Minden napra egy könyv

Minden napra egy könyv

Runyan: Az éjszakai égbolt lányai

2024. augusztus 23. - BBerni86

az_ejszakai_egbolt.jpgFülszöveg: 

Amikor Kátya gyermekként először vehet szemügyre egy repülőt, a gép azonnal felkelti a kíváncsiságát. Néhány évvel később már biztosan tudja: szárnyakat szerez magának, és ha nem is az első, de a kevés női pilóta egyike lesz, akik a levegőből erősítik a Szovjetunió nácik ellen küzdő csapatait. Kemény harc vár rá, mire megvalósítja álmát – nemcsak a hideggel, az éhezéssel, a háború gyötrelmeivel kell szembenéznie, de tanárai, feljebbvalói és katonatársai nőkkel szembeni előítéletei is nehezítik a dolgát. Egy csapatnyi nőtársával együtt azonban olyan sikereket érnek el, hogy kiérdemlik a németektől az „Éjszakai boszorkányok” gúnynevet. Jekatyerina pedig megállíthatatlan, még a szerelem sem tarthatja vissza attól, hogy a végső győzelemig segítse hazáját.

Szerintem: 

Fura, a könyv milyen olvasmányélményeket hozott vissza. Ugyan olvastam, hogy Runyan Kate Quinn-nel kutatta együtt a témát, és A vadásznőben jelennek még meg az orosz pilótanők, nekem nem A vadásznő rémlett fel a lelki szemeim előtt. Sokkal közelebb éreztem

Tovább

Noah: Bűnben születtem

Fülszöveg: bunben_szulettem.jpg

Trevor Noah valószínűtlen úton-módon jutott el a dél-afrikai apartheidből a The Daily Show asztala mögé, és már a születése is bűncselekménynek minősül: fehér svájci apa és fekete xhosza anya gyermekeként jött világra egy olyan időszakban, amikor öt év börtönbüntetéssel sújthatták az ilyen családokat. Szülei vétségének élő bizonyítékaként első éveit zárt ajtók mögött töltötte, mert anyja szélsőséges és nemegyszer abszurd mértékben rejtegette a kormányzat elől, amely egyik pillanatról a másikra elvehette volna tőle. Dél-Afrika fehér zsarnoksága alól felszabadulva pedig Trevor és édesanyja nekivágott a nagy kalandnak, hogy nyíltan, szabadon, a több évszázados viszontagságokon felülkerekedve megragadják új lehetőségeiket.

Szerintem: 

Trevor Noah humorista memoárja nem egy klasszikus önéletrajz. Az meg is lepett, hogy

Tovább

Berry: Madárkalitka könyvtár

madarkalitka_konyvtar.jpgFülszöveg: 

A kalandor és növényvadász Emily Blackwood megbízást fogad el a különc Heinrich Vogeltől, aki egykor egzotikus állatokkal kereskedett Manhattan szívében lévő üzletében, most pedig hátborzongató gyűjteményével egy elszigetelt, ódon skót kastélyban él.
Emily egy rég eltűnt kincs nyomába ered, ám a kincs helyett Hester Vogel naplójának elrejtett lapjaira bukkan, melyeknek a sorai között titkos nyomok bújnak meg, akár egy rejtvény darabkái.
Hester naplója egy régi, ütött-kopott könyvhöz vezeti Emilyt, s ezzel kezdetét veszi egy egészen másfajta, izgalmakkal, fordulatokkal teli kincsvadászat. A nyomok veszélyes ösvényre terelik a lányt, arra kényszerítve, hogy szembenézzen élete legsötétebb titkával is…

Szerintem: 

Megvannak azok az elemek, amelyek jelenléte taszítani kezd egy történetben. A Madárkalitka könyvtár 2 ilyet is hozott, így küzdelmes is volt elolvasni.

A történet különben történet a történetben. A jelen síkjában a

Tovább

Gier: Nefelejcs

Ami a fényben nem látható

Fülszöveg: nefelejcs.jpg

A fiú menő, okos és népszerű. A lány a gyűlölt szomszéd család tagja, kedveli a fantasytörténeteket, és alapvetően nem a fiú esete. De amikor Quinnt egy éjjel félelmetes lények veszik üldözőbe, és súlyosan meg is sérül, olyan dolgokat fedez fel, amelyek valószínűleg nem ebből a világból származnak. De kiben bízhat, amikor a szobrok hirtelen rossz rímekben kezdenek beszélni, és a koponyák bizalmasan rámosolyognak?

Legjobban a szemben lakó lányban, aki egyáltalán nem jelent számára semmit. Hogy ő és Matilda egy veszélyekkel teli, mágikus kalandban találják magukat, arra mindenesetre Quinn egyáltalán nem számított.

És arra még kevésbé, hogy halálosan szerelembe esik…

Szerintem: 

Most már hivatalos – Gier könyvei nekem nem tetszenek. Ott volt az időutazós sorozat, a hoteles és most a Nefelejcs. Végig fogom magam rágni rajta, mert ez csak a sorozat nyitánya, de

Tovább

Martin: Hegyek között

hegyek_kozott.jpgFülszöveg: 

Egy viharos éjszakán két idegen várakozik a Salt Lake City-i repülőtéren. Ashley Knox vonzó, sikeres újságíró, az általa olyannyira várt esküvőjére igyekszik. Dr. Ben Payne ortopédsebész és nem mellesleg tapasztalt hegymászó éppen egy orvosi konferenciáról tart hazafelé, hogy a másnapra előjegyzett műtétjét elvégezhesse. A közelgő hóvihar miatt azonban valamennyi járatot törölték. Az egyetlen kiutat egy idős ember, Grover charterjárata jelenti így keresztezi egymást a két fiatal sorsa. Ám olyasvalami történik, amire a legrosszabb rémálmukban sem gondoltak. Repülőjük lezuhan, és hamarosan szembe kell nézniük a kegyetlen valóssággal: a faggyal, az éhséggel, a szédítő magassággal, a reménytelenséggel, önmagukkal és egymással is. Egy szívszorító és minden erejüket felemésztő küzdelem kellős közepén találják magukat, amelyet a hegyekkel és saját érzelmeikkel vívnak.

Szerintem: 

Bár előbb olvasni szeretek, csak azután nézem meg a filmet, itt most eléggé felcserélődött a sorrendem. A filmet már akkor láttam, amikor fel sem fogtam, hogy ebből regény is van és el is olvashatnám. Most jött a meglepetés, hogy ezt a történetet ismerem. Idris Elba filmjéből.

Így aztán küzdöttem is azzal, hogy

Tovább

Kirby: Szülők a pácban

A tökéletesen tökéletlen szülők kézikönyve

Fülszöveg: szulok_a_pacban.jpg

A kimerült szülők hőskölteménye!

Minden, amiről nem beszélnek a szülői útmutatókban.

Ez a könyv nem útmutató. Nem fogja megmondani, hogyan kell elaltatni a babát, hogyan kell kezelni a kisgyermek dührohamait, hogyan lehetsz jó szülő, menő szülő vagy akár rendhagyó szülő. Ez egy olyan gyermeknevelési könyv, ami kerüli, hogy elhalmozzon tanácsokkal.

Ehelyett lenyűgözően őszinte megfigyeléseket oszt meg a szülői frontvonalról, amelyek bemutatják, hogy tökéletesen lehetséges teljes szívedből szeretni a gyermekeidet, miközben hihetetlenül irritálónak érzed őket.

Túlélőkönyv a várandósságtól az iskolakezdésig! Végigvezet a szülői lét izgalmas, frusztráló, dühítő és csodálatos forgatagán, szolidaritást és barátságos ölelést kínálva egy nehéz nap után.

Lelazít, akár egy pohár gin.

Szerintem: 

Kicsit olyan volt ez a kötet, mintha a szerző

Tovább

Jókai: Szép Mikhál

szep_mikhal.jpgFülszöveg: 

Mikhál, a paplány és Henrik, a hóhér házassága, majd Mikhál menekülése a hóhér házából és szerelmének beteljesülése Kalondai Bálinttal, Kassa bírójával egy szélsőségesen romantikus elemekkel megrajzolt tragikus végű szerelem története.
A romantikus meseszövés lehetőséget nyújt Jókainak, hogy ezt a véres szerelmi drámát egy izgalmas, fordulatos kalandregény keretében mondja el. A történet hátterében II. Rákóczi György kora, a törökök elleni portyázó harcok, Kassa város mindennapi életének apró eseményei állnak. A felvidéki hegyek között megbújó rablók, a török fogságok és fogolycserék, a városi farsangi mulatság és a bíróválasztás ceremóniája, a korabeli háztartás apró műhelytitkai, a boszorkányos kuruzslás és varázslat misztikus hókuszpókuszai megdöbbentő helyismerettel, csillagászati, növénytani jártassággal, maradandó történeti, kultúrtörténeti, etnográfiai anyaggal lepi meg az olvasót, és teszi emlékezetessé a regényt.

Szerintem: 

Jókai Mór egyértelműen a magyar romantika nagymestere. A franciáknál tudok nem egy olyan nagy, de tragikus történetet, aminek a vége szabályosan fáj. Hugo, Dumas is nagyon tudott ilyet írni. A Szép Mikhál jó példa arra, hogy Jókai is utánuk tudta csinálni.

Történelmi színt választott, és a török korba

Tovább

A gonosz királynék

Kásmiri népmesék

Fülszöveg: a_gonosz_kiralynek.jpg

A Himalája vonulatai alatt húzódik meg egy titokzatos keleti ország: Kásmir. Nagy hegyek védik, ritka és csodálatos virágok borítják szépséges tájait.
A meséi is színesek és szépségesek, telve csodákkal. Madár őrzi az óriás életét, a varázslatos fán csoda terem, az örök élet titka a forrás vizében rejlik.
Elindul a három herceg, hogy megszerezze a kincset. Csak a táj, csak a név más; a keresés, a boldogság utáni vágy azonos mindenütt. Messzi világba visznek, de szívünkhöz szólnak ezek a mesék.

Szerintem: 

Minél többet olvasok a Népek meséiből, annál jobban meg tud lepni, hogy mennyire különböző helyszíneken mennyire hasonló meséket mondanak. Mert az annyira nem meglepő, hogy

Tovább

Kleinheincz: Üveghegy

Ólomerdő 2.

uveghegy.jpgFülszöveg: 

„Elég ​szörnyű dolgokat művelünk egymással puszta szeretetből.”
A tündér Lóna visszatért, lánya, Emese azonban képtelen megbocsátani neki, hogy egykor elhagyta. Az öntörvényű lány inkább a saját útját keresi a tündérek varázslatos birodalmában, amely fenyegető változások előtt áll. Nincs könnyű dolga, hiszen meg kell tanulnia varázsolni, elfogadni Lónát, és elengedni a múltat.
    Emese nem tud lemondani a vágyairól, még ha ezeknek nem is csupán ő fizeti meg az árát. Miután megszegi a tündérek egyik legnagyobb tabuját, kénytelen elszánni magát: az emberi életet választja, vagy Héterdő legendáit és varázslatait? Mindkét világban hosszú útra indul, hogy meglelje a válaszokat, ám döntései meghatározzák a családja és a tündérek sorsát is – de hogy a lány hős lesz-e vagy romboló, azt talán még a végzetnők sem tudják.

Szerintem: 

Egyre nagyobb az íve ennek a történetnek – már az első részben is volt valami megragadó, de Kleinheincz Csilla növelni kezdte minden téren a téteket a folytatásra.

Az első, ami megragadott, hogy

Tovább
süti beállítások módosítása