Minden napra egy könyv

Minden napra egy könyv

Lacey: A korona

1947-1955

2022. január 25. - BBerni86

Történelmi, életutat és egy korszakot bemutató.

A II. VH győzelemmel zárult, Anglia több fronton is helyt állt a királyi családdal egyetemben. Túlélték Edward lemondását és Bertie, aki György néven lett király, a dadogását leküzdve vezette át az országot a háborún. Lánya, Erzsébet pedig készen állt egy új fejezetre. Rég szerelem kötötte a görög herceghez, Fülöphöz, aki szinténa_korona.jpg Viktória királynő egyik leszármazottja volt. Kompromisszumokat kellett kötni, de a frigy létrejöhetett és egy ország ünnepelte a fiatal párt. A felhőtlen boldogságra nem sok idejük maradt: a király rég beteg volt, és hamarosan a lányának királynővé kellett válnia. Kezelnie kellett a legendás vezető, Winston Churchill távozását. A család neve körüli vitákat. Vagy a húga szerelmi életét, aki egy elvált férfival akarta összekötni az életét.

Az utóbbi évek egyik legnagyobb sorozatsikere az angol királyi családot bemutató The Crown – A korona volt. Történelmi drámaként építkezik a megtörtént eseményekből, miközben szórakoztató műsor is, így vannak csúsztatások és módosítások is benne. Magam is azok közé tartozom, akik szívesen utána is néznek a neten, hogy mennyire látom azt, ami történt.

Ennek a könyvnek az a koncepciója, hogy a nyers igazságot mutassa be, és elválassza egymástól a megtörtént eseményeket és a sorozat kitalált részeit. Teszi mindezt úgy, hogy II. Erzsébet életének krónikáját adja a vizsgált időszakban, megvilágítva a kor arisztokráciájának szokásait, Anglia akkori helyzetét, megismertetve a történelem fontos szereplőit – vagy éppen azokat az embereket, akik segítettek az illúziót fenntartani.

Nem is fogok a sorozatról több szót ejteni – csak egy megjegyzést tennék még. Nálam kisiklott a koncepció. Azt kellene belőle leszűrni, hogy a tények és a sorozat nagyon nem egy. Ehhez képest olyan aprónak érzem a csúsztatásokat, hogy inkább azt az érzetet erősítette fel bennem, hogy sokkal reálisabb és igazabb a sorozat, mint gondoltam. Természetesen azt nem lehet tudni, mit gondoltak és egymás között mit beszéltek ezek a személyek, kritikával kell szemlélni a jellemrajzokat, de különben nagyon figyeltek a részletekre. Mi a legnagyobb csúsztatás? Hogy egy fotót nem a híres fényképész, hanem a család egy barátja készített? Hogy Fülöp nem a Buckingham palotában, hanem hagyományos, bürokratikus úton mondott le a görög állampolgárságáról, hogy angol nemes és a trónörökös férje lehessen? Olyan kis részeleteknek tűnnek ezek a nagy egészhez képest.

A történetet lineárisan mondják el, és ahhoz képest, hogy történász munkája, nagyon közvetlen és regényszerű a hangja is. Kellemes olvasni, élvezetes, nyoma sincs benne a krónikák szárazságának. Még Lacey humora is átjön belőle, nem egyszer mosolyogtam jót a sorok közé beszúrt kritikán vagy éppen egy-egy érdekes összefüggésen. (Pl. az anglikán egyház merevsége a válással kapcsolatban, noha azért született meg az egyház, mert VIII. Henrik válni akart Aragóniai Katalintól.)

Nagyobb keretet biztosít az eseményeknek, mindent összefüggésekkel együtt vizsgál. A történelembe is illeszti az eseményeket, és egy korszakot is megragad, miközben azt is feltárja, hogy mi miből következett, mi mivel van kapcsolatban.

Roppant informatív a kötet, még az is belefért, hogy egy-egy témához kapcsolódóan kisebb témákat is feltárjon és bemutassa a fontos személyiségeket. Csak egy példa: a koronázás kapcsán meséli el és mutatja be David herceget és nejét, Wallis Simpsont, kiemelve, hogy milyen volt a férfi kapcsolata még a kislány Elizabeth-tel és hogy vezetett a lemondása oda, hogy az öccse lányából királynő lett. Majd az érsek, a királyi család fotósa is portrét kap, hogy egy belső cikk szólhasson végül a koronázás megörökítéséről fotókon. Mindez kisebb-nagyobb cikkeken a szöveg törzsén belül, mondhatni a részeként, de elválasztva tőle. Még szerettem is ezt a koncepciót, egy kivétellel. Nem figyeltek az értelmes beékelésre. Roppantul tudott irritálni, amikor egy mondat még be se fejeződött, de már jött is egy több oldalas cikk mondjuk a királynő ruháiról. Annak vége, és akkor kapom meg a megkezdett mondat végét. Egy témával odébb, más oldalak elolvasása után elég volt visszaidézni, mégis milyen mondat és gondolat szakadt korábban félve.

A külcsín viszont újfent dicséretet érdemel. Rengeteg a fotó a kötetben, és nem csak a sorozatból kiemelt képek. A valódi fotók is itt vannak, a már mondhatni történelmi dokumentumok. Nyugodtan össze lehet nézni, még vizuálisan is mennyire törekedtek a hitelességre – arról nem is beszélve, hogy csak lapozni is élmény a kiadványt.

A sorozattól függetlenül is nagyon igényes és informatív kötet, én még biztosan fogom lapozgatni, és remélem, hogy nem ez lesz az egyetlen Korona-kötet, ami magyarul megjelent.

 

Lacey: A korona – Mint ismeretterjesztő: 90% szép kivitelű, tartalmas kötet, egy jópofa koncepcióval.

Szubjektíven: 85% jó volt forgatni is, a képek és történetek is tetszettek, csak a beékelések nem. Mondat közben is megszakítás?

A bejegyzés trackback címe:

https://regenyvilag.blog.hu/api/trackback/id/tr3816800950

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása