Családos, vidéki életes, veszélyes helyzetet kezelő.

Jenny boldog az új életében, a szeretett férje mellett. Russell nem változott semmit, mindig van legalább egy bolond ötlete, amely a feje tetejére állítja a farmot. Most éppen baromfikat akar tartani, meg is veszi az állatokat. Ám amíg a csirkeól nincs készen, beköltözteti őket a ház fürdőszobájába. A szerelem még tart, és a család is bővült egy kislánnyal, akinek a Joy nevet adták. Jenny magára talált, anya és feleség, már nem a teljes önbizalomhiányban szenvedő semmi lány. A dadogása is már csak ritkán jelentkezik. Ám egy nap feltűnik Jonathan a színen, és Jenny érzi, hogy rosszban sántikál. Maga próbálja kezelni a helyzetet, bár tudja, hogy a férjét is be kellene vonnia. Szerencsére kis időre Thomas is visszatér, és Jenny esélyt kap megvédeni a családját és a kiharcolt boldogságát – magától is.

A cím megtetszett, főleg az előzmények ismeretében. Jenny volt a semmi lány, akit a családja bezárt egy kalitkába és végletekig kihasznált. De jött Russell, kiszabadította, és mellette a lány felfedezhette a saját értékeit, boldog lehetett. Ennek a története volt a Semmi lány, amit érdemes elolvasni, és csak folytatásként ismerkedni a Nem semmi lánnyal.

Hiszen a cím is összekapcsol, a kettő szorosan egymásra épül. Jenny élete, a dadogása, a félelmei és a szereplők is akkor az igaziak, ha megvan az előismeret. Természetesen a farm mókás eseményei, a regény végére betett vészhelyzet érthető az előző kötet nélkül is. De pl. Thomas jelenségéhez nagyon kell a Semmi lány is…

A cselekmény könnyed és a regény teljes első fele mosolygós, életvidám és egy bolondos család mindennapjaiba enged betekintést. Russell nagyon angol figura, ahogy elképzelem, miként telepíti be a tyúkokat a fürdőkádba. De nem csak a humora miatt napfényes. Bár Russell és Jenny között hagyományos értelemben nagyon kevés a romantikus jelenet, mégis süt az egész történetből, hogy mennyire fontosak egymásnak és összetartoznak.

Ami azért nekem fura volt, hogy a kis Joy mennyire nem része az eseményeknek. Ok, kisgyerek még, de alig tűnik fel. Azt gondoltam, sokkal többet cipelik magukkal, vagy jobban kifejezik, hogy ő a kis hercegnőjük. Ahhoz képest gyakran olyan a cselekmény, mintha nem is szülők lennének és Joy se lenne.

Ha már az, ami furcsa és nem tetszett. Jenny visszaesése. Ahogy már utaltam rá, a cím megfogja, hogy Jenny már nem semmi lány. Bátrabb, erősebb, önálló személyiség. Mégis nagyon könnyen hagyja, hogy a kétségek visszalökjék egy korábbi állapotába. Már annyi oka van, hogy magabiztosabb legyen, érezheti, hogy szeretik és a kétségek mégis hosszan nyerni tudnak. Én nem akartam még egyszer azt olvasni, hogy Thomas és Russell igyekeznek összekapni és meggyőzni, hogy ő is értékes és szerethető ember. De volt ez is, sajnos.

A másik csalódás, hogy sokkal nagyobb durranást vártam a végére. Jenny az elbeszélő, de mindentudóként, már a jövőből visszanézve a jelenre. Vannak is folyamatosak utalások, hogy micsoda helyzet lesz a végére, és bár máshogy csinált volna dolgokat. Aztán, ami lett, a rákészülés után alig tűnt valaminek.

De itt nem is az a lényeg, hanem a karakterek és a humor. Azok a legtöbb esetben rendben vannak. Színes alakok vannak az egész regényben, és még ellenszenvesebb figuráknak is lehet egy-egy szerethető vagy éppen mosolygós megjelenése. Francesca erre a tipikus példa, akit nagyon lehetett a dolgaiért utálni, de azért ő nem egy mesebeli gonosz mostohatestvér.

Jodi Taylor stílusa felismerhető a köteten. A cselekményben, a humorában, a hangulatában is. Korrekt folytatás lett, de azért az első rész szintjét – ötletben, mondanivalóban – nem érte el.

Viszont, a vége megint ad egy kiskaput. Lehet, nem is bánnám, ha trilógiává bővülne a sorozat, és látnánk még Jennyt és Russellt a nagyobb lányukkal és a kisfiukkal.

Taylor: Nem semmi lány - Mint humoros: 70% angol humor, sok különc figura és élethelyzet. A szereplők eladják.

Szubjektíven: 55% nem az én humorom, és se a nagy boldogság, se a kétség nem tetszett.

Azt hiszem, az élet túlságosan rövid és túlságosan hosszú egyszerre. Túl rövid ahhoz, hogy megtanuljuk, hogyan kell élni. Túl hosszú, mert a hanyatlás minden egyes nappal egyre láthatóbbá válik. (Bomann: Agathe)

A halál nem fog kedves képeslapot küldeni számunkra, hogy mikor várhatjuk a jöttét. Ő csak jön, tarol, és elviszi, amit akar. (Farkas: A Főnök ajánlata)

A lakás olyan volt, mint egy doboz, mellette, alatta és fölötte pedig további dobozok helyezkedtek el, egymásra rakodva. Ez nem otthon, hanem egy börtöncella, ahová a társadalom zárta be az embereket. (Barker: Szíve helyén sötétség)

– Nagyon szeretheti a nevét, hogy ilyen jelentőségteljesen ejti ki, Gabriel Oak.
– Tudja, nekem sohasem lesz másik, hát ki kell hoznom belőle, amit csak lehet. (Hardy: Távol a világ zajától)

A világ tele van szamárral, és mind ordít, és mind hazugság, amit ordít. (Hodgson Burnett: A titkos kert)

Mielőtt megismertem Natalie-t, azt hittem, a szerelem minden akadályt leküzd. Mostanra megértettem, a szerelem nem mindig elég. (Sparks: Visszatérés)

Szerintem az élet egy sor választásból áll. És csak akkor veszti értelmét minden, ha nem vagyunk hajlandóak felelősséget vállalni magunkért. (Bomann: Agathe)

A vér még nem szeretet, de felkínálja a szeretet lehetőségét. (Clare: Az árnypiac kísértetei)

Egy részem gyűlölni akarta apát, és valószínűleg kevesen nehezteltek volna rám ezért, de a bolygón eltöltött harminc évem során megtanultam: az élet túl rövid és törékeny ahhoz, hogy az ember gyűlöletet tápláljon a szívében, mert felzabálja a lelkét. (Barker: Szíve helyén sötétség)

Titkos szervezetes, kísérletes, egymásért küzdő, gyilkosos.

Jack még kisfiú, amikor a szüleit elveszti egy autóbalesetben. Nagynénje veszi magához, és neveli fel. Minden évben, a tragédia napján kimennek a temetőbe, és Jacknek fel kell olvasnia az anyja sírkövén szereplőket, miközben hallgathatja, ahogy Jo néni az apját becsmérli. Egy alkalommal a temetőben sétálgat, és összeismerkedik Stellával. A lány vele egykorú, igézően szép és koraérett. A fiút már ekkor megragadja, és évente visszajárnak a temetőbe. A lányt mindig fehér ruhások kísérik, és semmit nem tudhat meg róla. Még figyelmeztetik is, hogy ő túl kevés Stellához. Jack azonban meg akarja fejteni a titkot, miközben a saját életében is jönnek a rejtélyek: pénzes borítékok feladó nélkül, gyilkossági kísérlet. Hosszú évek kellenek, mire megtudhatják, kik ők és mit tettek velük, a szüleikkel.

Ha egy szerző túl sok jó könyvet tesz le az asztalra, egy idő után sajnos nagyon magas lesz a léc, amit az újabb köteteknek meg kell ugrani. De nem is sajnos! Írjanak csak jó könyveket, és tartsák is a színvonalat!

Mennyire sikerült ez J.D. Barkernek? Ahogy láttam, megoszlanak a vélemények. Volt, aki nagyon szerette a Szíve helyén sötétséget, más szerint a 4MGY nyomában sem ér. Én a két tábor között helyezkedem el.

Egyrészt, nagyon bírtam a 4MGY-t és én is szerettem volna, ha Barker ugyanazt a feszültséget, ötletességet és stílust hozza, mint abban. Nem így van, ám azonnal van mellette egy DE. De ez a kötet teljesen más történet is. Nem egy sorozatgyilkosos thriller, nincs is benne nyomozás. Ez inkább egy összeesküvés-elméletes, gonosz titkos szervezetes, orvosi kísérletes történet. Annyira más – ami jó, örülök is neki – hogy egyszerűen nem szabad mellé tenni azt a trilógiát. A maga zsánerében nagyon korrekt lett ez a regény.

Barker nagyon messziről, mégis in medias res kezd. Azonnal az események közepében vagyunk Jack oldalán megismerjük Stellát, a fehér ruhásokat és a rejtélyeket. Ám a tényleges felfedezések és a válaszok nagyon sokára érkeznek meg. Éveket fog át a regény, és néha bizony éreztem azt, hogy gyorsabban is történhetnének az események. Az eleje, a vége megmozgatott, a középmezőnyben azért tudtam volna húzkodni.

Mivel Dickens közel áll hozzám, én tudtam értékelni a sok-sok utalást a Szép reményekre. Ezek egy része direkt és elmagyarázott, de bőven akad olyan is, amit az fog megérteni, aki ismeri azt a történetet is. Ha már 1-2 ember e regény után kedvet kap ahhoz, megérte Barkernek megírnia. Bírom a klasszikusok népszerűsítést és átdolgozását!

Jack karakterét nagyon megszerettem, annak ellenére, hogy nem tagadom le, mennyire meseszerű nem egyszer. 8 évesen olyan felnőttes a viselkedése, hogy a huszonéves Jack se sokkal érettebb nála. De jó barát, hűséges és valahol még az is tetszett, mennyire nem esett le neki, ő maga is mivel rendelkezik.

Ha már itt tartunk. Barker helyez el csavarokat, de nem mindenen lepődtem meg. David és Jack kapcsán is volt, amit előbb tudtam. De kellően izgalmas a regény ezzel együtt is.

Stella az, akin még vívódom. Voltak szimpatikus vonásai is, de ő tudott legjobban irritálni is.

Végül, nem bírom megállni. Azért felmerült bennem, hogy mennyire fogadom el azt, hogy túl sok mindenre emlékeztet ez a regény. King megkerülhetetlen Az Intézettel és a Tűzgyújtóval, de a Stranger Things örökségét is érzem benne. Mivel jól szórakoztam olvasás közben, nekem ezzel nincs bajom. Szerettem így.

Barker: Szíve helyén sötétség - Mint thriller: 75% fordulatos, néhol kiszámítható – összességében izgalmas, zsánerben ok.

Szubjektíven: 80% Jack szimpatikus hős, szeretem Barker stílusát és cselekményvezetését is.

5: Hansen: A legtisztábbak – a világot tönkretette az emberiség. A klíma olyan mértékben vált fenyegetővé, hogy az emberiségnek már csak zárt, mesterséges helyszíneken lehetséges az élet. Egy MI-t helyeznek üzembe, mely irányítja a klíma visszaállítására tett munkálatokat. Az új közösségekben a legtisztábbakat keresik, azon embereket, akik a legelkötelezettebbek, legjobbak, hogy vezetőkké legyenek. De mi van, ha az egyiket kitaszítják?

4: Roberts: Napfogyatkozás – egy mágikus fátyol átszakad, és a világ a pusztulás szélére sodródik. Egy vírus tör ki, mely az emberiség nagyját kiírtja. A túlélők létrehozzák a maguk közösségeit, és egyesek felfedezik, hogy mágikus erőkre tettek szert. Megjósolták egy megmentő eljövetelét, de vele együtt a sötétség is küzd a győzelemért. A túlélőkön múlik, hogy lesz-e még jobb kor vagy végleg elbuknak és kihalnak.

3: King: Végítélet – a tudomány hozza el a véget. Elszabadul egy mesterséges vírus, és soha nem látott halálozási rátával büszkélkedhet. Az emberiség végórája közeleg. Vannak azonban, akik immunisnak bizonyulnak. Őket két erő igyekszik megnyerni magának: a gonosz, Randall Flagg Vegasba csábítja az embereket, míg egy különös, idős néger asszony vidékre. Lassan csapatok szerveződnek és készülnek a végső összecsapásra.

2: Hearne: Beszorítva – Atticus, az utolsó druida a Földön nagy munkában van. Kiképezte Granuaile-t, akinek már csak az utolsó szertartáson kell átesnie, hogy belőle is druida lehessen. Ehhez azonban biztonságos földet kell találniuk, és az egyetlen egy olyan vidéken van, ahol egy dühös isten végezni akar a druidával. Ez azonban nem elég a bajból: elszabadult Loki és el akarja hozni a világvégét. Atticusnak arra is időt kell találnia, hogy a Ragnarok ne indulhasson el.

1: Sanderson: Vész – David célja egykor egyszerű volt. Valahogy végezni az Idollal, aki megölte az apját. Csatlakozott egy csapathoz, nagyon jó barátokat szerzett, és szerelmes lett egy lányba, aki maga is Idol. Általa tanulta meg, hogy még nekik is lehetséges a megváltás, nem kell mindet megölni. A vezetőjük, Prof is Idol. Ám az utolsó nagy csatában elvesztette a kontrollt, és most a világ meghódítására tör. David rájön, hogy a tétek még nagyobbak. Mert van egy Idol, aki tudtán kívül, de a pusztulásba lök mindenkit. Őt kell megállítani.

Önállóan boldoguló, testvéri párbajos, nyomozós, kosztümös.

Enola biztos benne, hogy nem akar olyan kisasszony lenni, amilyennek a bátyjai látni szeretnék. Így álcában Londonban marad, és igyekszik többféleképpen is hasznos része lenni a társadalomnak. Nyomozói irodát nyit, egy doktor nevében, és titkárnőnek kiadva magát. Éppen csak az első megbízás nem akar megérkezni. Apácának öltözve az utcákat járja és jótékonykodik. A bátyja, Sherlock miatt pedig aggódik is. Olyan híreket kap, mely szerint a fiatalabb testvérét megviselte, hogy se a húgáról, se az anyjáról nem tud. Enola megnyugtatná, de rejtve is maradna, és a testvérének is van terve. Közben Enola egy eltűnt kisasszonyról hall, aki állítólag megszökött a kedvesével. Enola az aggódó anyától szerez megbízást, és megkezdi a nyomozást is.

Az Enola Holmes sorozatnak nagyon jót tett, hogy a Netflix elkészítette belőle erős szereposztással az első filmet. Ennek köszönhetjük, hogy jönnek sorban Springer történetei. Sajnálom is kicsit miattuk, hogy már nem a 12-13 éves korosztályba tartozom. Akkoriban nagyon tudtam volna élvezni őket, mai fejjel már hiányolom, hogy nem ifjúsági, mint a film.

Továbbra is igaz a történetre, hogy maga a nyomozás csak kis részét teszi ki a cselekménynek. Enola jó analitikus, mindent gyorsan megfigyel és okosan következtet. Így nem tart neki sokáig összerakni a dolgokat, és nagyon szerencsés is. Jókor van jó helyen, a megfelelő emberekkel beszél. Így túl könnyű is a rejtély megoldása.

A krimi szál tehát abszolút gyerekekre van szabva, és a mai agyammal ezt nagyon kevésnek érzem. Az ügy is egyszerű, a nyomozás maga is. Az előző rész receptjéhez hasonlóan ennek a végén is van egy kicsit veszélyesebb helyzet, de igazi feszültséget, amikor tényleg aggódni kellett volna a hősnőért, nem éreztem ki belőle.

A rejtjel, ahogy Enola és az anyja kommunikálnak, szintén az a kategória, amit egyszerűnek és kevésnek érzek. Most ugyan azzal fel lett dobva, hogy Sherlock is feltörte a kódot, de még mindig nagyon gyerekes az a vonal. A viktoriánus Londonban sem tudom elképzelni, hogy egy anya azt gondolja a 14 éves lányáról, hogy már annyira felnőtt, hogy teljesen megáll a maga lábán. Így akkor éreztem igazinak Enola alakját, amikor ki is lesz mondva, hogy magányos, kellene neki a családja.

Viszont Enola továbbra is vagány hősnő, akiből lehet meríteni. Kreatív, feltalálja magát és nem esik kétségbe sem. Tudja mit akar, és meg is szerzi. Sok mindent Sherlock Holmes karakteréből örökített rá Springer: pl. az álruhák iránti szenvedélyét. Bírom ezt a lányt, azzal együtt is, hogy nekem nagyon hiteltelen, hogy 14 évesen ennyire felnőtt és önellátó.

Továbbra is szívesen olvasom, hogy Enola szemszögéből milyenek az ismert figurák. Sherlock sokkal emberibb, mint Doyle történeteiben. Nem a zsenije a lényeg, hanem egészen emberi lény lett, aki aggódik a testvéréért. Most színre lép Watson doktor is – róla még nem döntöttem. A jó barát pipálva, de ennél jobban nem ismertük meg.

A feminizmus mellé érkezett egy másik nagyobb téma is, bár ennek sokkal minimálisabb a kifejtése. Londonban is megindul a marxizmus terjedése, és Enola is kapcsolatba kerül a mozgalommal. Az tetszett, ahogy megmutatja London szegényeinek szenvedését, és következteti belőle, miért lehet vonzó a szocializmus tana. De ez csak háttér, még az is jobban benne van, hogy Enola hogyan lázad a hagyományos női szerep ellen.

Vagyis, a karaktereket szeretem, könnyed kis olvasmány, de a krimit kevesellem.

Springer: A balkezes kisasszony esete – Mint gyerekkönyv: 80% szimpatikus hősnő, klasszikus alapok, kis rejtély és új ismeretek.

Szubjektíven: 60% Enolát és Sherlockot nagyon kedvelem, de nekem gyerekes, kevés a krimi.

• Gabo: A mágia diadala - romantikus fantasy
• 21. Század: Anyja lánya - thriller
  • Szép álmokat - skandináv krimi
• Cartaphilus: Arsene Lupin bizalmas vallomásai - kaland
• Alexandra: Mert kihozod belőlem az állatot - thriller
  • Az utolsó vándorlás - cli-fi
• Álomgyár: Szédítő Balaton - női, krimi
• Könyvmolyképző: Sötétedik - női krimi

Június

14. Karády: A füredi lány - történelmi romantikus 5

15. Poe: A fekete macska - klasszikus/krimi 4

16. Clare & Brennan & Johnson & Link & Wasserman: Az árnypiac kísértetei - Ya fantasy 3,5

17. Hardy: Távol a világ zajától - romantikus 4

18. Farkas: A Főnök ajánlata - romantikus 3,5

19. Frazier: Zsarnok - romantikus 1,5

     Sparks: Visszatérés - romantikus 3

20. Bomann: Agathe - kortárs 4

     Hodgson Burnett: A titkos kert - gyerekkönyv 4,5

Lement a virtuális Könyvhét, remélem, szereztetek új és jó olvasnivalót! :)

Gyógyulás útjára lépő, barátos, családdá váló.

A kis Mary elhanyagolt gazdag kislány volt. A szülei nem foglalkoztak vele, a dadák nevelték, akiken a kislány úrnőként uralkodott. Indiában azonban végigsöpört a kolera és Mary szülei is áldozatul esnek. A kislány egyedüli túlélőként tér vissza Angliába, a nagybátyja kastélyába. A lord magának való, szigorú ember, aki alig van otthon. Testi hibája és imádott feleségének halála még inkább ellökte az emberektől. A kislány a kertet fedezi fel magának, annak is egy zárt részét: a lady kertje volt, de annak halála után a lord lezárta. Mary az idős kertész és egy környékbeli fiú, Dickon segítségével igyekszik új életet lehelni belé. Közben a ház egy más titkát is felfedezi: van egy unokatestvére, Colin, akit betegesnek tartanak és a szobáiban rejtenek. Mary érkezése e fiúnak is új esélyt ad.

Frances Hodgson Burnett gyerektörténetei közül nem egy vált klasszikussá. Nem véletlen, hogy időnként újra elő is veszik őket, és újabb kiadások vagy újabb filmek készülnek belőlük. Legutóbb éppen A titkos kert kapott új feldolgozást, Colin Firth szereplésével, és a filmmel párhuzamosan a regény is újra megjelent.

A történet viszonylag egyszerű, és a benne leírt kalandok is egyszerűek. Itt a gyerekek nem mesebeli kalandokba keverednek, hanem nagyon is hétköznapi ügyeik vannak. Mai szemmel legfeljebb azért lehet egzotikusabb, mert a három gyerekből kettő nagyon nem átlagos. Nemesi sarjak, gazdagok, egy olyan korban, amikor ez nagyobb társadalmi különbséget és elkülönülést jelentett.

De vissza a cselekményre. Természet- és állatbarát, ahol olyan izgalmak vannak, mint a kerti eszközök titokban megvásárlása, összebarátkozni az erdei állatokkal, vagy gyomlálni, új virágokat ültetni. Tornázni, erősödni, miközben a személyzetnek továbbra is megjátsszák, hogy Colin ugyanolyan beteg, mint korábban. Így kiemelve a cselekményből nagyon nem tűnnek nagy dolgoknak, de a történetben súlyuk van és izgalmasak ezek is.

Az egésznek van egy kellemes és baráti hangulata, még akkor is, ha a szerző a tragédiákat is élesen kidomborítja. Mary az egész családját elveszti, egy vadiúj helyen kell élnie idegenek között. Colin tulajdonképpen minden nap a halálos ítéletével élt együtt, az apja szeretete nélkül, bezárva. Benne a szülők elvesztésének a fájdalma – bár mindkét gyerek annyira távol volt az elveszett szülőtől, hogy nem ez az igazán mély fájdalom. Colin esetében az, hogy az apja mennyire nem bír a közelében lenni. De a gyerekek tervet szőnek, és nagyon lehet drukkolni nekik, hogy a család egyesítése sikerüljön.

A három gyerek barátsága legalább annyira olvastatja, mint ahogy a két gazdag gyerek a természet és az igazi barátság hatására saját maga jobb változata lesz. Mary és Colin is nagyon el voltak kényeztetve, de megtanulják, hogy milyen érték a másik ember, és a rang mennyire nem jogosít fel arra, hogy másokat megalázzanak. Egy barát, egy őszinte segítő nekik is több lesz, mint a szolga, aki ugrik a parancsra munkaköréből adódóan.

Talán Dickon alakja tudott irritálni néha – nem is maga a gyerek, hanem a mítosz, amit Mary köré szó. Egy jószívű, állatbarát kisfiú, őt magát még kedveltem is, de ahogy Mary szinte mesehősként látja és bálványozza, az nem tetszett.

Pozitív értékekkel van tele, és igényes gyerekkönyv is. Szép leírások vannak benne, a kert életre kelését kifejezetten élveztem benne. Lassabb, de nem zavart, bele lehet élni magunk.

Érdeklődve várom, filmként mit hoztak ki belőle. Most majd az jön.

Hodgson Burnett: A titkos kert - Mint gyerekkönyv: 90% talán régimódi, de ma is érvényes értékekre nevel és építő történet.

Szubjektíven: 75% van, amit eltúlzottnak éreztem – Dickon –, de jó történet, szépen megírva.

Pszichológusos, nyugdíjba készülő, megváltozó.

Egy pszichológus már azt számolgatja, hány nap van vissza még, míg el tud menni nyugdíjba. Azt is pontosan kiszámítja, az mennyi ülést jelent, ha minden időpontjára megérkeznek a páciensek. Már nagyon várja a végét, belefáradt a munkába. Unja is már. Új beteget már nem akar felvenni: mi értelme lenne? 3 hónap túl kevés ahhoz, hogy bárkin is segíteni tudjon. Így a jelentkező Agathe esélyt sem kap nála. Az asszony azonban nem adja fel, és addig jár a titkárnő nyakára, míg nem kerül be a doktor betegei közé. Agathe mesélni kezd, és a pszichológus azt veszi észre magán, hogy várja az asszony üléseit. Segíteni akar neki, és ezen keresztül már a többi betegének is. Nem csak passzívan hallgatja őket, de ötleteket és feladatokat kezd adni nekik. A titkárnője felé is nyit, és meglátogatja, amikor a férje súlyos betegséggel ágynak esik. Agathe a betege, de ő segít a férfinak.

Annyian olvasták köröttem ezt a könyvet, hogy a borító ellenére kézbe vettem én is. Mi a bajom a borítóval? A történethez is kapcsolódik. A kezelések alatt az unatkozó orvos rajzolgat, és a betegeit madárként rajzolja meg. Agathe pl. egy megtépázott veréb eleinte. Irtózom a madaraktól – szóval, a borító elleni ellenérzésem nem a könyvek szól, ahhoz illik is, meg nem egy ronda könyv. Csak éppen madár van rajta…

Vékony kötet is, így eleve nem számítottam nagy cselekményre. Nem is volt benne. A főszereplő, egyben az elbeszélő egy idős férfi. Nem akar már semmi mást, csak nyugalmat. Mégis, beszippantott, ahogy ezt Bomann átadja. Mert a teljesen életunt, elidegenedett ember egyre inkább felenged és elkezd kapcsolatokat építeni.

Ez pedig egy belső út, és nem is igazán tudja megfogalmazni, hogy miért támadnak olyan igényei, amelyek eddig nem. De Agathe elindít benne dolgokat és változni kezd. Az még tetszett is, ahogy ez a munkájában is visszaköszön. Van egy női betege, aki évek óta azért jár hozzá, hogy panaszkodhasson a férjére, meg a sok munkájára, ami mindig rá marad. Ahogy a pszichológus változik, változtat azon, ahogy a nővel és a problémájával bánik. Ezen jót is mosolyogtam.

Pont ennek az esetnek a kapcsán merült fel bennem az HBO sorozata, a Terápia. Melyik a megfelelő módszer? Ha a beteg jön, és mesél és a doktor legfeljebb kérdez, vagy ha konkrétan meg is mond dolgokat? Emlékeim szerint a Terápiában is felmerült, hogy a jó szakember azt igyekszik elérni, hogy a beteg maga ismerjen fel dolgokat, és nyíltan nem lehet megmondani semmit, még ha az orvos látja is, mi a konkrét lelki baja a betegnek. Rá kell vezetni. Itt viszont úgy éreztem, hogy a pszichológus azt ismeri fel, hogy nem elég hallgatni. Akkor kezd boldogabb lenni, amikor kimond és megmond dolgokat.

A narráció is behúzott, tetszett ahogy Bomann/a fordító megalkotta a szöveget. Elég személyes, elég belső – akkor is tudtam azonosulni, ha én még nagyon messze vagyok azoktól a kérdésektől és életszakasztól, amelybe a főszereplő már jár.

Van benne valami egyetemes is. Az ember társasa lény, és még a magányos farkasoknak is kell egy-egy ember az életébe. A doktorunk is felismeri ezt, és ezzel azonosulni is tudtam. Ahogy azzal is, hogy a céltalan semmittevés csak unalmas, és abba bele lehet pusztulni.

Viszont, a végét túl pozitívnak érzem. Ahonnan indul Agathe és a doktor is, valahogy túl boldognak érzem, ahova eljutnak, főleg az orvos. Túl sok a változás, kevés cselekmény után.

Nem nőtt a szívemhez, de olyan, amit időnként érdemes újraolvasni, mást felfedezni benne.

Bomann: Agathe - Mint kortárs: 75% érzékenyen nyúl az öregedés témájához, és meglepően személyes történet.

Szubjektíven: 60% fura, nem a kevés cselekmény zavart. Inkább a hirtelennek érzett változás.