Szótárt készítő, elmegyógyintézetben élő, viktoriánus.

Példátlan vállalkozás volt az angol nyelv szótárának elkészítése a 19. század végén, a 20. század hajnalán. Nem csak magyarázták a szavakat, de példákkal is ellátták korábbi regényekből, nyelvtörténettel és odafigyeltek az élő nyelvhasználatra is. Egy közel 50 éves munka volt ez, szerkesztőkkel és egy felhívással a lakosság felé: aki szeretne segíteni, olvashatja a kijelölt könyveket és gyűjtheti a szavakat, idézeteket a szerkesztőknek. Dr. William Minor is egyike volt a jelentkezőknek. Ő más módszerrel dolgozott, mint a többi szókereső. Nem elolvasott egy könyvet és küldte a listáját, hanem elkérte azt a szót, amihez idézet kell és már küldte is a szószedetét. Olyan hasznos volt, hogy az egyik kötetben meg is említették, mint olyan munkatársat, aki sokat segített a szótár elkészültében. Lett is döbbenet, amikor évekkel később kiderült, hogy dr. Minor nem az elmegyógyintézet sok szabadidővel bíró orvosa, hanem az egyik ápolt, egy elítélt, elmebeteg gyilkos.

Amikor az élet írja a hihetetlen történetet. Ennek a történelmi regénynek olyan abszurd az alap eseménye, hogy a különös történelmi/irodalmi tények gyűjteményében is lenne helye. Hogyan lehetséges, hogy egy elmebeteg gyilkos nélkülözhetetlen segítséget nyújtott az Oxford English Dictionary megírásában?

A szerző többet vállalt fel, mint a puszta tények ismertetését. Ugyanakkor megtalálta azt a módszert, hogy egy két mondatban elmondható, jópofa anekdotát egész kötetté bővítsen ki. Így egy széles merítésű, átfogó kötet kerülhetett az olvasókhoz.

A regény tartalmazza mindkét főhős – a szótár főszerkesztője és a segítséget nyújtó Dr. Minor – életútját regényesen megírva. Megnézhetjük a családi körülményeiket, iskoláikat, az ők ért hatások közül a legmeghatározóbbakat. A családi élet ugyanúgy helyet kapott benne, mint a szakmai életük. Párhuzamosan, egymást váltó fejezetekben jutunk el oda, hogy kerültek kapcsolatba a szótárral. Majd jön a tényleges téma: a szótár készülte, egy levelezés során létrejött munkakapcsolat, ami barátinak is mondható.

Nem lenne egész a lista, ha nem említeném meg, hogy a harmadik főszereplő is megkapta a maga fejezeteit. Winchester bemutatta a korábbi szótárakat, magát a szótárkészítés tudományát is. Érdem, hogy ezt is érdekesen tudta közreadni. Száraz, keveseket érdeklő tények, de itt olvasva még izgalmasnak is tűnt, noha kevés olyan unalmas dolgot tudok elképzelni, mint egy ilyen szótár elkészítését.

Jól összerakott, okos könyv volt ez, ami mindent elmondott, amit erről a témáról el lehetett mondani. Történelmi regényként olvastam elsősorban, de más is illene rá. A kezdete krimi, hiszen egy gyilkossági ügy is benne van teljes részletességgel, a bírósági tárgyalást és az ítéletet is beleértve. Regényes életrajz is, fentebb már említettem, miért. De tudományos munka is, ami a szótárakról és vele együtt a szavakról mond el sok mindent.

A formátuma különben a szótárt is megidézi: minden fejezet egy szószedettel indul. Jópofa, és tényleg megmutatta a szótár szellemiségét.

Ugyan a szerző egy-egy kirohanását – pl. elmélkedés arról, hogy Minor mégiscsak egy gyilkos, és nem emlékszünk eléggé az áldozatára – feleslegesnek tartottam, nagyon kellemes meglepetés volt ez a kötet, amit bátran ajánlok nem csak szótárrajongóknak.

Winchester: A professzor és az őrült – Mint történelmi regény: 95% igényes és gondosan szerkesztett regény, ami sok oldalról, hitelesen és szórakoztatóan meséli el az esetet.

Szubjektíven: 85% izgalmasan megírt és nagyon részletes munka, ami egyszerre olvasmányos és informatív.