Minden napra egy könyv

Minden napra egy könyv

Nesbo: Éjszakai ház

2024. augusztus 19. - BBerni86

Fülszöveg: ejszakai_haz.jpg

Szülei tragikus halála után a tizennégy éves Richardot rokonaihoz küldik az eldugott kisvárosba, Ballantyne-ba. Az újonnan érkezett fiú hamar ijesztő hírnévre tesz szert, ugyanis mindenki azt gyanítja, hogy ő a felelős egyik osztálytársa, Tom eltűnéséért. Senki sem hisz neki, amikor azt mondja, hogy az erdő szélén álló telefonfülke kagylója falta fel Tomot, akár valami bizarr horrorfilmben. Richard, akinek egyetlen szövetségese az elbűvölő Karen, nyomozásba kezd, mert nem bízik benne, hogy a rendőrség bármit is kiderít az iszonyatos esetről. Ám az események egyre rémisztőbb fordulatot vesznek, és amint a nyomok az Éjszakai Házként ismert romos kúriához vezetnek, a történet mozaikdarabkái önmagukba és egymásba csavarodnak, és kezd világossá válni, hogy Richard talán nem a legmegbízhatóbb narrátora saját történetének…

Szerintem: 

Ezzel most nem nagyon tudtam mit kezdeni. Pedig nem szokott bajom lenne a történeten belüli műfajváltással, de itt már zavarba ejtett, hogy miképpen is alakul a cselekmény.

Az első gondolatom különben az volt, hogy Nesbo kicsit

Tovább

Olsen: Tartsd a szád!

tartsd_a_szad.jpgFülszöveg: 

Anya – tíz év is kevés ahhoz, hogy ne rezzenjenek össze e szó hallatán.
A washingtoni Raymondban található farmház zárt ajtaja mögött a testvérek szadista anyja, Shelly éveken át elképzelhetetlen bántalmazásnak, megaláztatásnak és kínzásnak tette ki a lányait. Időközben Nikki, Sami és Tori olyan erős köteléket alakított ki, mely az egyetlen fegyver volt számukra az életben maradáshoz. És amikor már csak egymásra számíthattak, mert anyjuk sötét és beteg világa lassan másokat is behálózott, ők hárman rátaláltak az erőre és a bátorságra, hogy kimenekülhessenek a fokozódó rémálomból, amely többszörös gyilkosságban csúcsosodott ki.

Szerintem: 

Nem sűrűn, de megesik, hogy hangosan ’beszélgetek’ a könyvvel, amit éppen olvasok. Most Kathy volt az, akinek nem egyszer, tényleg hangosan meg is jegyeztem, hogy ’miért nem menekülsz már el, te szerencsétlen?’ Nem volt könnyű megemészteni, ami ebben a történetben benne van.

Pláne, hogy egy interjúkon és kutatáson alapuló regényszerűség is. Azért nem interjúk sora, de nem is

Tovább

Callen: Színlelt jegyesség

Elrendezett esküvők 2.

Fülszöveg: szinlelt_jegyesseg.jpg

Önállóságra vágyott, nem férjre!
Audrey Blake rögtönzött ötlete – hogy egy ismeretlen segítségét kéri jogos öröksége birtokbavételéhez – meglepő és látványos fordulatokat hoz. Családja gyakorlatilag bezárva tartja Audreyt, aki egy gyermekkori betegség következtében elvesztette látását. Csak annyit szeretne elérni, hogy független életet élhessen, de most titokzatos vendégük, Robert Henslow, Knightsbridge earlje, tovább bonyolítja a helyzetet, mert ragaszkodik színlelt eljegyzésük bejelentéséhez.
Robertet kötelességtudat hajtotta, mikor felkereste Audreyt. Hogy mi vezérli, mikor megkéri a kezét? Talán rossz lelkiismeret. Együttérzés. Vagy valami sokkal erősebb, váratlan érzelem. A névleges eljegyzés elvileg Audrey javát hivatott szolgálni. Mégis Robert az, akinek leghőbb vágya, hogy bebizonyítsa ennek az elragadó nőnek, mit nyernének azzal mindketten, ha nem csupán színlelnének – és meggyőzze, hogy engedjen a szenvedélynek.

Szerintem: 

Most már látom, mi lesz ebben a sorozatban a rendszer. A háborúból, bűntudatból visszatérő három bajtárs találja majd meg a

Tovább

Murail: A lélekdoki - 3. évad

A megváltó 3.

a_lelekdoki3.jpgFülszöveg: 

Franciaország Orléans nevű városában, a Murlins utca 12. szám alatt él és rendel Sauveur Saint-Yves klinikai szakpszichológus. Sauveur bár felnőtteket is fogad a rendelőjében, a legnagyobb örömöt fiatal pácienseiben találja:
▶ a 4 esztendős Mailysban, aki a szülei figyelmének kivívásáért a falba veri a fejét;
▶ a 13 éves Ellában, aki mássága miatt iskolatársai zaklatásának célpontjává vált;
▶ a 16 éves Samuel Cahenben, aki nemrég tudta meg, hogy sosem látott apja híres zongoraművész;
▶ a 15 éves Margaux Carréban, aki már kétszer kísérelt meg öngyilkosságot, és húgában, a 12 éves Blandine-ban, akit az apja, hogy „lenyugodjon”, gyógyszerrel tömne…

A sok gyerek, kamasz és felnőtt előbb-utóbb mind megnyílik előtte, kiöntik a lelküket, reménykedve várják a segítséget. Meg tudja-e menteni őket Sauveur, akinek a szavakon kívül nincs más fegyvere? Bár a neve azt jelenti, „megváltó”, nem hiszi mindenhatónak magát. De hisz az emberben.

Szerintem: 

A harmadik évadra sem lett egyszerűbb a szereplők élete. Én már kb. ott tartok, hogy nem is tudom, mikor van ideje Sauveur-nek a

Tovább

Conway: Argylle

Fülszöveg: argylle.jpg

Minél jobb a kém, annál nagyobb a hazugság.

Egy luxusvonat, ami Moszkva és egy sorsfordító találkozó felé száguld.

Egy CIA-repülő, amit lelőnek az Arany Háromszög dzsungelében.

Egy náci gyűjtemény, mely Nyugat-Lengyelország elérhetetlen hegyeiben rejtőzik.

Egy hiányzó műkincs, a világ nyolcadik csodája, mely már hét évtizede eltűnt.

Egyetlen esély a megváltásra…

Szerintem: 

A kémtörténetekkel finnyás vagyok, nem is nagyon tudok olyat mondani, amit szerettem. Filmen a Kingsman, regényben Deaver James Bond-ja. De maga a zsáner

Tovább

Druart: Míg Párizs aludt

mig_parizs_aludt.jpgFülszöveg: 

Santa ​Cruz, 1953. Jean-Luc a múltja elől menekül. Az arcát elcsúfító sebhely csekély ár azért, hogy túlélte Franciaország náci megszállásának borzalmait. Azóta új életet kezdett Kaliforniában, ahol családja van. Váratlanul éri, amikor kopogtat ajtaján a múlt.
Párizs, 1944. Egy fiatal zsidó nő egész addigi élete egy szívdobbanásnyi idő alatt romba dől. Amikor felterelik az Auschwitzba induló vonatra, végső kétségbeesésében egy idegen férfira bízza legdrágább kincsét. Nem marad más számára, csak a remény, hogy a kisbabája túléli.
Ott, a sötétbe borult peronon egymásba fonódik két ember sorsa, akik akkor még el sem tudják képzelni, mekkora hatással lesznek hirtelen meghozott döntéseik a jövőjük alakulására.

Szerintem: 

Ez az a könyv, amikor az értékítéletem és a személyes véleményem nem fér össze. Jó könyvnek tartom ugyanis, nehéznek, de pont ettől is értékesnek. Ugyanakkor annyira zavar benne pár dolog, hogy mégsem szerettem.

A történet több idősíkon és több szereplő

Tovább

Kingsley: Az álbarátnő

Fülszöveg: az_albaratno.jpg

Everly Dalton egy két lábon járó, beszélő, Martinit vedelő randicsődtömeg. Felejtsd el, hogy a békát meg kell csókolni! Everly még az első randin sem képes túljutni. De a munkahelyén igazi nagymenő: a milliárdos Shepherd Calloway mellett még egyetlen asszisztens sem bírta olyan hosszú ideig, mint ő. A munkatársai csodálják, amiért képes kezelni a csúnya, gonosz farkast, és az sosem harapja meg.

Shepherd Calloway nem akar senki cukros bácsija lenni. Elege van azokból a nőkből, akik csak a pénzére hajtanak, ezért felhagy a randizással, és csakis üzleti birodalma irányításának szenteli az idejét. Egészen addig, amíg pénzéhes exbarátnője oda nem üt,
ahol a legjobban fáj, és nehéz helyzetbe hozza.

A megoldása – hogy Everly költözzön hozzá, és játssza el a barátnője szerepét – nyilvánvalóan őrültség. De az időzítése bámulatos: Everly történetesen szívességet szeretne kérni a főnökétől – nagy és kellemetlen szívességet –, és így mindenki megkaphatja azt, amire vágyik.

Mellesleg, Everly simán kibír pár hónapnyi kamurománcot.

Csakhogy van egy bökkenő. Shepherd állítólag megszállott, érzéketlen robot, nem pedig érző emberi lény, szívvel és reggeli merevedéssel. A kínos együtt alvások és a bizsergető álrandik közepette elmosódnak a határok. Ahogy Everly egyre inkább megismeri a valódi Shepherdet, rájön, hogy a férfi jóval több, mint a bankszámlája.

És a színlelés nagyon is valóságossá válik.

Szerintem: 

Könnyed, nyári és tipikus. Kifejezetten rosszat se tudok mondani rá, de különösebben jót sem. Ebben a zsánerben ez

Tovább

Belle: Bestiák

bestiak.jpgFülszöveg: 

Iskra ​Orlova elit bérgyilkosnő, aki különleges módon tekint a világra és a benne működő igazságosztásra. Valódi kilétét homály fedi. Ő a Cápa. Önkényesen végzi munkáját. Az agresszív, erőszakos férjektől és apáktól szabadítja meg a bántalmazott, elnyomott nőket és a gyerekeket. Módszere nem kifejezetten a gyilkolásra épül. Iskra Orlova büntet és kínoz. Noha attól sem riad vissza, ha végül meg kell húzni a ravaszt. Hiszi, hogy segítségével az ártatlanok szabadságot nyernek.

Maxim Vorobjov orosz üzletember, a Bestiák nevű bárlánc tulajdonosa. A munkában precíz, maximalista, az életben pedig alázatos és tiszteletteljes férfi. Látszólag jóravaló ember, aki türelemmel és empátiával viseltet nemrég lebénult felesége iránt. Egy napon azonban megtudja, hogy ő maga valójában nem más, mint a Cápa következő célpontja.

Vajon mi történik akkor, ha a gyilkos és a leendő áldozata véletlen, még idő előtt találkozik egymással? Ha az élet egy különös fordulatának köszönhetően lehetőségük adódik megismerni a másikat? Mi van akkor, ha szerelem bontakozik ki köztük? Előfordulhat, hogy egy vadász esélyt ad a prédájának a menekülésre? Létezhet egyáltalán szabadulás egy olyan kötelékből, amelyre a halál kötötte a csomót?

Szerintem: 

Mivel állandóan felhozom, hogy nem mernek a szerzők meglepő véget írni, most nem lehet egy szavam sem. Ez a könyv húzott egy olyan befejezést, hogy még emésztem is. Nem mindennapos, hogy

Tovább

Lu: A Rózsa Társasága

Válogatott ifjak 2.

Fülszöveg: a_rozsa_tarsasaga.jpg

Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy lány. Volt neki apja, hercege, baráti társasága. Akik aztán elárulták őt, ő pedig elpusztította őket.

A családja és a barátai is összetörték Adelina Amouteru szívét, s az megtelt bosszúvággyal. Fehér Farkas néven ismerik és rettegik őt,mióta a húgával elmenekült Kenettrából, hogy más ifjú kiválasztottakkal szövetségre lépve saját hadsereget gyűjtsön, és legyőzze az Inkvizíciót, a fehér köpenyes katonákat, akik kis híján megölték.

Adelina nem egy tiszta szívű hős. Rettegésből és gyűlöletből táplálkozó ereje kezd kicsúszni az irányítása alól. Nem bízik az újonnan megismert kiválasztottakban. Teren Santoro, az Inkvizíció vezetője a halálát akarja. Egykori barátai, Raffaele és a Tőrök Társasága útját akarja állni bosszúszomjának. Adelina kétségbeesetten kapaszkodik a benne élő jóság maradékába. De hogy lehetne jó, akinek a léte, az egész élete a legmélyebb sötétségtől függ?

Szerintem: 

Tudok azért panaszkodni, mert egy történet túl klisésen alakul. Én szeretem, ha egy szerző meg tud lepni. Marie Lu A Rózsa Társaságával rálépett erre az útra. Ezt még akkor is tudom értékelni, ha

Tovább
süti beállítások módosítása