Háborús, bajtársas, kalandos.

Michael Herr az egyetemen köteleződött el az újságírás mellett, és el is sikerült helyezkednie a diploma után. A vietnámi háború idején az Esquire magazin írója, akit a frontra küldenek haditudósítónak. Együtt él a fiúkkal, ott van a háború mellett, velük együtt szenved. Él át menekülést, támadást, látja a háború poklát. Sok fiatalembert megismer, akikből sok mindent kihoz a hely. Van, aki beleőrül. Más humorral óvja az ép elméjét. Olyan is akad, aki hőssé tud nemesedni az embertelen világban. Megtapasztalja a fiatal férfiak olyan testvéri közösségét, amelyet csak a sereg és az életveszélyes helyzetek képesek kovácsolni. Mesélnek neki, és ő hazaküldi a kiválasztott beszámolókat.

Érdekesen szerkesztett dokumentumregénnyel állunk szemben, amelyet a mai napig a korszak és a háború egyik legjobbjának tartanak. Mondogatnom is kell magamnak, hogy dokumentumregényként kezeljem, annyira regényként akartam olvasni. De ezt nem lehet úgy, egyszerűen a formátuma nem engedi meg.

A regények magukba csábítanak, a képzeletemben felépíthetek utánuk egy világot, amibe a cselekménnyel belépek. A szórakoztató regények, az általam szeretett klasszikus irodalom is ilyen komplex rendszereket épít a fantáziából, ahova a szerzők szeretnek bevinni, ki se engednének onnan. (Középföldére lehet, hogy át is költöznék, de már csak az után, hogy Aragorn elfoglalta a trónt. De nyerő lenne nálam egy urban fantasy világ is, ahol mágia és tudomány együtt tud létezni.) A kortárs szépirodalom viszont szereti megtörni ezt a varázst, és direkt nehezíti az olvasás befogadói élményét. Ez a dokumentumregény meg annyi melléklettel bír, hogy nem engedi magát egy regényként olvasni.

Már az elején egy hosszú, de különben érdekes kronológia van. Ebben elhelyezi a szerző életeseményeit, a kulturális történéseket (elsősorban irodalom) és egy történelmi része is van. Sokkal nagyobb a merítés, mint maguk a háborús jelentések. Az itt tulajdonképpen pár sor, a rész meg olyan 30-40 oldalnyi…

Ezt követik a címbeli jelentések, ami már jobban engedi magát egy hagyományos olvasatnak, pár kitétellel. Egyrészt, nincs igazi cselekmény. Ott van a háború közelében egy tudósító, aki maga is megél dolgokat, még többet elmesélnek neki, amiket ő írásba foglal. Olyan, mintha szerkesztve se lenne, csak ránk lennének ömlesztve a háborús élmények.

Kicsit jobban átnézve, tematikus blokkokat azért lehet benne találni. De olyan regény elemeket, mint a lineáris időrend, állandó szereplők (fő- vagy mellék, mindegy), szerkezet, nem lehet fellelni benne.

Talán ezzel is képet ad a háború káoszáról, mert, ahogy eddig észrevettem a filmeken és regényekben, a háborúban is ez van. Történnek az események, ha tervezve is van valami, azt úgyis az adott események alakítják és befolyásolják. Nincs rendszer, csak káosz. Élmények, benyomások vannak, és benne emberek.

Átérezem, miért szereti ezt a kritika, és miért vált ezek után Herr több feldolgozó film szakértőjévé is. De leírni se tudom, mennyire nem tudott ez a háború megfogni! Hiába, azt hiszem, a lőfegyverek után nekem elveszett a varázs. (Best of Fegyver: a kard.)

Jelentések - Mint dokumentumregény: 75% anekdotás, sok mindenre kiterjed a figyelme, személyes is.

Szubjektíven: 15% egyszerűen nem tudott érdekelni, pedig a kötet jó, de nem nekem.