Minden napra egy könyv

Minden napra egy könyv

Lyon: A sorozatgyilkos II.

2018. április 29. - BBerni86

Gyilkosos, bosszúállós, felnövős.

Andy Tot tönkretette Anna életét. A háborút túlélt, csinos lengyel lány egy hajón táncolt, amikor végzetesen beleszeretett a hajón fellépő bűvészbe. Családot akart, amit Andy nem. A férfi egy gyilkosságot rákent, Annát Kolumbiában ítélték halálra. A börtönben zaklatták, megalázták – a halált azonban elkerülte, ott derült ki, hogy Andy gyermekét hordja a szíve alatt. A kisfiát azonban elvették tőle, örökbe adták. Anna 12 év után szabadult, és csak a bosszú éltette. Mindenre kész volt, hogy megfizessen a férfi, akit még mindig szeretett, de gyűlölt is. Évekig üldözte, miközben maga is hideg gyilkossá vált. A végső leszámolás idején azonban ott volt egy sokat szenvedett, fiatal író, aki a múltját kereste, ami az ő múltjuk is.

Kevin Lyon biztos kezű író, aki elgondolkoztató thrillerek sorát adja ki a keze közül. Eddig ez az első folytatás, amit kaptunk tőle, noha elég sok szereplőjének további sorsa is érdekelne. Valahogy jelképes is, hogy az első a_sorozatgyilkos2.jpgsikerének írta meg az első folytatást is.

A sorozatgyilkos hidegen realista, sok horror elemmel operáló kötet volt, melyben végigkísérhettük az utat, melyet Andy Tot bejárt. A sorozatgyilkos II. nem Andy történetét meséli el, így akár ezzel is lehetne kezdeni a történetet, csak a vége miatt érdemes mégis ezt hagyni másodiknak, hiszen ott van az a konklúzió, ami összeköti a két részt és előrevetíti a jövőt. (Lehet érteni különben az első rész nélkül ezt is, csak ezzel kezdve le van lőve az első rész poénja.)

Bevallom, én levettem a polcról az első részt, és újraolvastam azokat a részeket, melyekre ebben utalnak. Értettem volna ezen emlékeim felfrissítése nélkül is, de így élvezetesebb volt, és összenézhettem, mennyire csengenek össze. Megjegyzem, jól.

Ez egy kettős történet, az egyik Annáé. Aki Andy egyik szerelme volt, akinek a férfi kegyetlen kelepcét állított. Anna túléli, és ő maga is egyre keményebb, gyilkosabb emberré válik. Ő egészen máshogy fejlődik, mint a hideg pszichopata Andy. Anna nagyon is érzelmes, és ezért számomra az ő gyilkosságai, tettei ijesztőbbek, noha maguk a gyilkosságok sokkal egyszerűbbek és kevésbé horrorisztikusak. (Igen, Andy pl. elevenen főzött meg embereket, Anna beéri késeléssel.)

A másik szál Robert története, akinek nem volt éppen idilli gyerekkora. Sok mindenen ment át ő is, de ő ember tudott maradni a legnagyobb mocsok közepette is. És az ő múltjának titka ahhoz a két sorozatgyilkoshoz vezet, akiknek ő lehet a megváltása. A regény fel is teszi a kérdést, hogy egyáltalán van-e nekik még lehetőségük jobbá lenni, megbocsátást kérni? Lyon szeret kemény végeket írni, így végig izgultam is, hogy nehogy visszavonhatatlan rosszat tegyenek egymással a szereplők.

Talán naiv tőlem, de én hinni akartam, hogy a maguk módján jut nekik egy happy end.

Anna, Andy és Robert lelki útjai jól ellenpontozzák egymást. Egyszerre mutatja meg a szerző a romlást, a pusztítást, és a jóságot, ami mégis képes felülemelkedni mindezen. Meghagyva végső kérdésnek, hogy mekkora mélységeket lehet ezzel áthidalni.

Lyon most egészen olvasmányos is, nem olyan hideg a stílusa, mint Andy történeténél volt.

Sötét, horroros elemei is vannak, de én jó szórakozásnak találtam. Lesz vajon 3. része is?

 

A sorozatgyilkos II. - Mint thriller: 85% horror elemeket is bevet, epizodikus, némileg kiszámítható véggel.

Szubjektíven: 80% jól kiegészíti az első részt, és nagyon lehet drukkolni egy normális végért.

A bejegyzés trackback címe:

https://regenyvilag.blog.hu/api/trackback/id/tr5413877728

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása