Fülszöveg:
1971 márciusában Los Angelesben megoperálták a 34 éves Harold Bensont. „Ezzel a műtéttel – írta az Intézet igazgatója – létrehoztunk egy embert, akinek nem egy, hanem két agya van: egy biológiai agya, amely sérült, és egy új számítógépi agya, melynek rendeltetése, hogy korrigálja a természetes agy meghibásodását… Ez új helyzetet teremt… Létrehoztunk egy embert, aki egyetlen, nagyméretű, bonyolult számítógépi periféria…” Ősi, fantasztikus álmok és félelmek váltak valóra: az ember és a gép összekapcsolódott. De a tudósok nem számoltak Benson rögeszméjével, sem azzal, hogy milyen hatással lesz egymásra a számítógép és az emberi agy. Nem sokkal a műtét után Harold Benson megszökött a betegágyból. Szörnyű események jelezték útját…
Szerintem:
Ami egy Crichton-regény
sajátja, ebben is megvan. Sci-fi, de éppen csak annyira eltávolodva a valóságtól, hogy fantasztikum lehessen. Tudományos igényesség van benne, ezért nem is könnyű olvasni.
Csak éppen Az átprogramozott ember mai szemmel már nem tűnik annyira sci-finek. A tudomány tényleg azon a szinten van, hogy mindenféle computer kerülhet a testbe, hogy szabályozza annak működését. Elég csak az inzulinadagolókra vagy a pacemakerre gondolni. Mintha rémlene az is, hogy már szinte olyan eszköz is van, amit a kötet leír.
Így ma már nem azért emlékezetes, mert egy ilyen eszközt megálmodott a szerző, mi ebben a valóságban élünk, hanem maga az ötlet és ahogy thriller kerekedik belőle.
Az elején át kellett rágnom magam, mert az a tudományosság jellemzi, ami alapot a kötetnek, de nem olvasóbarát. Sok tudomány, száraz stílus, magyarázatok és orvosi előadások. A cselekmény szinte nulla, inkább csak egy keretet kapunk a műtétig, ami alatt megkaphatja az olvasó a fejtágítást, mit is fog olvasni.
Majd jön a thriller, ahogy Harry reagál a beültetésre és ami mindebből kisül. Természetesen nem megy minden a tervek szerint, jön a veszély, gyilkosság és a cselekmény is sokkal gyorsabbá válik.
Ezzel együtt olvasmányosabb is, több a párbeszéd és kevesebb a tudományos magyarázat.
A szereplőket nem igazán lehet jó – rossz skatulyába besorolni. Az egyiknek betegség magyarázza a viselkedését, a másik meg tulajdonképpen az élet jobbá tételén dolgozik. Az, hogy egy kísérleti eljárás tragédiákhoz vezethet, nem az ő hibájuk. Valahogy úgy érzem, inkább sajnálni lehet Harry-t is, mint rossznak kikiáltani.
Azzal már nagyobb bajom volt, hogy nincs szimpatikusra írva az eseten dolgozó doktornő sem. Kapunk egy rövid ismertetőt arról, hogy az aktuális szerelmi kapcsolata hogyan ért véget, de különben semmit nem tudunk meg róla.
Igaz, Crichton soha nem a karaktereiről volt megjegyzendő…
Azt még nem tudtam eldönteni, mi lehetett a cél. Ne szórakozzunk az aggyal? Minden kísérlet veszélyt is rejt magában? Talán egy figyelmeztetés, hogy a tudomány istent kezd játszani? Nem tudom. Még csak azt sem, tudomány mellett vagy ellen van állásgoglalás.
Vagyis, ma már meghaladtuk ezt a történetet. Így érdekes tud lenni, de messze van attól, amivel ma bestseller lehetne. Mennyi is, 50 éves sztori? Az ebben a közegben rengeteg.
Idézet:
A lány mosolygott. Szép mosolya volt, a hosszú műszempillák és a vastag festékréteg ellenére is. Vajon miért követnek el a fiatal lányok ilyen merényletet az arcuk ellen?