Fülszöveg: 

A szövetségi flotta John „Black Jack” Geary parancsnoksága alatt folytatja veszélyes útját a Szindikátus Világok területén keresztül. Geary számos kockázatos döntést hozott már a menekülés során, de amikor visszaküldi hajóit a Lakota-rendszerbe, ahol korábban majdnem megsemmisítették őket a szindikátusiak, a tisztjei megkérdőjelezik elméje épségét. A kétségbeesett húzás talán időt nyer nekik, ám miközben a parancsnok igyekszik egy lépéssel az ellenség előtt járni, a flottán belül is összeesküvők fenyegetik, akik legszívesebben leváltanák. Geary azonban tudja, hogy egységesnek kell maradniuk, különben a szindikátusiak széttépik őket… és hogy az emberi világok határán túl talán egy másik ellenfél is készülődik…

Szerintem: 

Tudnék azon morogni, hogy magyarul ez az utolsó megjelent rész. 6 kötetes a sorozat, ez a 4. rész. Már benne van, mennyire közel a cél és onnan hogyan alakulhat majd tovább a cselekmény. De el már nem olvashatom, csak ha angolul bevállalok két katonai sci-fit. Hát…
Vagyis:

hiába jó sorozat, annak éri meg csak belekezdeni, aki be tudja fejezni angolul. Mert ez így, ezzel a véggel bosszantó.

A Vitéz két nagy konfliktusrendszert működtet, hármat, ha a magánéletet is számolom. Bár ebben a világban az a leginkább elhanyagolható. Mindegyiknek John 'Black Jack' Geary van a középpontjában, és hőshöz méltó feladat, hogy mindent és mindig megoldjon.
Az első, a nyilvánvaló, ami a sorozat nyitánya óta a vállát nyomja: életben tartani a flottát, megnyerni a csatákat és hazajutni. Minden egyes emberért felelősséget vállal és egymaga dolgozza ki a terveket, vezeti a csatákat és közben nagyon igyekszik embernek is lenni. Ő olyanokat tesz meg, amiket ebben az univerzumban más már nem. Képes arra, hogy lassítsa és rosszabb helyzetbe hozza magát, hogy az ellenséghez tartozó civileket megmentse és biztos helyre vigye. Ő a legjobb értelemben katona.

A második, hogy a belső ellentéteket feloldja. A flottában sok a hataloméhes vezető, akik maguknak akarják a hatalmat. Miközben kb. Geary tartja őket életben, egyikük sem merné átvenni a feladatait, mást se csinálnak, csak terveket szőnek és merényleteket indítanak, hogy eltüntessék a képből. Nem is értem, mit akarnak. Azt nekik is látni kell, hogy Geary nélkül már rég halottak lennének és még elég messze van a haza, hogy nélküle biztosan sikerüljön. Ebben a részben odáig elmennek, hogy 3 hajót is szabotálnak, hogy egy esetleges ugráskor eltűnjenek és magukkal vigyék a sírba a kapitányt. Azt már nem is említem, hogy egyesek csata közben simán megtagadják a parancsot, visszavonulnak és veszni hagyják a sajátjaikat. Vagy éppen a halálba mennek kamikaze üzemmódban, miközben arra semmi szükség nem volt. Nem csak az ellenséggel, de az elmúlt kb. 100 év berögzült és rossz gondolkodásával, a hataloméhséggel is szembe kell néznie a főszereplőnek. Ezt is úgy igyekszik megtenni, ahogy a flottát vezeti. Emberséggel.
Erősebb is ez a vonal, mint az eddigi részekben. Itt is érezni azt, hogy Campbell már készíti elő, hogy az árnyékban Geary ellen ténykedők kénytelenek legyenek felfedni magukat és valóban összecsapjanak egymással, ne csak merényeljenek.

Végül, a magánélet. John eddig a politikus Victoriával keveredett viszonyba, de azt a kapcsolatot leginkább testinek lehetett nevezni. A fizikai vonzalom megvolt, de a nő inkább a férfi állandó kritikusa, semmint társa volt. Ők maguk is tudták, hogy valami nincs meg. Victoria meg is mondta, hogy a szíve a halott – vagy csak fogságba esett, még talán életben levő – férjéé és azt nem adja. Ennek ellenére bizony most féltékeny, amikor felméri, hogy Geary megtalálta a flottában a lelki társát is, ha még nem is ismerte fel. Ezzel nem kis szerepe lesz abban, hogy John és Tanya végre beismerjék, hogy ők már nem csak bajtársak és egymásba szerettek. Csak éppen mindketten mintakatonák, és a szabályzat tiltja a flottán belüli kapcsolatot. Így abban is maradnak, hogy hazajutnak, véget vetnek a háborúnak, és csak akkor lesznek férfi és nő, nem kapitány és beosztottja. Még egy csók sem csattanhat el – ők az elvek emberei.

Campbell váltogatja, mikor melyik konfliktussal foglalkozik a kapitány. A cselekmény dinamikus is, és egész jó arányban eltalálta, hogy akciót, csatajeleneteket váltogasson nagyobb beszélgetésekkel vagy érzelmi feszültségpontokkal. Én azt is értékeltem, hogy bár a szereplői most néznek szembe a nagy szerelmi dilemmával is, azt nem is próbálta románccá írni. A szereplők katonák és politikusok, nem is illett volna hozzájuk, ha hirtelen átmegyünk nyálregénybe. Azon a vonalon is megmaradt egy racionálisabb, tárgyilagosabb hangvitelnél.

Megvannak az emlékezetes jelenetek, és talán most jött ki legszebben, amit a sorozat fő mondanivalójának is szívesen mennék. Hogy harcosnak lenni, katonának lenni nem egyenlő a szörnyeteg léttel. Hogy van, amiről nem szabad lemondani. Embernek kell maradni a szörnyűségek közepette is, mert különben soha nem lesz visszaút és béke, csak az erőszak és háború örök körforgása.

Végszónak marad az, amit nyitányban is kiemeltem, mert bizony töröm rajta a fejem. Engem érdekel, mi fog történni még a regényekben. De angolul katonai sci-fi… hát nem tudom, ahhoz elég-e a nyelvtudásom…

Idézet: 

– Minek köszönhetem a megtiszteltetést? – kérdezte.
Rione vállat vont.
– Öt és fél óra múlva visszatérünk a Lakotába. Talán ez az utolsó alkalom, hogy beszéljünk egymással, hiszen nem sokkal azután talán megsemmisül a flotta.
– Nem hiszem, hogy ez a megfelelő módja lelket önteni belém a csata előtt – jegyezte meg Geary, ahogy helyet foglalt vele szemben.

Csakhogy a bosszú körforgás, és soha nincs vége.