Nyomozós, csapdát állító, családi titkot felfedő.

Sherlock Holmes otthonába egy vidéki orvos látogat el és egy megbízást szeretne adni a férfinak. A környék ura, lord Baskerville különös körülmények között hunyt el. A család legendáriuma szerint egy tönkretett lány átkot szórt rájuk, és a megidézett sátáni kutya most eljött az egykori kegyetlen nemes leszármazottjáért. Az idős férfit holtan találták a birtokon, de a kutya sehol, nem jöhetett se ki, se be – sehol nem találják. Az új lord a férfi unokaöccse, aki Kanadából tér haza átvenni a birtokot és a címet. Ő a családi birtokra akar költözni, és a doktor jó szívvel nem tudja azt mondani, hogy ezt nyugodtan megteheti. Létezik az átok, vagy valami emberi mesterkedés van a háttérben? Holmes vállalja az esetet, és Watson doktort küldi a helyszínre. Hamarosan beindulnak az események és Holmes tesz róla, hogy ne csak a rosszfiú fizessen meg, de a lord is megélje azt a napot.

Talán az egyik leghíresebb Sherlock Holmes történet, aminek a címét még azok is ismerik, akik nem tudnák elmondani, miben is nyomoz pontosan Sherlock ebben a kalandban. Ehhez jön hozzá, hogy sok feldolgozása is létezik. Kézen fekvő lenne a Sherlock jól sikerült epizódját említeni, de inkább egy másikat emelek ki. Még a Csipet csapat is kapott egy olyan esetet, ahol Doyle eltűnt kéziratát keresték és a sátán kutyája volt az egyik őr…

De milyen is ez a regény?

A keret ugyanaz, amit Doyle olyan tökéletesen kidolgozott a krimijeihez. Adott Sherlock és Watson, meg a felkérés, ami alapján majd nyomozni kezdenek. A történetet most is Watson meséli el, aki egyfajta összefoglalóját adja az esetnek.

Érdemes megjegyezni, hogy utólag nem narrálja az eseményeket. Ugyan azt megjegyzi, hogy mikor milyen forrás alapján írja a történteket, de az utólagos tudását nem használja arra, hogy kommentálja a történteket. Az elbeszélés is maximum akkor törik meg, amikor más formátumokat emel be a szövegbe, és nem maga tolmácsolja az eseményeket. Így teljes egészében bemásolja a Sherlocknak írt leveleit, vagy éppen a naplója átdolgozott fejezetét adja közre. Számomra kissé megtörte ezzel a cselekmény lendületét, de tény, hogy ezzel szolgálja a hitelességet és előképe lesz az olyan történeteknek, mint a Carrie, ahol King újságcikkeket emelt be a szövegbe többek között.

A történet vége az időkezelés szempontjából érdekes: végig a jelenből meséli el Watson, mi történt korábban. Az események magyarázatát viszont a jelenből kapjuk, amikor Watson és Sherlock összeülnek, és Sherlock összefoglalja a barátjának az emlékeit. Itt kap helyet az is, hogy mi történt közben a szereplőkkel. Ezzel megtörik a visszaemlékezés formátuma.

Maga a történet keveri Sherlock zseniális megfigyeléseit és következtetéseit, valamint némi direkt cselekményt. Sherlock nem Poirot, bár mindketten remek megfigyelők. Sherlock alakítója is az eseményeknek, és ennek megfelelően most is csapdát állít, a helyszínen ténykedik és még az újabb gyilkosság előtt közbelép. Mivel ő az első magánnyomozó, lehetősége van a tett előtt színre lépni, nem egy gyilkosság elkövetőjét üldözi, mint Agatha Christie szintén halhatatlan és zseniális nyomozója.

Mégis, nem tudnám azt mondani, hogy magát a birtokon zajló nyomozást és csapdaállítást élveztem volna. Doyle stílusa elég száraz, és gyorsan pörgeti is az eseményeket. Még fel se fogtam, hogy mi történt és kivel, már zárt is mindent, és nem kapunk további részleteket. Menet közben nem egyszer éreztem át Watson helyzetét, aki látja, hogy Sherlock mindent ért és tud, ő meg próbálja elképzelni, hogy mégis mit kellett volna észrevenni és mi is történt. A végére ezért is kellett az a nagy magyarázó fejezet Sherlock beszámolójában.

Ettől függetlenül kényelmetlennek éreztem sok zárást. Hol vannak a hozzá vezető lépések? Mert az kiderül, hogy ki és miért keltette életre a sátán kutyáját. De az már kevésbé tiszta, hogy ő hogyan végezte holtan a lápon. Vagy a szökött fegyenc esete – annak mi értelme volt? A végén egy plusz ijedelmet hozott, de különben felesleges plusz epizódként éltem meg és nem is lett semmi következménye.

Amivel most még elszórakoztattam magam, hogy Sherlock Holmes nem csak egy zseniális figura. Doyle nem kevés gyarlóságot is adott neki, és ettől válik igazán izgalmassá az alakja. Amikor megsértődik a megbízóra, mert csak a 2. legjobbnak tartja Sherlockot a szakterületén. Ahogy képes megtéveszteni a barátját is, mert inkább érdekli a végeredmény, mint bárki véleménye és érzései, még ha az a valaki az egyetlen barátja is. De pont azért is lett halhatatlan a karakter, mert ő mindez, nem csak egy zseni magánnyomozó.

Bár híres a sztori, nekem nem ez a kedvenc Sherlock esetem – ennek ellenére nem bánom, hogy végre el is olvastam, nem csak a feldolgozásait ismerem. Jó kis családi dráma is, amiben igaz a régi tanulság: a pénz útját kell követni. Az elvezet a tetteshez.

Doyle: A sátán kutyája – Mint krimi: 85% tömör, néha már túl lényegre törő is. Sherlock Holmes legjobb formáját hozza, vannak csavarok és nagy leleplezés is.

Szubjektíven: 35% a karaktert nagyon szeretem, de krimiként bajban vagyok vele. Túl semmiből jött a magyarázat túl sok részletre.