Fülszöveg: 
A Horizont Fényéről rengeteg legenda és történet kering a galaxisban. Tény, hogy a hajónak a Siphres-deltoidban veszett nyoma, éppen egy hatalmas zsákmány megszerzését követően, nagyjából száz standard évvel ezelőtt. Néhány éve, amikor három hajó is azzal tért vissza a deltoidból, hogy látták a kísértethajót, kalandorok százai vetették magukat a kincs után. A legtöbbjüknek ugyanúgy nyoma veszett, mint Lin Ku-Chuei hajójának, aki pedig visszatért, sosem merészkedett többé a deltoid közelébe. Ekkor terjedt el a legenda, miszerint a hajó kísértetté vált legénysége védelmezi a kincset…
Krammer parancsnok négy egybekapcsolt városhajóval érkezik a Vellax-rendszer negyedik bolygójához, az Édenhez, több mint négyszázezer telepessel a fedélzeten, hat hét alatt hagyva maga mögött a harminchét millió fényévnyi távolságot. Bár eleddig az emberiség még nem bukkant értelmes, idegen intelligencia nyomára, az az azonosítatlan űrobjektum, amit bolygókörüli pályán talál, nem téríti el szándékától Krammert. De az a baljós üzenet, ami az Édenen várja…
Szerintem:
Azt hiszem, kezdem látni, milyenek általánosan a Cherubion sci-fi antológiái. Talán ilyen kis számú olvasás nem is kellene ilyeneket összefognom, de annyira egyforma elemeket találok, hogy nem bírom megállni.
Ami igaz a Fény a horizonton esetében is:
Fülszöveg: 
Fülszöveg: 
Fülszöveg: 
Fülszöveg: 
Fülszöveg: