórakoztatónak találtam, hogy melyik jelenet itt miképpen fog megjelenni. Mert megvan minden, csak adaptálva. Így hiába tudtam mi jön, az, hogy hogyan fog jönni, izgalmassá tette és nagyon a történetben tartott.

A harmadik, még a szerkezet is. A fejezetek címei a Disney mese dalainak címei lettek. Ha eltekintek attól, hogy ez aranyos ötlet, azért ebbe már bele tudok kötni. Nem mindig sikerült a címhez és a dal világához hozzáilleszteni a fejezetet. Talán ez már kicsit sok volt az utalásokból a mesére.

Ahogy a Disney, Róbert Katalin szereplői is könnyen megszerethetőek. Könnyű együttérezni a lánnyal, aki önmaga szeretne lenni és a saját álmait megvalósítani. Vagy a fiúval, aki többre lenne képes, de olyan körülmények közé született, hogy minden csak nyomja lefelé. Valahol még Sáfár alakját is meg tudom érteni – ő nagyon korunk gyermeke, és egy reálisabb regényben szerintem ő nyerne. Attól még nem kell vele együttérezni és drukkolni neki, ő a regény gonosza, de ilyen egy sikerember. Tudom, cinikus vagyok, és ez mese, de akkor is.

Minden jósága ellenére, azért van, amit nem szerettem vagy hiányoltam a könyvben. Ami kevés volt nekem, maga a verseny. Mondjuk, el tudom hinni, hogy szabadulószobákat nehéz lehet jól megírni, de mélyebben is érdekelt volna, mégis milyen feladatok vártak ott a játékosokra. A másik, Borcsa története. Vagyis, Jázmin anyjának szála. Ezen érezni legjobban, hogy saját ötlet és nincs mögötte Disney alap. Ki is lóg a sztoriból, és ha meg is magyarázza pár szereplő helyzetét, indítékát, akkor is erőltetettnek éreztem.

De ezek nem vonnak le abból, mennyire jó szórakozás volt számomra a regény. Rengeteg mese adaptáció születik, és ez kifejezetten ütős lett. Sajnálom is valahol, hogy magyar regény. Ha amerikai lenne, remek kis film is készülhetne belőle.

Róbert: Halld a szív szavát – Mint YA romantikus: 85% korrekt átirata az Aladdinnak, csak egy-egy megoldása kevésnek tűnik (mint a szabadulószobák).

Szubjektíven: 95% bár a szerelmi szál mese habbal, a történet szórakoztató és imádtam, ahogy összerímel a Disney mesével.

Az, aki képes igazán egyedül lenni, összezárva a saját gondolataival-erősebb bárkinél. Az készen áll. Jöhet bármi.

Eltűnt rokon után nyomozó, kísértetházas, sorozatgyilkosos.

Viv ki akar szabadulni az életéből, ehhez azonban pénzre van szüksége. Jobb híján egy motelbe áll be éjszakai recepciósnak, de nagyon hamar rájön, hogy valami itt nem stimmel. Kísérteteket lát és egyre biztosabb abban, hogy a környéken eltűnt lányok gyilkosa is a vendégek között van. Nyomozni kezd, bár tudja, hogy az élete a tét. 35 évvel később Carly is válaszúton áll. A lány nem szereti az egyetemi szakját, az életét is unja. Viszont, szenvedélyesen rajong a bűnügyekért. A családban is akad egy: a nagynénje, Viv eltűnt 35 évvel korábban. Carly elérkezettnek látja az időt, hogy Viv nyomába eredjen. Megint szabad az Alkony Motelben az éjszakai recepciós állás, amelyet a nénikéje is elvállalt. Carly hamarosan maga is szellemeket lát, és kezd rájönni, mivel foglalkozott itt Viv. Neki társa is akad a nyomozásban: Nick, a motel egyik lakója, akinek az apja itt mészárolta le a családját és Nick is alig maradt életben. Itt laknak az ő kísértetei is.

Vannak regények, amelyek menet közben váltanak zsánert. Mondjuk, romantikus szappannak tűnik, aztán hirtelen egy thrillerben találjuk magunk, mert a fehér lovas herceg inkább szörnyeteg. Simone St. James kötete is valami hasonlót játszik meg: nagyon ügyesen keveri a különféle zsánerek elemeit.

Kettő van, ami leginkább igaz rá. Az egyik a horror. Természetfeletti elemeket használ, szinte már úgy, hogy paranormális legyen tőle a kötet. A motelt szellemek kísértik és mindenkinek megvan a maga történetei. Viv és Carly is érzékeny ezekre, Nick meg egyenesen főszereplője az egyik történetnek. A poén az, hogy mégsem a kísértetek azok, amelyek miatt igazán horror tud lenni a sztori. Mert nem a szellemek azok, akik a nagy borzalmat elhozzák.

Hiszen ez egy sorozatgyilkosos thriller is, és mindkét nő majd a gyilkos nyomába ered. Az, ami evilágian rossz, számomra sokkal ijesztőbb volt, mint a nyughatatlan lelkek, akik a motelben – írnám, hogy élnek, de azt pont nem.

Élvezetes, ahogy a két idősík elkezd összejátszani. Lineárisan haladunk előre Viv és Carly nyomozásában is, amiben szinte poén, hogy Carly azt nyomozza, hogy mit csinált Viv – amit mi a másik fejezetekben jelen időben olvashatunk. Így össze is tudnak érni a szálak, hogy a két idővonal összetalálkozzon egy látványos zárlatra. Minden körbeér: a múlt bűnei magyarázzák a jelen dolgait, és a tiszta lapért mindent fel kell fedni.

A zavaros rész most jön. Igazság szerint mindkét nő korrekten meg van írva. A kotnyeles, helyes Viv, akinek belső kényszere van az igazság felderítésére. Amikor retteg is, akkor is visszamegy, és nem tudja annyiban hagyni a dolgokat. Ő az élettel telibb, a vidámabb – a helyes szomszéd lány, aki egy bűnügybe csöppen. Carly sötétebb és mondhatni szomorúbb alak, be is lengi valami baljós légkör. Kedves, intelligens, és ő is szeret kutakodni. Csak valahogy – kevésbé vagány, mint Viv? Nem is értem, hogy miért nem tudtam egyik nőt sem igazán megkedvelni. Semmi oka nincs, egyszerűen nem lettek szimpatikusak. Jellemző módon kivel tudtam azonosulni? Nickkel, aki birkózik a múltja démonaival. Az izgalmasabb számomra, hogy mindenki a rosszfiút látja benne, volt is egy kemény korszaka az apja ámokfutása után, de mára egy útját kereső, rendes ember, ha ezt sokan még nem is látják meg benne. Különben ő Carly szerelmi szála, így van kis romantika benne, de szerencsére csak nagyon kis adagban. Ez nem szerelmi történet.

Van csavar, van megoldás, minden szépen el van varrva. Van húzása a történetnek és élvezetesen is van megírva. Filmszerű cselekmény, éppen annyira nyitott fejezetvégek, hogy vigyenek át a másik fejezetbe. Az, ahogy a természetfeletti és evilági összejátszik, különösen tetszett benne.

Tetszett is ez a regény, és mégis. Valahogy a kedvencem mégsem lett, az a plusz, amire rá tudtam volna kattanni, azt nem találtam meg benne.

St. James: Alkony Motel – Mint thriller: 85% ügyesen keveri az idősíkokat és a zsánereket: kicsit szellemes horror, kicsit sorozatgyilkos utáni nyomozás.

Szubjektíven: 75% tetszett, hogy úgy használja a paranormális elemeket, hogy nem az a lényeg. De valamit azért hiányoltam.

Köztünk élnek a szörnyetegek. Pont olyanok, mint te vagy én. Csakhogy belőlük kiveszett az emberi faj alapvető tulajdonsága: a lelkiismeret.

– Hát nem igazán „magas, sötét hajú és jóképű.”
– Nem annyira.
– De tudod, hogy a szerelem néha milyen vak.
– Na de ennyire?

– Túl kevés ebben a világban a jóság – mondom csendesen.
– Dehogyis! Több a jó, mint a rossz. Csak legyen hozzá szemünk. És ha rátalálunk, nem szabad elereszteni.

Előkerül Mary naplója, vele egy indíték:

Sorozatgyilkosos, ártatlan lányt kihasználó, rendőrös.

Hónapok teltek el a közös nyomozásuk óta, és Kate még mindig nem tudja, hányadán állnak egymással Johnnal. Valami határozottan van közöttük, de nagy a távolság és mindketten túl nagy terheket is cipelnek. Egy amish tanyán azonban olyan szörnyűség történik, hogy bármi is legyen a civil életükben, a nőnek szüksége lesz a férfi szakértelmére. Egy egész családot mészároltak le, különös kegyetlenséggel. Ahogy az áldozatokat megvizsgálják, az is kiderül, hogy a 15 éves Mary nevű kamasz terhes is volt. Kate mindenkinél jobban tudja, ez a közösség mennyire képes titkot tartani, de most rá kell jönnie a lány rejtette szörnyűségekre, hogy igazságot szolgáltathasson neki. Miközben egy egyre sötétebb és undorítóbb ügy kezd körvonalazódni, Kate újfent kénytelen a saját démonjaival is hadakozni.

Ma valahogy szomorúnak érzem, hogy nem egy Kate Burkholder nyomozáson rágtam át magam, csak éppen a sorozatnak az újabb részein – és rá kell jönnöm, hogy ez a sorozat egykor sokkal többet tudott, mint ami az új részekben van benne.

A második a sorban, a Könyörgés is egy olyan történet, ami sokkal rémségesebb és jobban kidolgozott, mint a későbbi ügyek. Itt még meg tud ütni azzal a szerző, hogy ilyen borzalmakra is képesek egymással az emberek. Nem csak azért, mert a rendőrök egy idő után azt mondják, hogy láttak már rosszabbat is – tényleg ezek voltak a rosszabbak.

Itt már mélyen az amish világban van beágyazva a bűntény, nem csak közvetve szerepel benne a közösség. Egy amish családot végeztek ki, és amiért áldozatok lettek, az mélyen fakad az életmódjukból. Most talán a kritikus hang az erősebb: Kate mélyen együttérez az áldozatokkal, de pontosan látja azt is, hogy Mary azért jutott ide, azért lehettek ezek a körülmények, mert hagyományos amish nevelést kapott. A világtól való majdnem teljes elzárás, ahogy a kiátkozástól való félelem miatt inkább tűr, minthogy megvédje magát. Ahogy a szexuális nevelés hiánya kihasználható áldozattá tette. Valóban rémséges történet bontakozik ki: az csak a jéghegy csúcsa, hogy mit tettek a családdal, de előtte Mary már hónapok óta komoly bűncselekmény áldozata volt.

A nyomozás, ahogy egy krimiben kell, halad előre. Nyomokat és törvényszéki bizonyítékokat követnek, nagyon sok emberrel beszélnek és Kate a bennfentes tudása miatt sok olyasmire is ráérez, amit más nem tudna megtenni a helyében. Kiváló példa, ahogy meggyőz egy amish családot, hogy segítsenek a nyomozásban – ha nyers akarok lenni, ráveszi őket, hogy a gyilkos elfogása érdekében legyenek csalik. (Legalábbis a látszat ez lesz.) Dinamikus, izgalmas, ahogy egyre több minden kiderül és szakaszai vannak a megoldásnak. Az különösen tetszett, hogy Kate addig képtelen elengedni az ügyet, amíg valóban minden pontra fel nem került a pont.

Mellette nagyon személyes is tud lenni, mert Kate kénytelen megint a saját legnagyobb félelmével és rémálmával szembenézni. Sok mindenben hasonlít az eset a saját eltitkolt történetére, és ez feltépi a sebeket. John Tomasetti így most nem csak a nyomozói eszével kell mellé, a férfi lesz az, aki érzelmileg is ott van neki és egyben tartja. Bírom, ahogy alakul a kapcsolat dinamikája – ahogy erősítik egymást, és aki éppen rosszabbul van, az számíthat a másikra. Ez egy olyan szerelmi történet, amibe Castillo kevés romantikát tett bele, de olyan mélyen össze tudnak tartozni a szereplők, hogy eszembe sincs azt mondani, ez nem igazi.

Érdekes, kellően szövevényes, személyes dráma is. Határozottan tetszett.

Castillo: Könyörgés – Mint krimi: 95% a nyomozás logikusan és jól felépített, van fordulat és izgalom, dráma is.

Szubjektíven: 90% szeretem, ahogy John és Kate kapcsolata épül, borzongató az eset is.

Ki akarna átláthatóságot varázslat helyett? Ki akarna prózát poézis helyett? Húzd el a függönyt, és mi marad? Egy szerény képességű és képzelőtehetségű, egyszerű fiatal nő. De csomagold be ezekbe a jelmezekbe, kend fel olajjal, és csiribí-csiribá, mi lesz belőle? Istennő!

Edinburgh hercege mindössze három hónap alatt vesztette el fiatal élete három nagy becsben tartott elemét – a tengerészeti karrierjét, családi otthonát és családnevét. Az ilyesmi nem segíti elő egy férj boldogságát.

Történelmi, életutat és egy korszakot bemutató.

A II. VH győzelemmel zárult, Anglia több fronton is helyt állt a királyi családdal egyetemben. Túlélték Edward lemondását és Bertie, aki György néven lett király, a dadogását leküzdve vezette át az országot a háborún. Lánya, Erzsébet pedig készen állt egy új fejezetre. Rég szerelem kötötte a görög herceghez, Fülöphöz, aki szintén Viktória királynő egyik leszármazottja volt. Kompromisszumokat kellett kötni, de a frigy létrejöhetett és egy ország ünnepelte a fiatal párt. A felhőtlen boldogságra nem sok idejük maradt: a király rég beteg volt, és hamarosan a lányának királynővé kellett válnia. Kezelnie kellett a legendás vezető, Winston Churchill távozását. A család neve körüli vitákat. Vagy a húga szerelmi életét, aki egy elvált férfival akarta összekötni az életét.

Az utóbbi évek egyik legnagyobb sorozatsikere az angol királyi családot bemutató The Crown – A korona volt. Történelmi drámaként építkezik a megtörtént eseményekből, miközben szórakoztató műsor is, így vannak csúsztatások és módosítások is benne. Magam is azok közé tartozom, akik szívesen utána is néznek a neten, hogy mennyire látom azt, ami történt.

Ennek a könyvnek az a koncepciója, hogy a nyers igazságot mutassa be, és elválassza egymástól a megtörtént eseményeket és a sorozat kitalált részeit. Teszi mindezt úgy, hogy II. Erzsébet életének krónikáját adja a vizsgált időszakban, megvilágítva a kor arisztokráciájának szokásait, Anglia akkori helyzetét, megismertetve a történelem fontos szereplőit – vagy éppen azokat az embereket, akik segítettek az illúziót fenntartani.

Nem is fogok a sorozatról több szót ejteni – csak egy megjegyzést tennék még. Nálam kisiklott a koncepció. Azt kellene belőle leszűrni, hogy a tények és a sorozat nagyon nem egy. Ehhez képest olyan aprónak érzem a csúsztatásokat, hogy inkább azt az érzetet erősítette fel bennem, hogy sokkal reálisabb és igazabb a sorozat, mint gondoltam. Természetesen azt nem lehet tudni, mit gondoltak és egymás között mit beszéltek ezek a személyek, kritikával kell szemlélni a jellemrajzokat, de különben nagyon figyeltek a részletekre. Mi a legnagyobb csúsztatás? Hogy egy fotót nem a híres fényképész, hanem a család egy barátja készített? Hogy Fülöp nem a Buckingham palotában, hanem hagyományos, bürokratikus úton mondott le a görög állampolgárságáról, hogy angol nemes és a trónörökös férje lehessen? Olyan kis részeleteknek tűnnek ezek a nagy egészhez képest.

A történetet lineárisan mondják el, és ahhoz képest, hogy történász munkája, nagyon közvetlen és regényszerű a hangja is. Kellemes olvasni, élvezetes, nyoma sincs benne a krónikák szárazságának. Még Lacey humora is átjön belőle, nem egyszer mosolyogtam jót a sorok közé beszúrt kritikán vagy éppen egy-egy érdekes összefüggésen. (Pl. az anglikán egyház merevsége a válással kapcsolatban, noha azért született meg az egyház, mert VIII. Henrik válni akart Aragóniai Katalintól.)

Nagyobb keretet biztosít az eseményeknek, mindent összefüggésekkel együtt vizsgál. A történelembe is illeszti az eseményeket, és egy korszakot is megragad, miközben azt is feltárja, hogy mi miből következett, mi mivel van kapcsolatban.

Roppant informatív a kötet, még az is belefért, hogy egy-egy témához kapcsolódóan kisebb témákat is feltárjon és bemutassa a fontos személyiségeket. Csak egy példa: a koronázás kapcsán meséli el és mutatja be David herceget és nejét, Wallis Simpsont, kiemelve, hogy milyen volt a férfi kapcsolata még a kislány Elizabeth-tel és hogy vezetett a lemondása oda, hogy az öccse lányából királynő lett. Majd az érsek, a királyi család fotósa is portrét kap, hogy egy belső cikk szólhasson végül a koronázás megörökítéséről fotókon. Mindez kisebb-nagyobb cikkeken a szöveg törzsén belül, mondhatni a részeként, de elválasztva tőle. Még szerettem is ezt a koncepciót, egy kivétellel. Nem figyeltek az értelmes beékelésre. Roppantul tudott irritálni, amikor egy mondat még be se fejeződött, de már jött is egy több oldalas cikk mondjuk a királynő ruháiról. Annak vége, és akkor kapom meg a megkezdett mondat végét. Egy témával odébb, más oldalak elolvasása után elég volt visszaidézni, mégis milyen mondat és gondolat szakadt korábban félve.

A külcsín viszont újfent dicséretet érdemel. Rengeteg a fotó a kötetben, és nem csak a sorozatból kiemelt képek. A valódi fotók is itt vannak, a már mondhatni történelmi dokumentumok. Nyugodtan össze lehet nézni, még vizuálisan is mennyire törekedtek a hitelességre – arról nem is beszélve, hogy csak lapozni is élmény a kiadványt.

A sorozattól függetlenül is nagyon igényes és informatív kötet, én még biztosan fogom lapozgatni, és remélem, hogy nem ez lesz az egyetlen Korona-kötet, ami magyarul megjelent.

Lacey: A korona – Mint ismeretterjesztő: 90% szép kivitelű, tartalmas kötet, egy jópofa koncepcióval.

Szubjektíven: 85% jó volt forgatni is, a képek és történetek is tetszettek, csak a beékelések nem. Mondat közben is megszakítás?