Fülszöveg: 

Katria ​megfogadta, hogy soha senkibe nem fog beleszeretni. A családjában megtapasztalhatta, milyen kegyetlen tud lenni a szerelem. Ezért aztán amikor egy szép summáért cserébe hozzáadják a titokzatos Lord Fenwoodhoz, Katria nem vágyik többre, csak egy jobb életre annál, amit maga mögött hagy – az érzelmeivel nem foglalkozik.
Újdonsült férje iránti vonzalma mégis egyre nő, és ezzel párhuzamosan új életében furcsa dolgokat tapasztal: különös szabályokat kell betartania, sikolyokat hall az éjszakában, és tündérek támadnak rá, akikről Katria korábban azt hitte, hogy igazából nem is léteznek. Miután tanúja lesz egy rituálénak, Középvidéken találja magát.
A tündérek vadonjában Katriának olyan emberként kell a túlélésért küzdeni, aki véletlenül ellopta az ősi királyok mágiáját – azt a mágiát, amiért egy vérszomjas király akár ölni is hajlandó lenne, hogy a segítségével megtarthassa jogtalanul elfoglalt trónját.
A tündérek megmentésének lehetősége Katria kezében összpontosul. De ki fogja megmenteni a szerelemtől, amitől annyira el akar zárkózni…?

Szerintem: 

Lazán kapcsolódik csak az előző kötethez, szinte semmivel. Ugyanabban a világban játszódik és

2-3 alkalommal emlegetik az ottani főszereplőket, de név szerint, csak a címük miatt távolról. Vagyis, bárki elolvashatja ezt a részt, nem kell hozzá előismeret.

Megint van adaptált alap. Elsőre nagyon a Hamupipőkét vártam, vannak is onnan ismerős elemek. A lány, akit apja halála után mostohája és testvérei szolgaként kezelnek. Utána viszont inkább Amor és Psyche (a Szép és a Szörny alapja) dominált. Itt sem láthatja a lány a férjét, akit egyre jobban megszeret. Itt is van egyfajta átok, amiért a herceg nem élhet az eredeti formájában és el van rongyolódva. Kova szépen felépít egy tündérmesét, amelyet más mesékre alapoz.
Vagyis, szerethető benne, hogy eredeti is, miközben adaptáció is. Egy-egy jól sikerült átfedésnek örültem, de sosem kellett attól tartanom, hogy kiszámítható lenne, mi következik a mese miatt.

Az már más kérdés, hogy egyébként nem sikerült az ütős fordulat valóban ütősre. Ki nem találta ki, hogy Katria féltündér és ő a törvényes örökös? Nekem ez annyira adta magát, már tulajdonképpen onnan, hogy csepegtetni kezdték az információkat az anyjáról. Akkor meg már biztos lettem, amikor kiderült, hogy sebhelyes a lány háta. Orlando Bloom tündéres sorozatában éppen ilyen miatt volt sebhelyes Orli háta, csak neki már babaként kivágták ott a szárnyait. Ettől még szívesen olvastam és szórakoztató, legfeljebb azon mosolyogtam nem annyira kedvesen, hogy éreztem, mennyire meg kellene lepődni, amikor a szereplők is rájönnek mindenre. Bocsi, nekem sokkal előbb leesett. Nagyon sokkal.

A szereplőket nagyjából bírtam. Amit irritálónak találtam, azt aláhúzta az előtörténetük. Katria, aki annyira ragaszkodott a szabadságához és nehezére esett még a jókban is bízni. A mostohaanyja tett róla, hogy ilyen legyen a lány. Csak éppen annyira fárasztó, amikor ilyenek miatt megnehezíti a saját életét sokadszorra is.
Davien hozzá képes rém egyszerű, a kötelesség mindenek előtt. Nagyon tipikus, így kissé unalmas jófiú libazöld szemekkel. Na, azt azóta sem tudom elképzelni. Libát még csak fehéret láttam.

Viszont, nincs édelgés, ami nekem jól is esett. Vakon, a közös érdeklődés, már az emberi világban összehozza őket, onnan csak az a kérdés, mikor vállalják fel az érzelmeik. Itt nincs new adult kémia és ez egy visszafogottabb, barátságon alapuló szelídebb szerelem, de nekem most működött, hogy nem hormontúltengéses kamaszokként esnek egymásnak a szereplők.

Némileg túl van írva, nem egy ismétlődő vonulat van benne. Kevésbé filmszerű. De több obszcén szövegezésű történet között tudtam értékelni a maga köznyelvi, nem megakasztó olvashatóságát.

Tudnám nem szeretni is, leginkább az abszolút kitalálható fordulatai miatt, de a helyzet az, hogy a kedvenc görög mitológiás történetem több elemét véltem felismerni benne. Ez nekem akkor is eladta és szerettem érte, ha különben talán csak fele annyira tudott tetszeni, mint az előző kötet.