Baleset kivizsgálós, médiacirkuszos, üzletes.

Az 545-ös járat Kínából tartott az Államokba. Minden nyugodtan zajlott, míg egyszer csak a gép rázkódni kezdett, majd zuhanásba kezdett. A reptéren ugyan sikerült letenni, de kb. 50-en megsérültek, és négyen életüket vesztették. Casey Singleton kapja a feladatot, hogy vizsgálja ki, mi okozta a tragédiát. A tétek nagyok: a cég a megmenekülése érdekében a technikája egy részét Kínába akarja eladni. Ám ha a gép hibája volt a meghibásodás, a kínaiak ki fognak hátrálni az üzletből. A cég így azt szeretné, ha Casey emberi hibára bukkanna. Mindeközben a média is rákap az esetre, akiknek viszont az lenne a szaftosabb sztori, ha a gépnek lett volna valami hibája, amit a vállalat figyelmen kívül hagyott. Casey igyekszik minden nyomástól szabadulni, és az igazságot megtalálni.

Michael Crichton letette már a névjegyét a szórakoztató, tudományos irodalomban. Szerintem nem én vagyok az egyetlen, aki a klónozással a Jurassic Park kapcsán találkozott először. De rengeteg témában alkotott már maradandót a szerző, és tanultunk tőle szórakozva a kórházakról, rejtett afrikai civilizációkról, mutációkról.

A Repülő koporsó egy újabb területet nyit meg az átlagos olvasó előtt, amihez különben semmi közünk nem lenne. Ugyan a légi biztonság 9.11 után sokat volt központi téma, és ma már a mindennapok része a repülés, a technikája és maguk a gépek nincsenek ennyire köztudatban. Talán Crichton regényét ma már meghaladta a technika, de még így is informatívnak éreztem.

De pont ez, ami egyrészről a regény erőssége, volt az, ami nagyon taszított. A regény olyan tekintetben krimi, hogy Casey a hiba okát nyomozza ki. De ez a nyomozás alapvetően technikai jellegű, és fejezet hossznyi részek vannak szakzsargonnal, gépekkel, alkatrészekkel, hasonlókkal tele. Egyszerűen ez nem tudott megfogni, lekötni. Egyedül a vége izgalmasabb, amikor Casey az elméletét a gyakorlatban teszteli, de az már tényleg csak a regény vége.

Érdekes lehetett volna a média szála is, ahogy a gátlástalan és törtető Jessica a nagy sztorit hajtja. Akinek az a lényeg, hogy neki legyen jó, nagyot szóljon a történet. Ugyan ez a sztori még nem tart azon a szinten, mint amit az Éjjeli féregben láttunk a szenzációhajhász médiáról, de már itt vannak a magvai. Elég volt pár év, hogy még vadabbá váljon a média világa. De nem vitt el ez a szál sem, mert elveszett a technika dzsungelébe, és nem bírtam a riporternőt. Mivel ellenszenves karakter, ez nem meglepő, de utálni sem lehetett. Így érdektelenségbe fulladt ez a rész, egy-egy epizódot leszámítva.

A regény stílusa, amit Crichton sikeresen prezentál. Száraz, realista, hiteles. A regény tudományos részei ezt indokolják, de mellette megöli a történetet. Amúgy is egy nagyon szakzsargonnal, gépészettel teli kötet, legalább az egyéb szálak olvasmányosabb voltával lehetett volna csökkenteni a hatást, de ez nem történt meg.

Aminek egyenes következménye, hogy a karakterek elvesznek a történetben. Kevés dolgot tudunk meg róluk, nincsenek árnyalva. Csak az események részesei, de nem éreztem őket hús-vér figuráknak. (Szinte a repülőt inkább, mint őket.)

Ez most nem tetszett, a szerzőnek vannak messze jobb regényei!

Repülő koporsó - Mint krimi: 60% erős tudományos háttere van, hiteles, reális, cseppet talán száraz is.

Szubjektíven: 20% untam a repülős szakzsargont! A vége jobb, de addig nehéz olvasni.