Párbajos, történelmen átívelős, kalandos.

Mylod az Újvilágba indul, hajóorvosként. Hiába volt sikeres praxisa, a neje halála óta nem találja a helyét. De hajótörést szenvednek, és egy titokzatos hajóskapitány veszi fel, aki nem engedi le a raktérbe. Kiderül, súlyos kórok hordozóit rejtegeti, akikkel járványt akar indítani az Újvilágban. Latour kiugrott szerzetes, aki tolvajlásból szerzett javakkal segíti a szegényeket. De Sade márki szolgálatába áll, hogy a kapott pénzen kiválthassa az egyik lányt a börtönből. Sade igazi játszmája a férfi megrontása. Abberline felügyelő London utcáin igyekszik rendet tartani, amikor egy sorozatgyilkos prostituáltakra vadászik, és Hasfelmetsző Jack néven hírhedtté válik. Mindig ugyanaz a két lélek, egy háborút vívva rend és káosz között, egészen az utolsó emberig, az űr csendjéig.

Hagytam magamnak időt, hogy kipróbáljam ezt a regényt. Rá kellett hangolódnom. Nem nagyon tudtam elképzelni, mégis, milyen lesz. Valami olyasmit vártam, mint a Hegylakó – halhatatlanok egymás ellen a történelem korain át. De sokkal jobb lett – nagyon díjaztam, hogy szó sincsen halhatatlanokról.

Sokkal inkább felidézte bennem Madách klasszikusát, az Ember tragédiáját. Itt is van három lélek, akik bejárják a történelmet egymás mellett, mindig más alakban. A két férfi valamiféle egyszerre egymás mellett és ellen harcban, aminek a nő statisztája. Ahogy Éva esetében is, ő mindig a szerelem és ártatlanság, méz és méreg egyszerre, aki nem érzékeli az időket, más életeket, mint a férfiak.

Az egész az élet értelmét kutatja, szimbolizálja a jó és rossz harcát. Bár inkább Gotham két ősellenségének szembenállása találóbb: rend és káosz. Egyik sincs a másik nélkül, és a végére ezt ők is felismerik, bár előtte évszázadokig csatáztak egymással.

Jók a történelmi színek, kalandosak, és nagyon bejött, ahogy a megrontás egyre nagyobb méreteket ölt. Az első nagy részek egy-egy zsánert mutatnak be remekül. Van klasszikus kalandregényes hajótöröttes, majd jön a kosztümös ármányos románc, a történelmi krimi, mindig átitatva a nagyobb játszma feszültségével.

Ezt szórakoztató olvasni, van humora és feszültsége, miközben akar az agyunkra is hatni. Ugyan a modern történelem jelenetei nem mindig tetszettek (Kennedy, tényleg?), de a múlt nagyon, és a végső csavarok is működtek. Kifejezetten Madách jutott eszembe a végéről, csak itt pont fordított a helyzet – remény helyett a cím valósul meg.

A karakterek jól összerakottak, és a két férfi alakja folyamatosan fejlődik és alakul. Megvan a logikus és pszichésen is korrekt ív, ahogy a kezdeti lelkes, optimista azzá válik, aminek a végén látjuk. Ahogy a pusztulást áhító lélek változása is logikus a maga módján.

Nekem még az is tetszett, hogy folyamatosan eszembe juttatott más műveket, jó értelemben. Nem éreztem lopásnak. Madách tragédiáját már emlegettem, de a modernebbet olvasóknak megidézte bennem a Felhőatlaszt. A Ripper Street. A tenger szíve. A pokolból. Terror. De még hosszan sorolhatnám. A nagy szó mégis az, hogy mindezek jöttek elő sorra, de nem zavaróan. Jól van összerakva nagyon ismerős panelekből.

Jobban tetszett, mint az előzetes várakozás volt. Pozitív csalódás!

Az utolsó emberig - Mint fantasy: 85% ötletes, a történelmi részek mesélősek, miközben elgondolkoztat az életről.

Szubjektíven: 95% pont az tetszett benne, hogy sok minden benne van, miközben önmaga is.