Kamaszos, bentlakásos iskolás, zenevarázsos, szerelmes.

Rune egy különleges képesség birtokosa. A hangja csodákra képes, és ami másnak a fotografikus memória, neki a zenével működik. Minden dallam az övé, ha egyszer már hallotta. De az angyali hangnak átka van: amint énekelni kezdett, hegedűművész apja komoly beteg lett, és bele is halt. Átok lenne a hangja? Gazdag nagynénje ajánlásával Rune felvételt nyer a különös, francia RoseBlood intézetbe, amely sok tekintetben megidézi az Operaház fantomját. Rune szereti a darabot, és ide érkezve őt is megtalálja a maga fantomja, hegedűvel kísérve az álmait. Nem is sejti, hogy a Fantom nevelt fiával az árnyékból figyeli őt, egy tervet szőve a hangjával. Etalon felismeri a léleklángját a lányban, és a szerelem erejével kész szembeszállni a mesterével is érte.

Alapvetően nincs bajom a klasszikus történetek feldolgozásával, sőt, sokat szeretek is. Az újraírt meséket kifejezettem kedvelem és gyűjtöm őket. Így kíváncsian vártam azt is, a RoseBlood hogyan próbál új életet lehetni az Operaház fantomjába. Bár én nem vagyok akkora rajongó, mint Rune, olvastam én is az eredet regényt, láttam a musicalt és pár feldolgozáshoz is volt már szerencsém.

Erre mégse számítottam. Természetfelettis YA az Operaház fantomjából?

Ha csak egy-egy részletet nézek, még le is tudtam volna nyelni. Az ötlet, hogy a gróf halála után hogyan talál Eric újra Christine-re és kezdenek együtt közös életet, ami tragédiába süllyed. Az energiavámpírok. A lélektársak – vagy lángok, hogy a könyv nyelvezetét használjam. Az iskola, a szerelmi szál. Külön-külön, legyen. De egyben? Nekem sokkoló élmény volt. Azt még mindig nem emésztettem meg, hogy vámpírok lettek. (Ha nem is vérrel táplálkoznak, de akkor is csak vámpírok…)

A történet meg nagyon YA tipikus. A lányka, aki nem ismeri még a saját erejét, megérkezik. A különleges és gyönyörű fiú felfigyel rá, ráébreszti az erejére és együtt elhozzák a rózsaszín happy end ködét. Annyira… banális.

Egész egyszerűen nem tudtam megbarátkozni azzal, ahogy a történet alakul! Főleg, az energiavámpírokkal. Ki ismeri Anita Blake sorozatát Hamilton tollából? Ahogy Jean-Claude eszik vágyakból, itt az van újrajátszva, csak YA köntösben. A lélektársak történet? Komolyan, még egy ifjúsági sorozat is épül erre, aminek minő véletlen, mi a közös címe? Igen, a Lélektársak. Az iskola, ahol nem azok a dolgok, aminek látszanak? Hatalmas természetfeletti YA klisé. Van új elem, de nagyon nem tetszik ez a forma.

A cselekményt untam. Nagyon lassú, alig történik benne valami, és mi is lesz az uralkodó szál? Ó, igen! A szerelem! Tudom, YA, nem kellene nagyobb elvárásomnak lenni, de ezt közbe fájt olvasnom. Tulajdonképpen Rune és Etalon megérinti egymást, és máris ők a végezetes álompár a végzetes nagy szerelemmel… képtelen voltam komolyan venni.

Mondanom se kell, a szereplők se lopták be magukat a szívembe. Senki, még álompasi Etalon se. Vagy Eric, akiben különben a Fantom óta látom a tragikus hőst. Itt nem.

Ha belegondolok, egy poént bírtam. Annyit súgok, Pinokkió. De ennyi.

Azt mondtam már, hogy piros tintával nyomtatták? Tényleg! Nekem csalódás volt.

A rózsa vére RoseBlood - Mint ifjúsági: 50% érdekes, de egyben fura feldolgozás, túl sok klisével, fura nyomtatásban.

Szubjektíven: 20% nem bírom megemészteni. Energiavámpírok? Piros tinta? Happy end?